Még mindig nincs készen a visegrádi luxushotel, ami Tiborcztól Szíjj Lászlóhoz került
Tizenhét éve készül, és ezzel már biztosan európai rekordernek számít.
A legutóbbi tulajdonosváltás, illetve a munkákat segítő jókora állami támogatás ellenére sem haladnak a Visegrádra tervezett luxushotel munkálatai – derül ki a Városi Gorillák nevű urbexes csoport Facebook-oldalán nemrég feltűnt képsorozatból, vette észre a 24.hu.
A folyamatos kivitelezést nyilvánvalóan a 2020 elején indult koronavírus-járvány, illetve az építőanyagok és a munkaerő hirtelen drágulása is nehezíthette, az okok azonban ennél mélyebbek, hiszen a 2020 májusában bemutatott látványterveket azóta kétszer is átdolgozták. A 2022. augusztus 5-én a Pest Megyei Kormányhivatalhoz eljuttatott, ismeretlen tartalmú tervlapok október 20-án már építési engedélyhez jutottak, a 2023. január 19-én leadott újbóli változtatások azonban még nem kaptak zöld utat.
Az eredetileg a Hilton hotellánc legújabb magyarországi egységének szánt épületet az egykor ír kézben lévő Tourist Projects 2004 Ingatlanhasznosító Kft. kezdte építeni, amely a 2005-ben megvásárolt helyszínen – az egykori Löffler-bánya területén – egy grandiózus, több épületből álló, ötcsillagos hotelt akart megvalósítani. A nagy tempóban megkezdett munkákat a 2008-as ingatlanválság állította meg: a tulajdonosok a következő évben módosították a terveket, 2010-ben azonban a terület kihalt lett, a Hilton pedig visszatáncolt. A 204 szobásra tervezett hotel addig elérte a 80 százalékos készültséget.
2011-ben egy dublini központú cég, a Morax Limited szerzett elővásárlási jogot a területre, de nem vétte át, sőt, 2012-ben a beruházó Tourist Projects 2004 felszámolása is megindult. A következő nagy változást a 2017-es év hozta: januárban a Dunakanyar Tervtanács rábólintott egy újabb tervre, ezt azonban nem követte építési engedélykérés, hiszen a torzó az év végén a Longoria Holdingon, illetve a 30 millió eurós követeléssel rendelkező, akkor már Mészáros Lőrinc kezében lévő MKB-n át, 1,8 milliárdos értékének töredékéért a Hotel VSGRD Kft.-hez került.
A cég neve nem véletlenül hasonlít Tiborcz István BDPST-jére, hiszen a VSGRD többségi tulajdonosa az adásvételkor már a miniszterelnök vejének cége volt. Az átvétel újabb tervmódosítást hozott magával.
A város és a beruházó közt 2018 tavaszán végül megállapodás született. A munkák azonban nem folytatódtak, rövidesen pedig az is kiderült, hogy miért: a földhivatali adatok szerint 2019 márciusában ugyanis egy új tulajdonos, a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap tűnt fel a színen, ami akár 3,6 milliárd forintot is fizethetett a torzóért. Az alap mögött a Duna Aszfalt tulajdonosa, Szíjj László áll.
Az Üveghegyként is emlegetett, félkész épülettel kapcsolatban rövidesen újabb környezetvédelmi hatástanulmány készült, hiszen a tervek ismét csak átalakultak. A dokumentum szerint a tervezett szálloda nem öt, hanem négy csillagos Superior fokozatú lesz.
A Magyar Turisztikai Ügynökség hárommilliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a projektnek, így a Minerva a korábban kifizetett vételár jó részét visszatehette a kasszájába.