„Lassú Csernobil” – radioaktív sugárzás fenyegeti Európát elsüllyedt orosz atom-tengeralattjárókról

Oroszország sarki övezete a világ egyik legsúlyosabban szennyezett területe, miután a szovjetek egykori atom-tengeralattjáró bázisait és karbantartó műhelyeit a birodalom összeomlása után sorsukra hagyták. Ott maradt a rozsdásodó konténerekben a használt sugárzóanyag, vagy bedobták a tengerbe, akárcsak a lebontott, sugárszennyezett épületek maradványait. Sőt: két atomerővel hajtott tengeralattjáró is ott van a víz alatt, bennük a reaktor és a hasadóanyag. 

A sarki tengerek vizében hat atommeghajtású hajó található: öt tengeralattjáró és a Lenin nevű jégtörő. Emellett további 9 reaktor került a vízbe, de nukleáris fűtőanyagok nélkül. A támaszpontokról a legkülönbözőbb alkatrészeket, szerkezeteket, gépeket, műszereket dobtak a tengerbe, emellett összesen mintegy 32 ezer köbméter radioaktív hulladékot, 17 ezer konténerben és 18 kis hajón. 

A veszély láttán, nyugati kormányok hajdan megállapodtak az orosz kormánnyal, hogy összefogva sugárzásmentesítik a térséget, elhárítják ezt a rendkívül súlyos veszélyt. A késő kilencvenes és a korai kétezres években biztonságosan le is szereltek nem kevesebb mint 198 atom-tengeralattjárót, bennük a felhasznált urániummal. A munkákat közösen finanszírozták, a sugármentesítésben részt vett Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Svédország, Franciaország és az Egyesült Államok is, finanszírozással hozzájárult az Európai Unió és az Európai Fejlesztési Bank, szerepet játszottak Finnország, Kanada és Japán szakemberei is. Amióta azonban az orosz tankok 2022 februárjában megindultak Ukrajnába, leállt az együttműködés. A Kreml azt állította, hogy maga is meg tud birkózni a feladattal. 

Különösen veszélyes az Andrejeva öbölben álló egykori tengeralattjáró-karbantartó műhely, Murmanszktól észak-nyugatra, közel a norvég határhoz. Ott látták el friss üzemanyaggal a tengeralattjárókat, így a helyszínen mintegy 22 ezer olyan tartály maradt hátra, amely elhasznált nukleáris fűtőanyagot tartalmaz, több mint száz tengeralattjáróból. Ezek a fűtőelemek nagyrészt rozsdásodó konténerekben állnak a szabad levegőn. Hogy ez mit jelent, arra már 1982-ben, még a szovjetek jöttek rá, amikor mintegy 600 ezer tonna, radioaktivitással fertőzött víz ömlött az Andrejeva öbölből a Barents tengerbe. 

Hosszas tárgyalások után 2012-ben végre folytatódott a sugármentesítés az Andrejeva öbölben, akkor is nemzetközi együttműködéssel, a norvégok pénzéből és egy Olaszország által küldött hajó felhasználásával. Norvégia mintegy 30 millió eurót fordított a munkára, amelynek keretében a fertőzött épületeket is le kellett rombolni és sugármentesíteni. A tervek szerint a bonyolult munkákkal 2028-ra végeztek volna, ám Moszkva a háború kitörése után arról kezdett beszélni, hogy „majd valamikor a '30-as években” fejezik be, ugyanakkor arról semmit nem közöltek, tulajdonképpen mennyire haladt előre a projekt. A mentesítés feladatait a Roszatom vette át és ez a vállalat szállítja az egyetlen, sugármentesítésére alkalmas állomásra a szennyezett anyagot tartalmazó konténereket. Saját adataik szerint a munkának eddig mintegy a felét végezték csak el. 

További még súlyosabb veszélyek rejlenek az óceánban. Putyin kormánya nemrég hozta nyilvánosságra terveit a sarki övezet fejlesztéséről, és ebben azt ígérte, hogy 2035-ig felszínre hozza a szovjet időszakban a Barents- és a Kara-tengerbe jutott nukleáris hulladékot, nemkülönben az oda süllyesztett K-27 és a K-159 jelzésű atom-tengeralattjárókat, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik a környezetre. Olyan mennyiségű életveszélyes sugárzás forrásai lehetnek, mint amilyet a japán Fukusimában felrobbant atomreaktor egy hét alatt kibocsátott – tűnik ki a Bellona nemzetközi környezetvédő szervezet tanulmányából.

Az 1962-ben vízre bocsátott, vadonatúj K-27-es kísérleti reaktora a hajó vízre bocsátása után három nappal léket kapott. A következő években a szovjet flotta megpróbálta megjavítani, majd eltávolítani a reaktorokat, azután 1979-ben feladták a kísérleteket és magukra hagyták a járművet. A K-27-est húsz évvel később, 1982-ben azután bevontatták egy sarkvidéki támaszpontra, aszfaltot öntöttek reaktoraira és elsüllyesztették – de a hajó így is csak 33 méterre süllyedt. A „megoldás” távolról sem tartós, a szigetelés csak 2032-ig gátolja a szivárgást. Még sokkal aggasztóbb, hogy a K-27-es magasan dúsított üzemanyaga adott körülmények között láncreakciót válthat ki és ezzel jelentős mennyiségű sugárzás kerül a környezetbe.

A K-159-est több évtizedes szolgálat után 1989-ben kivonták a flottából, majd hosszú éveken át állt szabadon, Murmanszktól északra úgy, hogy pontonok tartották vissza az elrozsdásodott szerkezetet az elsüllyedéstől. 2003-ban megpróbálták elvontatni. Ez kudarccal járt. A hajó elsüllyedt, a kísérő tíz tengerészből egy maradt életben. E hajó esetében nem voltak még biztonsági intézkedések, nem szigetelték a két reaktort, mielőtt a tengeralattjáró elsüllyedt, így az 800 kilogramm használt urániummal a fedélzetén került a tengerbe. Ez a sugárzás nem csak a norvég, hanem az orosz halászati ipart is súlyosan fenyegeti.

A két tengeralattjáró kiemelésének költségeit 300 millió euróra becsülte az Európai Fejlesztési Bank, majd Norvégiával és más európai országokkal készült a műveletre, de eddig nem sokra jutottak. Szeptemberben orosz kormánytisztviselők, mérnökök és nukleáris szakemberek tanácskoztak arról, hogyan emelhetnék ki a hajókat, de végül áthághatatlan problémákba ütköztek: Oroszországnak egyszerűen nincs meg a szükséges technológiája ehhez a művelethez. Egy korábbi, hasonló kiemelésnél a hollandok biztosították a szükséges hajót, de kevéssé valószínű, hogy Hollandia a háború időszakában erre ismét vállalkozna. A helyzet tehát változatlanul fenyegető. A K-159-es 170 méteres mélységben fekszik, jelenleg nem sugároz, de a hajó csaknem 60 éve készült és csak idő kérdése lehet, hogy megindul a sugárzás. Ezért annál sürgetőbb volna kiemelése, de felmerült a kérdés, hogy nem hordoz-e az több veszélyt... Szakértők szerint ez azon múlhat, milyen technológiával emelik ki, de mindenképpen elejét kéne venni, hogy spontán láncreakció induljon, ha víz kerül a reaktorokba. 

A jelenlegi orosz vélemény szerint nem kell kiemelni a sugárzó anyaggal telített tartályokat, mert gyakorlatilag nem jelentenek veszélyt, csak a két tengeralattjáró kiemelése szükséges, a többit elég monitorozni. A helyzetet bonyolítja, hogy Oroszországban nincs „tulajdonosa” ezeknek a veszélyes „hulladékoknak”, egyetlen hatóság sem akarja vállalni értük a felelősséget. Azzal, hogy a Roszatomra bízták a munkát, még nyitva maradt a kérdés, mit és hogyan fognak elvégezni. A viták tovább folynak, nincsenek jóváhagyott projektek, technológiák a kiemeléshez, még kevésbé a szükséges eszközök és hiányzik a pénz is. Ezért a belátható időre a veszélyforrások változatlanok, sőt növekedhetnek. Így marad a „lassú Csernobil” veszélye, amint a BBC jellemezte, emlékeztetve a még Szovjet-Ukrajnában 1986-ban történt, a világon eddigi legsúlyosabb nukleáris katasztrófára.