Mintha nem lenne holnap, rekordmennyiségű hitelt vesznek fel a magyarok

HírKlikk 2025. július 7. 12:30 2025. júl. 7. 12:30

Májusban több mint 300 milliárd forint értékben folyósítottak nem folyószámla alapú hiteleket a bankok, ezzel történelmi csúcsokat döntött meg a lakossági hitelpiac – írja a BiztosDöntés portál.

E szerint 149 milliárd forintot közelítő kihelyezésre korábban nem volt példa. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az év első öt hónapjában a lakossági ügyfelek már több, mint 666 milliárd forint értékben vettek fel lakáshitelt, ami meghaladja a teljes 2023-as év 595 milliárd forintos volumenét.

A szakértő szerint a személyi kölcsönök piacán is történelmi szintet közelít a mérleg, ugyanis 150 millió forint híján a havi folyósítás elérte a 100 milliárdos értéket, azaz a bankok idén egyetlen hónap alatt több ilyen hitelt adtak, mint 2013-ban összesen. A bankok május végéig 435 milliárd forint személyi kölcsönt folyósítottak, ami 44 százalékkal haladja meg a tavalyi, szintén rekordnak számító év adatait. Esély van arra, hogy a személyi kölcsönök száma is meghaladja idén az eddigi rekordot, ugyanis május végéig 134 500 személyi kölcsön szerződést kötöttek, ami időarányosan három százalékkal meghaladja a 2019-es csúcsévet, amikor összesen 311 500 szerződést kötöttek.

Csökkenést az átlagos személyi kölcsön összege mutat az előző hónapokkal összevetve. A hitelszerződések átlagos összege májusban 3,16 millió forint volt, szemben a korábbi 3,3 millió forinttal. Gergely Péter szerint tavaly december óta az átlagos hitelösszeg folyamatosan meghaladja a 3 millió forintot.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek folyósítása májusban ismét 10 milliárd forint fölé emelkedett. Legutóbb két éve volt hasonló, amikor nagyon sokan jelzáloghitelből vásároltak inflációkövető Prémium Magyar Állampapírt. A mostani felfutást viszont piaci alapon nehéz megmagyarázni. A jelzálog alapú konstrukció sikerét a szakértő abban látja, hogy hosszabb, például 20 éves futamidőre már több bank is 10 százalék alatti THM-et kínál, bár olyan bank is van, ahol ehhez több tízmilliós hitelösszeget kell igényelni.