Munkáspárt: Eszenyi Enikő fejét akarják venni, ne engedjük!

HírKlikk 2020. március 12. 09:22 2020. márc. 12. 09:22

Nem várt helyről kapott támogatást a Vígszínház igazgatói székére újra pályázó Eszenyi Enikő. A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt véleménye szerint, Eszenyi „bűne” a liberálisok szemében, hogy nem szállt be a kormányellenes politizálásba.

A Munkáspárt az Eszenyi Enikő körüli eseményekre reagálva az alábbi közleményt jelentette meg honlapján::

„Eszenyi Enikő kiváló színész, rendező és évek óta sikeresen vezeti a Vígszínházat. Ezt nagyjából az egész világ elismeri. Néhány éve Balázs Péter szeretett volna a Vígszínház élére kerülni, aki nyilván élvezte a Fidesz támogatását. Az igazgató mégis Eszenyi lett. A Fidesz visszavonulót fújt.

Most újra igazgatóválasztás van. Eszenyi Enikő idén lejáró igazgatói posztjára hárman pályáztak: ő maga, továbbá Rudolf Péter színész-rendező, és a Bárka Színházat alapító Csányi János. Kedden döntött a Vígszínház igazgatói pályázatairól az erre alakult szakmai bizottság.

A bizottság többsége Eszenyi mellett voksolt. A döntést majd a liberális többségű Fővárosi Közgyűlés hozza meg. A liberális budapesti Főpolgármesteri Hivatal addig sem hagyja ennyiben. Felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az  elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán.

Eszenyi „bűne” a liberálisok szemében, hogy nem szállt be a kormányellenes politizálásba, hanem művész akar maradni. Ne engedjük, hogy Eszenyi Enikő fejét vegyék!"

Forrás: Hírklikk