Megszűnhet az LMP

HírKlikk 2025. január 5. 10:01 2025. jan. 5. 10:01

Jelenleg 400 tagja van országos szinten, naponta távoznak újabb és újabb kilépők, miközben érkezők nincsenek. A párt korábbi elnöke szintén kilépett, terveiről az ATV-ben beszélt.

Kilépett az LMP-ből a párt korábbi társelnöke, Kenderrnay János. Szerinte az elmúlt öt évben a legjobb tagok távoztak a pártból, aminek mára se tagsága, se politikája nincs. A politikus úgy véli: az lenne a tisztességes, ha az LMP kivonulna a parlamentből.

Kendernay az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, már évek óta vívódott a kilépés szándékával, mert számára az LMP tagsága, a közösség volt a legfőbb érték, ám ez a közösség fokozatosan megszűnt. A barátai, akikkel volt értelme közös ügyekről beszélgetni, együtt dolgozni, eltűntek a pártból. Arra kérdésre, hogy miért nem lépett ki korábban, például amikor Schmuck Erzsébet, Csárdi Antal vagy Keresztes Lóránt László, távoztak, Kendernay emlékeztetett: a kilépés sorozata nem az említett politikusokkal kezdődött, az már hamarabb megindult.

Ráadásul a kilépési hullámnak még nincsen vége, napi szinten hagyják el a pártot a tagok, hamarosan területi szervezetek szűnnek meg, „a párt felszámolódik”.  Kendernay szerint az LMP-s parlamenti képviselőknek vissza kellene adniuk a mandátumukat, „ez lenne a tisztességes”.  A korábbi társelnök azt is elmondta, hogy az LMP országos létszáma nagyjából 400 fő.  Belépők nincsenek, kilépők annál inkább, ezért az elkövetkezendő néhány héten belül kiderül, marad-e bárki a szervezetben.

Mint a műsorban kiderült, számára a kilépéshez a végső lökést az adta meg, hogy bár meghívták az LMP év végi koccintására, nem ment el, és úgy érezte, emiatt semmilyen hiányérzet nincs benne. Kendernay végül elmondta, a politizálással nem hagy fel, Magyarországon is szükség van zöld pártra, ezért ő maga is megkeres majd potenciális politikus társakat.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. január 13-i adása itt nézhető meg: 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom