Magyarország 400-400 ezer adag oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak

HírKlikk 2021. szeptember 21. 18:25 2021. szept. 21. 18:25

Magyarország 400-400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter kedden New Yorkban.

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt, innen jelentette be, hogy megállapodás született a két délkelet-ázsiai országgal a vakcinák átadásáról, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.

Kiemelte, hogy Magyarország a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, hiszen több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában.

A tárcavezető rámutatott, hogy ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette.

Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára.

„Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni" – fogalmazott.

Forrás: MTI