Megszólalt a Budapest Film vezérigazgatója az „Elkxrtuk” körüli hírek miatt

HírKlikk 2021. szeptember 29. 19:30 2021. szept. 29. 19:30

A korábban beharangozott délutáni időpont mellett már esténként is meg lehet majd tekinteni a Corvin moziban a Megafilm új művét.

Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója az Indexnek elmondta, hogy eredetileg is abban egyeztek meg a Megafilmmel, hogy egy időpontot biztosítanak az „Elkxrtuk” című filmnek, ezért nem értette, hogy Kálomista Gábor miért vádolta őket azzal, hogy politikai indíttatások miatt nem kapott több vetítési időpontot a film.

Liszkai kihangsúlyozta, hogy abban is megállapodtak a készítőkkel, hogyha megtelik az eredetileg biztosított vetítési időpont, felszabadítanak egy újabb műsorsávot.

„Eszünkben sincs és soha nem is volt, hogy megnehezítsük bárki számára, hogy a Corvin moziban nézhesse meg az „Elkxrtuk” című filmet. Folyamatosan figyeljük, hogy fogynak elővételben a jegyek, és ha szükséges, találunk újabb vetítési időpontokat. Ennél korrektebb módon nem lehet viselkedni, remélem, hogy részünkről ezzel le is zárhatjuk a film bemutatása körüli vitát” – zárta mondandóját a szakember.

Forrás: Index