Múltmásító Mária

FSP 2019. március 26. 19:17 2019. márc. 26. 19:17

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Trianonról rendezett konferencián azt mondta: hogy „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.”

Hárommillió koldus országa, zsidótörvények, holokauszt - csak néhány címszó a Schmidt Mária által citált dicsőségből. Nem áll szándékunkban cáfolni a történészasszony szavait, meghagyjuk ezt a történészeknek. De azért volna valami, amin érdemes elgondolkodni. Schmidt Mária eddigi ismereteink szerint tanult ember. Nem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli (Bayer Zsolt szíves közlése) nem egy az Orbán-propaganda által megvezetett és lenézett szerencsétlenek közül, akiknek, ha sokszor és hangosan mondják, bármit be lehet beszélni.

Schmidt Mária okos ember. Orbán Viktor örökbecsű kiszólásával élve, olyan hasznos idióta, aki tudja, hogy mit beszél. És feltehetőleg azzal is tisztában van, hogy miért mond időnként ostobaságokat. Mi is tudjuk, de legalábbis sejtjük: azért beszél képtelenségeket, azért mond olyan dolgokat, amikben maga sem hisz, mert társaihoz hasonlóan benne is munkál a megfelelési kényszer.

Nem elvárás a NER-ben a hazudozás, inkább úgy mondanánk: ez most a módi. Könnyebb hülyeségeket beszélni, mint szembenézni a valósággal. Maga a miniszterelnök segítette ebben a híveit, ő adott iránymutatást Schmidt Máriának és a NER hozzá hasonlóan hűséges harcosainak. Nem egészen egy évvel ezelőtt, az Ericsson székházának avatóján Orbán is hasonló szellemiségű magvasságot osztott meg a nagyközönséggel, amikor azt mondta, hogy „akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően, a magunk akarata szerint a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.”

Értsd: nem az van, amit látunk, hallunk és tapasztalunk – a valóság az, amit elképzelünk, és másokkal is elképzeltetünk. Hogy Európában azért támadnak bennünket, mert irigyelnek. Mert, szemben más országokkal, nálunk nincsenek no-go zónák, mint amilyenek nyugat-európai nagyvárosokban, Budapest nem olyan piszkos, mint Bécs, mert nálunk nincsenek migránsok, akik koszossá és élhetetlenné teszik a várost.

Ennek a nem létező valóságnak a része, hogy Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését. Ezzel kapcsolatban várjuk a kormánnyal mostanság meglehetősen szimpatizáló Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának a megszólalását. Nem kell hosszas fejtegetésekbe bonyolódnia, elég, ha annyit üzen a múltmásítóknak: menjetek a jó édes anyátokba!