Máltai székhelyű alapítvány segíti az ukrajnai roma menekült gyerekeket Magyarországon

A háború kitörése után nem sokkal, jómagam is – mint ahogyan sokan mások – önkéntesként jelen voltam Záhony vasútállomásnál és ott próbáltam segíteni, ahol csak tudtam. Tömegével érkeztek a családok, kétségbeesetten, kilátás nélkül, az egyetlen céljuk az volt, hogy érjenek át Magyarországra, de hogy az állomástól tovább mi fog történni... azt kevesen tudták megmondani. A háború nem válogat kor, nem, vallás vagy etnikai hovatartozás szerint, egyetlen érzésen osztozott és osztozik a mai napig mindenki, ez pedig nem más, mint a félelem.

Mindannyian félünk, nem számít, hogy az illető roma, vagy sem. Ha kellett, orvoshoz kísértem az anyukákat a gyerekükkel, ha kellett, ételt adtam, ha kellett, útba igazítottam, fordítottam, adományt fogadtam, csecsemőt fogtam, etettem és tápszerért harcoltam, vagy meleg vízért – ami szükséges ahhoz, hogy a tápszer elkészüljön. Viszont akkor még én sem tudtam, mi történik a buszokra felsegített emberekkel, családokkal. 

A gyerekek életében a legfontosabb állomás az iskola. De mi van azokkal a magyar ajkú, ukrajnai roma gyerekekkel, akik nem tudtak iskolába járni, vagy olyan iskolába jártak, ahol csak ukránul beszéltek, és nem értettek semmit, vagy azokkal, akik bár jártak iskolába, nem tudtak a tanmenettel együtt haladni, fejlődni, így készségeik sokkal inkább egyeznek meg egy fiatalabb korcsoportú gyerekével? Mi történik velük Magyarországon? Képesek integrálódni a magyar oktatási rendszerbe? És ha igen, lesznek sikerélményeik, mentorálás nélkül kellőképpen tudnak fejlődni? Ezek a gyermekek adott esetben nem csak mentálisan sérültek, hanem érzelmileg és lelkileg is, hiszen el kellett hagyniuk az otthonukat, országukat, mert őket senki nem kérdezte meg arról, akarják-e ezt a háborút. 

A problémák megoldásában segít a Kocka Tanoda és a Mini Tanoda, amely Budapesten két menekültszállón és Bagon van jelen. Mindkét tanodát a máltai székhelyű Global Human Dignity Alapítvány (FGHD) tartja fenn, támogatja. A vezetője Daróczi Gábor, aki korábban a Romaversitast is vezette éveken keresztül, sőt, az Oktatási Minisztérium hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa is volt a 2000-es évek elején.

Daróczi Gábor elmondta, hogy a tanoda szakmai programját először Máltán valósították meg, körülbelül három évvel ezelőtt, ahol menekült gyerekeknek szerveztek programozó tanfolyamot. A projekt sikere nyomán az SOS Gyermekfalvak Alapítvány meghívta egy pályázatra őket, hogy száz gyereknek szervezzenek valamilyen programot. 

„A múlt héten megnyílt a nyolcadik tanoda, és még kettő nyílik a következő hetekben, tehát tíz lesz összesen. Digitális írástudást és programozást tanítunk, méghozzá a ‘scratch’ nyelvet, a harmadik, amit csinálunk az pedig a robotika. Az is programozás lényegében, annyi különbséggel, hogy a gyerekek nem a képernyőn látják a munkájuk eredményét, hanem a robot követi a parancsaikat és megcsinálja azt, amit akarnak” – magyarázta Daróczi arra a kérdésre, hogy lényegében mivel foglalkoznak a tanoda keretein belül. Elmondta azt is, hogy hárman dolgoznak Máltán, Magyarországon pedig egy folyton növekvő csapat működik, jelenleg kilenc fővel.

A Kocka Tanodák hálózatát a jövőben más országokba is el akarják vinni, olyanokba, amelyek hasonló helyzetben vannak, mint Magyarország. Ahhoz persze, hogy valaki programozást és robotikát tanítson gyerekeknek, a tudáson és a készségen kívül másra is szükség van. Ezért az itt dolgozó szociális munkásoknak és fiatal egyetemistáknak – tehát azoknak az embereknek, akik szociálisan eléggé érzékenyek és segíteni akarnak – indítottak egy külön képzést.  

„Ezen az egy hetes képzésen egy oktató segítségével megismertük azt, hogyan kell olyan gyerekeket programozásra tanítani, akiknek a kulcskompetenciái alulfejlettek, viszont a programozás által azokat a hátrányokat, amiket alapból hoznak, át tudnak ugrani, mert ez kreatív és látványos oktatás. Az a tapasztalat, hogy a gyerekek nagy része képernyőfüggő, de ezt most jó célokra tudjuk használni.”

Minthogy a programozáshoz nem elég egy kockás füzet, viszont az ide érkező gyerekeknek nagyrészt telefonjuk sincs, nemhogy számítógépük, laptopjuk, ezért a tanoda minden tanulójának teljesen ingyen adtak egy laptopot, amely segítségével tudnak tanulni, programozni. Rézmüves Benjámin, aki mindkét tanodában oktat, elmondta, munkájukban egy száz évre visszatekintő rendszerproblémával kell szembenézniük. „Aki szegény, aki cigány, aki nyomorból vagy rossz körülmények közül jön, azoknak a családoknak a gyerekeit kizárják az oktatásból, nincs szó esélyegyenlőségről. Ezeknek a gyerekeknek rengeteg nehézséggel kell szembenézniük már egészen kicsi korukban is.”

Tapasztalatai szerint a gyerekek többsége nem jár iskolába, sokan ezt azzal indokolják, hogy csúfolják őket, mert ukránok, ráadásul cigányok is, tehát egyszerűen nem mernek iskolába menni. Mindemellett az iskolák sincsenek felkészülve arra, hogyan oktassák a menekült roma gyerekeket, viszont a tanodákban rengeteget tudtak és tudnak fejlődni.

„Januárban az egyik diákunk még a hetes számot fordítva írta le, most pedig már három-négyjegyű számokat gond nélkül ír le, összead, kivon, szoroz és oszt. Ez szerintem csakis a tanoda működése révén történhetett meg. Sok gyereket megtanítottunk olvasni és írni, pedig nem kicsi gyerekekről van szó” – mesélte Rézműves. Külön kiemelte – amit már Daróczi Gábor is említett –, hogy a Kocka Tanoda jövőt ad ezeknek a gyerekeknek, hiszen 10-15 éven belül át fog alakulni teljesen a munkaerőpiac, digitalizálódik a munkaerő és akinek nem lesz digitális íráskészsége, az kiszorulhat a munkaerőpiacról. Ezt próbálják megelőzni, amikor a gyerekeket oktatják. A programozáson belül használniuk kell a matematikai és logikai készségeiket, a robotikát pedig úgy kell elképzelni, hogy a gyerekek programozzák be a robotokat, hogy mozogjanak, guruljanak, azt csinálják, amit ők szeretnének, magát a robotot pedig legóból építik meg. 

„A gyerekek nagyon szeretik ezt csinálni, jó mókaként élik meg, élvezik, hogy ők lehetnek az alkotók” – fogalmazott Rézműves, aki egyébként kulturális antropológiát tanul a Miskolci Egyetemen, de több tanodában is tanított már. Szeret a gyerekekkel együtt dolgozni, leginkább azért, mert őszinték. Ha elkalandozik oktatás közben, vagy unalmassá válik, a gyerekek egyszerűen megmondják neki, vagy felállnak és elmennek, ezáltal pedig rögtön tud változtatni. Amúgy pedig - származásukat tekintve – sorstársai, hiszen ő is nehéz körülmények közül tört ki.

Szokták mondani, hogy a pozitív gondolkodás alapja, hogy minden rosszban találjuk meg a jót: a jelenlegi háború abban kétségkívül segít, hogy a menekült gyerekek a tanodák révén nagyobb eséllyel indulnak neki az életnek. Noha hazájukban kilátástalan lenne a jövőjük a háború miatt, hiszen senki sem tudja megmondani, mikor lesz vége, és ha vége, lesz-e hova visszamenniük, kapnak egy esélyt a fejlődésre. Ez megalapozhatja reménybeli jobb életüket a jövőben.