Már a Fideszben is számolnak a vereséggel

HírKlikk 2025. július 10. 19:30 2025. júl. 10. 19:30

Nem csak az Országgyűlést iktatták ki, hanem az összes független intézmény elvesztette a függetlenségét. Ma már sem a Magyar Nemzeti Bank, sem az Alkotmánybíróság, sem az Állami Számvevőszék és még sorolhatnám, nem önálló, elfoglalta a NER és annak „opciós vezetője” – mondta Magyar György ügyvéd a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Ebből következően kontroll nélkül folytathatják a rendeleti kormányzást „és akkor születnek ilyen baromságok”, hogy háborús helyzetben majd a főcenzor fogja meghatározni, hogy mi az, ami megjelenhet és mi az, ami tiltott.

Magyar György arra a rendeletre utalt, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda honvédelmi feladatait határozza meg. A szabályok hadiállapot vagy honvédelmi válsághelyzet idején lépnének életbe, széles körű kommunikációs és sajtókorlátozási lehetőségeket adva a minisztérium kezébe. A tervezet akár az újságok megszüntetését és a sajtó előzetes engedélyeztetését is lehetővé tenné.

Magyar György szerint a Fidesznek vannak olyan fegyverei, amelyeket még nem sütöttek el, és a közvélemény-kutatási adatok láttán, készek akár a választójogi törvényt is úgy módosítani, hogy az amúgy is lejtő pálya még jobban lejtsen.

Magyar György szerint a Tisza Párt mellé szükség lenne egy balliberális blokkra is, hogy azoknak is legyen lehetőségük hova voksolni, akik sem a Fideszre, sem a Tiszára nem akarnak szavazni.