Kutricába terelik a képviselőket

NVZS 2019. március 12. 11:45 2019. márc. 12. 11:45

„Minden bizonnyal megkezdődött a kormányzati intézményekbe való beléptetés rendjének az újraszabályozása azzal a céllal, hogy egy újabb akadályt gördítsenek a párbeszéd útjába” – reagált Vadai Ágnes a DK politikusa arra a napokban megjelent rendeletre, amely tételesen előírja az Alkotmánybíróság épületébe történő belépést és az onnan való kilépést.

Az egyik minapi Magyar Közlönyben jelent meg Az országos rendőrfőkapitány 11/2019. (III. 8.) ORFK utasítása,  ami tulajdonképpen egy belső szabályozás, s mint ilyenre normális körülmények között az ember nem is kapná fel a fejét. Ám a társadalom egy része ki van hegyezve az olyan hírekre, mint ez, különösképpen azóta, hogy több ellenzéki országgyűlési  képviselőt komoly atrocitások érték télen a rabszolgatörvény elleni akciósorozat idején az MTVA épületébe való bejutás és ott tartózkodás kapcsán.

Megnézve az utasítást, meg is találtuk az országgyűlési képviselők ki-be és épületen belüli mozgását érintő passzusokat: ők „a szolgálati (munkáltatói) igazolványuk felmutatása és ellenőrzése után, biztonságtechnikai átvizsgálás nélkül” bejuthatnak az épületbe, de „az őrség haladéktalanul értesíti a fogadó felet, ennek távollétében vagy hiányában a főtitkárt. A fogadó fél, illetve a főtitkár megérkezéséig a 7. pontban felsorolt személy várakozását az épületben e célra kijelölt helyen kell biztosítani”.

„Eddig ha valamely országgyűlési képviselő bejelentkezett egy kormányzati intézménybe – én az Alkotmánybíróságot is már annak tartom – , akkor tudott az illetékessel találkozni; ám mostanában már soha nem találnak megfelelő időpontot erre” – reagált megkeresésünkre Vadai Ágnes, aki nem lepődött meg a szabályozáson. A Demokratikus Koalíció politikusa, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának a tagja leszögezte: ugyanez volt a probléma télen az MTVA esetében is, s másutt is ezt tapasztalják. Mint kifejtette: hiába próbálnak-próbáltak normális módon, levélben, telefonon, majd személyesen egyeztetni, az illetékes valahogy soha nem elérhető.

„Ám hiába szabályozzák most azt le, hogy hol várakozzunk az épületen belül, attól a probléma még nem oldódik meg, a kormányzati szervek  nem hajlandók kommunikálni közvetetten 2,5 millió választópolgárral, akik megválasztottak minket, s akiket mi, az ellenzéki országgyűlési képviselők képviselünk”. Vadai szerint a kormányzat, a kormányzati intézmények teljesen meg akarják szűntetni a párbeszédet az ellenzéki képviselőkkel, akik akkor sem kapnak érdemi választ, amikor az illetékes minisztertől kérnek írásbeli kérdés formájában információt. „Kiváló példa erre, hogy hiába kérdezek beszerzésekről a minisztertől, akár személyesen, akár írásban, és/vagy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban, válasz nem érkezik, csak egy szűk kör tudhatja, hogy mennyi költünk és mire ezen a területen”.