Kuncze Gábor: „ha Orbán elmegy, a gyűlölet itt marad velünk”

Harkai Péter 2021. július 12. 19:40 2021. júl. 12. 19:40

A nepszava.hu szombati beszámolója szerint egy szakmájában elismert baranyai rendőr az alábbi bejegyzésben tette közkinccsé a véleményét: „Megkérem az RTL-t, hogy indítson egy külön BUZI csatornát, és ezt a sok retket ott mutogassa annak, aki kíváncsi rá!” A volt belügyminiszter szerint az eset pontosan leképzi a hétköznapok orbáni gyűlöletpolitikáját.

Az idézett cikkben az is szerepelt, hogy bár a bejegyzést a közösségi elvek megsértése miatt törölte a világháló, az „elkövető” rendőr felháborodva rákontrázott egy utánlövéssel, hogy a „buzi” szót már leírni sem lehet, mert rögtön törlik. Ezt követően kikérték az illetékes Baranya Megyei Rendőrkapitányság véleményét a történtekről, ahonnan az alábbi távolságtartó válaszban közölték, bár nem értenek egyet az idézett szöveggel, de magánvéleményt fogalmazott meg a rendőr, tessék továbbhaladni:

„A poszt írója magánvéleményt fogalmazott meg, azt nem hivatalos eljárásban, nem rendőrként tette. A poszt indítékáról, illetve valódi szándékáról nincs tudomásunk. A magánvélemény stílusa és modora a rendőrség szemléletével nem összeegyeztethető, az ilyen jellegű megfogalmazásoktól a rendőrség határozottan elhatárolja magát. A rendőrök médiában való szereplését norma szabályozza, az engedélyhez kötött. Az ebben foglaltakat a poszt írója nem sértette meg, ettől függetlenül a rendőrség folyamatosan felhívja az állomány figyelmét arra, hogy a saját személyén keresztül az egész testület megítélését befolyásolja. A közlés magánvélemény, erre való tekintettel rendőrség azt nem kommentálja.”

Kuncze Gábor viszont nem zárkózott el a kommentártól, bár leszögezte: ahány ember él az országban, annyiféle vélemény fogalmazódhat meg. Az viszont, hogy a gyűlölet már a hétköznapokba is leszivárog, az megengedhetetlen és nem más, mint a politikai vezetés bűne.

Kérdésünkre, hogy nagy nyilvánosság előtt egyáltalán megfogalmazhat-e magánvéleményt bármely fegyveres testület tagja, főként egy kritikusan éles politikai kérdésben, Kuncze szerint sajnos a rasszista és homofób megnyilvánulásokat sem lehet kitiltani a közbeszédből, naponta szembetalálkozhatunk ezzel az interneten is. „Aki azonban fegyveres testület tagjaként dolgozik, az nem teheti meg, el kell kerülnie az ilyen jellegű megnyilvánulásokat”. Hiába védekezik bárki azzal, hogy ez a saját véleménye, azt tudnia kell, főként ha közmegbecsülésnek örvend, hogy a saját közegében a szava mérgez „és ezért megengedhetetlen, hogy ezt megtegye”.

Némileg szkeptikusan, de rögtön hozzátette, hogy az illető sajnos példákat lát maga előtt és ennek is köszönhető, hogy ilyesmit megenged magának, „s ha a jobboldal sajtót olvassa, akkor ennél keményebb megszólalásokkal is találkozhat. Amennyiben egy kicsit továbbgondolja azt, a gyermekek védelmével takarózó homofób törvényt, amit Orbánék elfogadtak, akkor arra a következtetésre juthat, hogy ha nekik lehet, akkor nekem is lehet”. Keserűen állapítja meg, hogy ide vezet országosan a szűkebb környezetekbe leszivárgó gyűlöletpolitika, elég csak ideidézni a megvert pécsi orvosok esetét, vagy a szivárványszínt arcukra sminkelő fiatal lányok bántalmazását.

Arra a kérdésre, hogy a katonai, rendőri alkalmazottakat köti-e bármilyen hivatali előírás a szolgálati és a magánszemélyi megnyilvánulásukat, a volt belügyminiszter példaként említette, hogy régebben végeztek különböző felméréseket a rendőrségen belül a rasszizmus és a homofóbia állományon belüli megállapítására. Az eredmény erősebb előítéletet állapított meg, mint amennyire ismert volt a „kinti” társadalomé. Ez ellen akkor a rendőrség oktatással, a vezetők felkészítésével igyekezett változtatni, „lehet, hogy most is vannak hasonló kísérletek, bár nincs róla tudomásom” – tette hozzá. Abban viszont változatlanul hisz, hogy ha van írott vagy íratlan szabály, ha nincs, egy magára valamit is adó rendőri vezető ezt nem engedheti meg. Mindenképpen kötelessége lenne a felettesének leülni és elbeszélgetni a történtekről az „elkövetővel”, de ennél szigorúbb szankciót nem tart indokoltnak, főként, hogy „van mire hivatkozni felfelé tekintve, mivel a csúcsokról ered a vélemény”. Azt mindenesetre elvárhatónak tartja, hogy a felettesei elhatárolódjanak mindettől és kimondják: a rendőrség nem engedi és nem is engedheti meg magának és egyetlen tagjának sem, hogy ezt a véleményt nyilvánosság előtt képviselje.

Általános politikai jellemrajzként említette, hogy Orbánnál az elmúlt 10-12 évben egyértelműen megfigyelhető tematika az ellenség kijelölése, velük szemben építi fel a kampányát és a szavazóinak egy része ezt vakon követi. „Mindennek egyetlen eredménye van: egyre terjed a gyűlölet az országban, az idézett bejegyzés is egyértelműen erre utal. Ha Orbán elmegy, a gyűlölet itt marad velünk és ettől sokkal nehezebb lesz megszabadulni, mint Orbántól” – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Kuncze Gábor, volt belügyminiszter.