Milliárdokat költ a kormány Semjén Zsolt kedvenc hobbijára

HírKlikk 2021. június 26. 09:45 2021. jún. 26. 09:45

Szeptemberben rendezik meg Budapesten az eddig mintegy 70 milliárd forintot felemésztő Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást. A rendezvény kommunikációjáért felelős cég 2020-ban 1 milliárd 372 millió forintot költött kommunikációra és megjelenésre. Semjén Zsolt szerint a kiállítás jó befektetés.

A 24.hu írásából kiderül, hogy az Egy a Természettel Nonprofit Kft. tavaly csaknem 7 milliárd forint támogatást kapott, ebből összesen 5 milliárd 248 millió forintot költött el, azaz durván minden negyedik forint reklámra ment, nagyrészt a kormány sokmilliárdos plakátkampányait is vivő Balásy Gyula érdekeltségeihez. Tavaly 30,7 millió forintot számoltak el a kiállításra készülő állatpreparátumokra, 2019 áprilisa és 2021 áprilisa között pedig összesen 49,5 millió forintnyi megbízást adtak Horváth Helga preparátornak.

Az állami kiállításszervezőnél megugrottak a bérköltségek és a létszám is: míg 2019-ben az átlagos állományi létszán 15 fő volt, a múlt év utolsó napján már 49 embert foglalkoztattak. 

A cég tavaly összesen 6 milliárd 960 millió forint közpénzes támogatást kapott, ebből 1 milliárd 711 millió forintot az idén használnak fel. 

A 24.hu emlékeztet rá, hogy az RTL Klub számításai szerint csak ez az összeg több mint amennyit a külföldi vadászok egy évben Magyarországon hagynak. Ennek ellenére, a helikopteres rénszarvasvadászatáról is ismert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a kiállítás jó befektetés. Kovács Zoltán pedig egymillió látogatót vár.

Forrás: 24.hu