Megváltoztatta a nevét az országos roma önkormányzat

HírKlikk 2024. október 5. 12:45 2024. okt. 5. 12:45

Alakuló ülést tartott és nevet váltott a roma önkormányzatok új összetételű országos testülete a hét második felében Budapesten. A Cigány Közösségek Szövetségének jelöltjét, a debreceni Aba-Horváth Istvánt választották elnöknek, az országos nemzetiségi testület pedig mostantól a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROSZ) nevet viseli.

Az új testület első feladata az, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a támogatáskezelőkkel, hogy megtudják, mennyi az adóssága az MROSZ-nek, azt hogyan tudják kezelni, és milyen megállapodásokat tudnak kötni azért, hogy elkezdhessék a munkát. A testületnek jelenleg nincsen 2023-as zárszámadása, 2024-es költségvetése, NAV nullás igazolása, és megállapodásuk sincs a tartozás átütemezéséről.

„Ezek a legelső, legfontosabb feladataink” – mondta a haon.hu-nak az új országos elnök, aki hangsúlyozta: a hátrányos helyzetű cigány közösség érdekében hozzák majd meg döntéseiket.

„A választási kampány során nagyon sokszor állították szembe egymással a romungrókat, az oláhokat, beásokat és szintókat. A névváltoztatás is erre enged következtetni: a roma közösségek gyűjtőhelye, közös gondolkodó műhelye lesz a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata. Itt mindenkinek helye és szerepe van, aki tenni akar” – ígérte Aba-Horváth István, majd hozzátette: a készen állnak a feladatra, amit szakmaisággal, átláthatósággal, törvényes keretek betöltésével, elszámoltathatóságával, üvegházpolitikával akarnak elérni.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom