Kunetz Zsombor: az egészségügyi rendszer teljes átalakítására van szükség 

Az utóbbi évekbe a mentőszolgálat azért nagyon jelentős plusz forrásokat markolt föl, míg az egészségügy nem. Így a mentőszolgálat nem is tükrözi a magyar egészségügy helyzetét, hiszen rendesen „ki van stafirozva”, míg az egészségügy általánosan nem. Ezzel világította meg a két terület közötti különbséget Kunetz Zsombor. Hozzátette: a mentőszolgálat finanszírozása nagyon erősen megugrott a többi területhez, illetve saját magához képest is.

Persze – tette hozzá – van, amiben a két terület megegyezik, és ez nem más, mint a szervezetlenség, a reménytelenség és a teljes alkalmatlanság. 

Kérdésünkre, hogy mi az alapvető baj a rendszerrel, elmondta: „ezernyi baj van vele, nincs finanszírozás – kivéve a mentőszolgálatot, mert ott az még lenne is –, emellett nincs szervezettség, semmiféle vezetői képesség. Gyakorlatilag a legalsó szintekig a lojalitás az, ami a készségeket jelenti, ami a fontos és nem a feladathoz szükséges készség.” 

Az elemző szerint a megoldáshoz „az egészségügyi rendszer teljes átalakítására van szükség, és ehhez hozzáértő emberek kellenek, nem csak excel-táblából tájékozódni nem képes vezetők.”

Kunetz Zsombor nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy a Népszava információi szerint a mentőszolgálatnál elkészült az a jelentés, amely a „Gálvölgyi ügy” hátterét kívánta kivizsgálni. Az erről szóló cikk alapján, országosan az azonnali segítségre szorulók 78 százaléka kap 15 percen belül segítséget, azaz az esetek 78 százalékában ér ki a mentő a sürgős hívásokhoz 15 percen belül. Ennél azonban sokkal rosszabb azon betegek helyzete, akik nem kerülhettek be a P1-es azaz priorítás 1-es kategóriába, amelyhez azonnal mentőt kell indítani, csak a P2-es, vagy P3-as kategóriába soroltak. Ebben az esetben a 15 percnél sokkal hosszabb kiérkezési időre kellett számítaniuk. Pest megyében például mindössze az esetek 31 százalékában ért ki P2-es kategóriában a mentő 15 percen belül. 

Kunetz Zsombor Facebook-posztjában ezt írja:

„és akkor nézzünk a számok mögé, hiszen a helyzet sokkal, de sokkal tragikusabb, mint amit ezek a kiérkezési idők mutatnak. 2010-ben egyszer már tartott ott a mentőszolgálat, hogy a statisztikája azt tudta mutatni, amit most látunk, hogy a sürgős hívásokra az esetek 78 százalékában érnek ki 15 percen belül. Igaz az is, hogy a világ fejlettebb felén ez a 15 perc a nagyvárosokban akkor már sokkal inkább 10 perces reagálást jelentett.

Ugyanakkor a 2010-es OMSZ-mérések eredményei még papír alapú rendszerben születtek, amely kevésbé adott pontos eredményt, mint a mostani térinformatikai rendszerek által is támogatott digitális irányítás. Ennek értelmében ez a 78 százalékos arány a valóságban lehetett valamivel kevesebb, de akár több is. 

Ami azonban jelentősen eltért a jelenlegi helyzettől, az a kiérkezési idők metodikájának számítása és az azonnali feladat metodikájának meghatározása. 

Mert 2010-ben a kiérkezési időt még úgy számította a mentőszolgálat, ahogyan a világon mindenhol számítják, a beérkező segélykérés pillanatától a kárhelyre érkezésig. Mára azonban már módszertant váltottak, ugyanis ez a mérőszám rohamosan romlott évről-évre, így először ennek nyilvános publikálását hagyta el a mentőszolgálat, majd egy egészen kreatív, már-már statisztika hamisítást súroló megoldást választott. A kiérkezési időt immár csak akkortól kezdték el mérni, amikor a feladathoz mentőegységet is tudtak riasztani, így a segélykérés és a mentő riasztása közötti idő nem került bele a statisztikába, ami akár órákat is jelenthet.

A másik módszertani változtatás a folyamatosan romló statisztikákkal szemben az a sürgősség megítélése volt. Míg 2010-ben az azonnali feladatok kategóriájában tartozott a jelenlegi P1-es kategória, de a P2-es kategória nagy része is – ezek szerepeltek a 15 perces kiérkezési statisztikában – addig az elmúlt években nagyon megszűrték azon bejelentéseket, amelyek végül P1-es kategóriába kerülhettek. (Nyilvánvalóan kevesebb P1-es híváshoz könnyebb 15 percen belül mentőegységet küldeni.) Erről számolt be nekem egymástól függetlenül több irányító csoport is az elmúlt években, illetve ennek lehetett a jele az elmúlt időszak több olyan esete is, amikor a mentőegységek rendelkezésre álltak, de mégsem küldték őket.

Értelemszerűen ennek következménye az lett, hogy bár az adatokat tekintve, a mentőszolgálat remekül teljesített, csak sajnos ez a rohadt gyümölcsön a cukormáz, kívülről édesnek tűnik, de belül élvezhetetlen.

Ezt a "„elenséget" erősítheti még meg az is, hogy a belügyminiszteri vizsgálatot követően, a Népszava, és nem mellesleg az én információim szerint is hirtelen, 25-30 százalékkal megnőtt azon bejelentések száma, amelyek P1-es kategóriába tartoznak. Azaz a mentőszolgálat a vizsgálat és a botrány hatására elkezdte kibővíteni a P1-es kategóriába sorolást, hogy ne járhasson még egyszer úgy, mint Gálvölgyi János esetében is járt. 

Ez persze azt is jelentheti, hogy átestek a ló túlsó oldalára, így olyan betegekhez is azonnal mentőt küldenek, akikhez éppen nem kellene azonnal. Ami a mentőellátást színvonalát tovább fogja rontani.

Amit a mentőszolgálat azzal próbál majd megoldani, hogy egyre több és több mentőegységet vezényel át- és keresztbe, hogy kitömje a lyukakat, míg azokon helyeken is válságossá válik az ellátás, ahol eddig kielégítő volt. 

Holott a megoldás ennél rém egyszerűbben elképzelhető lenne. A menedzsment azonnali menesztésével és olyan új menedzsment kinevezésével, amely képes megfogalmazni, hogy mely bejelentésekre kell mentőt küldeni és mely bejelentések kezelhetőek az ellátórendszer egyéb elemeivel, illetve egyáltalán képes megszervezni a mentést magát.”