Márki-Zay Péternek el kellene döntenie: konzervatív vagy Kossuth-követő

NVZS 2022. május 21. 17:00 2022. máj. 21. 17:00

„Egy bizonyos fokig normális, de ez már túl van a normálison” – mondta Szentpéteri Nagy Richard a Hírklikk kérdésre, vajon nem mutat-e túl a szokásos vereség után összeomláson az, ami kialakult Márki-Zay Péter körül. Az alkotmányjogász, politológus szerint az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje láthatóan „nehezen áll le”, pedig „kicsit csendben kellene lennie”. Nem most van ideje annak, hogy belevesse magát a pártalapításba, arról nem is szólva, hogy először a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjaival, de legalábbis az elnökségével kellett volna megbeszélnie a tervet. Az MMM-nek korábban (pénz)adományozók egy része biztosan nem szeretné, ha Márki-Zay a saját pártjának az alapítására fordítaná a megmaradt összeget.

Ismét sikerült bombát robbantania Márki-Zay Péternek: (mint a Hírklikk is megírta), az ellenzéki összefogás korábbi közös miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere hétfőn reggel egy Facebook-posztjában tudatta, hogy létrehozza a civilek pártját. Kiderült, hogy a tervezett jobbközép néppártot az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom és a fiatalok bázisán képzeli el. Némi szépséghiba, hogy az MMM-mel – láthatóan – erről nemigen egyeztetett, a posztban maga is azt írta, hogy „a pártalapítással kapcsolatos kérdésekre a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tudunk pontot tenni”.

Nem lehet véletlen, hogy az MMM elnökségének tagjai sorra bírálták Márki-Zay tervét. Lukácsi Katalin arról beszélt, hogy nincs itt az ideje egy új párt alapításának; Magyar György ügyvéd a Hírklikknek úgy nyilatkozott, hogy „a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem azért jött létre, hogy párttá alakuljon...ha Márki-Zay pártot akar alapítani, ám tegye, de ez esetben nem irányíthatja a mozgalmat, nem használhatja fel a Kossuth köröket a pártalapítás részeiként, ugyanakkor megmaradhat például az MMM tiszteletbeli elnökének”. Kész Zoltán pedig (aki nem csak elnökségi tag az MMM-ben, de Márki-Zay egyik fő embere is volt) egyenesen felszólította a korábbi miniszterelnök-jelöltet arra, hogy még ennek a hónapnak a végéig számoljon el az MMM-nek juttatott támogatói pénzekkel, ellenkező esetben otthagyja a mozgalmat. De nem csak a fent említettek, hanem olyan országosan ismert – korábban Márki-Zay mögött álló – politikusok is ellenérzésüket fejezték ki a tervvel kapcsolatban, mint Hadházy Ákos, Gémesi György vagy Pálinkás József.

Maga Márki-Zay azonban ennek ellenére sem tesz le a pártalapításról. Mint az RTL Híradónak leszögezte: „szó sincs arról, hogy az MMM párttá alakulna”. Azt is hozzátette, hogy az új párt alapításához még hónapok kellenek.

Mi történik MZP háza táján? Hogy-hogy az eddigi szoros szövetségesei sorra határolódnak el tőle? Vajon ez belefér-e még a megsemmisítő választási vereségeket szinte mindig követő bűnbakkeresésbe és bírálatokba, vagy ez már az „üldöztetés” kategóriájába tartozik? Szentpéteri Nagy Richardot kérdeztük.

Az alkotmányjogász, politológus szerint az MZP-t érő bírálatok, támadások egy ilyen vereség után bizonyos fokig normálisak, „de ez már túl van a normálison”. Ugyanakkor lát itt azért mást is. Mint ugyanis kifejtette: vannak politikusi típusok, aki felpörögnek és nem tudnak leállni, holott ahogy az életszakaszokat is meg kell élni és tervezni, úgy a politikai karriert is, tervet, stratégiát kidolgozni, és annak mentén kell előre haladni. Márki-Zaynak tudnia kellene, hogy a választás utáni szakasz más, mint az azt megelőző, most nem kell annyit ugrálni. De ő láthatóan nehezen áll le, miközben az embereknek kicsit elegünk van abból a politikusból, aki korábban a csapból is folyt. „MZP-nek csöndben kellene kicsit lenni, esetleg Hódmezővásárhelyre koncentrálni” – mondta Szentpéteri, hozzátéve: „az pedig biztos, hogy egyelőre túlzás a pártalapítása, mert hiába nem annyira rossz ötlet magának egy jobbközép néppártnak az alapítása, de semmiképpen nem a nyár elején, most vissza kellene húzódnia és csendben felkészülni”. 

Az is egyértelmű a politológus számára, hogy Márki-Zaynak ki kell kérnie az MMM tagjainak, de minimum az elnökségének a véleményét. Május végén lesz közgyűlése a mozgalomnak, az lett volna a normális, ha ott hozza elő a párt alapításának az ötletét, ha ott beszéli át azt, majd utána, ősztől indítaná a pártépítést. A vélemény kikérése vonatkozik a Kész Zoltán által a nyilvánosság előtt is felvetett pénzügyekre is – mondta, hozzátéve: az adományokat nem pártalapításra szánták az adományozók, akiknek egy  része ugyan bizonyára nem bánná, ha arra használnák végül fel, de mások igen. Mindenképpen el kel számolni vele a Mindenki Magyarországa Mozgalom felé – szögezte le, azt fejtegetve, hogy visszaadni nyilvánvalóan nem lehet, tehát valami más célra kell elkölteni.

„Márki-Zay előre szaladt, és kapkod” – szögezte le Szentpéteri. Példaként hozta fel, hogy MZP pártalapításban gondolkodott, akkor miért nem vette fel a képviselői mandátumát? Akkor ugyanis azon a bázison kellett volna elindulnia, Hódmezővásárhelyről ez sokkal nehezebb ügy. „Arról már nem is szólva, hogy el kell dönteni, hogy mi akarok lenni, konzervatív vagy Kossuth-követő. Ha konzervatív, akkor érthetetlen a Kossuth körök bázisa, hiszen Kossuth Lajos nem volt konzervatív” – szögezte le Szentpéteri Nagy Richard, aki mindezt kapkodásnak látja.