Meghalt Kálmán László

HírKlikk 2021. október 10. 11:10 2021. okt. 10. 11:10

Kálmán László nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docense 64 éves volt.

A szomorú hírt Kálmán László testvére, Kálmán C. György irodalomtörténész jelentette be a Facebookon.

A híres nyelvész számos könyvet írt és sok fontos interjút is adott, többek között a HírKlikknek. Ezekben az interjúkban elmondta, hogy a 2010 óta uralkodó Fidesz-rezsim propagandájában számos példa van az „újbeszél” jelenségére is, mint például a szabadság és a nemzeti szavunk átértelmezése. 

Kálmán László szerint a Fidesz új koncepciója, hogy míg korábban a Szovjetunióhoz hasonlították az Európai Uniót, mostantól tudatosan fölváltják a „nagy testvért” a Harmadik Birodalommal.

Egy korábbi interjúban pedig azt hangsúlyozta, hogy Orbán már harminc éve szerepet játszik. 

Forrás: Hírklikk