Kormányzati mulasztások sora: évekkel korábban tudhatták, mégsem készültek fel a víz- és energiaválságra
A hőhullám és az aszály elmúltával újraindulhatott a paksi atomerőmű, ám a válság egy sor olyan kérdést hagyott maga után, amelyre a kormánynak már évekkel ezelőtt választ kellett volna adnia. A legfontosabb ezek közül: mit tett a kabinet akkor, amikor már pontosan tudta, hogy Magyarország víz- és energiaellátása komoly kockázatokkal néz szembe?
A műsorban elhangzottak szerint különösen súlyos kérdéseket vet fel egy 2022-es kormányülésen készült energetikai előterjesztés. Ha valóban igaz, hogy Szijjártó Péter akkori előterjesztése már jelezte: a különböző beruházások egy Paksnyi energiát kötnek le, akkor a kormány nem mondhatja, hogy váratlanul érte a mostani helyzet. Tudtak a problémáról, mégsem történt megfelelő beavatkozás.
Ugyanez rajzolódik ki a vízgazdálkodás esetében is. Lázár János korábban maga is elismerte, hogy súlyos hibák történtek, és hogy a magyar vízgazdálkodás nem képes megfelelően megtartani a vizet. Ehhez képest a Fidesz új frakcióvezetője már azt kérte számon, miért nem oldotta meg az új kormány néhány hét alatt azt a problémát, amelynek kezelésére az előző kabinetnek tizenhat év állt rendelkezésére.
A felelősség kérdését tovább súlyosbítja, hogy a klímaváltozás nem új jelenség. Az Alföld elsivatagosodása, a vízhiány, a szélsőséges időjárás és az energiaellátás sérülékenysége régóta ismert problémák. Mégis olyan beruházások kaptak kiemelt szerepet, amelyek jelentős víz- és energiaigénnyel járnak, miközben a vízmegtartás és az energiatermelés diverzifikációja nem kapott megfelelő stratégiai súlyt.
A mostani helyzet ezért nem egyszerűen egy néhány hetes hőhullám mérlege. A tizenhat év kormányzásának mérlege is. Ha egy kabinet évekkel korábban tudja, hogy komoly energia- és vízgazdálkodási problémák közelednek, akkor nem az utolsó pillanatban kell magyarázkodnia, hanem előre kell felkészülnie.
A vízügyi válság ráadásul messze túlmutat a mezőgazdaságon. Ha az Alföldön ellehetetlenül a termelés, annak következményei lehetnek a falvak népességére, a vidéki életformára, az élelmiszerellátásra és végső soron az egész magyar társadalomra. A víz megtartása tehát nem környezetvédelmi luxus, hanem nemzetgazdasági és társadalompolitikai kérdés.
Különösen figyelemre méltó, hogy a kormányoldal a válság alatt elsősorban kommunikációs támadásokkal reagált. Miközben azt állítják, hogy korábbi fejlesztéseiknek köszönhetően nem omlott össze a rendszer, konkrét beruházásokat és eredményeket alig neveznek meg. Érdemi, hosszú távú javaslatok helyett pedig sokszor az ellenfél hibáztatása került előtérbe.
A válság azonban megmutatta: a kommunikáció önmagában nem tartja meg a vizet, nem termel energiát és nem védi meg a magyar gazdaságot. Ehhez évtizedes, pártokon átívelő vízgazdálkodási, energetikai, mezőgazdasági és klímapolitikai stratégia kellene.
A mostani kormány egyik legnagyobb feladata éppen ezért az lehet, hogy pótolja mindazt, ami az elmúlt másfél évtizedben elmaradt. Ez azonban egyszerre óriási lehetőség és hatalmas teher: a felhalmozott mulasztásokat már egy olyan időszakban kell orvosolni, amikor a klímaválság következményei nem a jövőben, hanem a jelenben jelentkeznek.
