Nagyágyút igazolt a helyi laphoz a ferencvárosi önkormányzat

Zutyu 2020. június 3. 08:41 2020. jún. 3. 08:41

Kedden este hozta nyilvánosságra Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, hogy megszületett a döntés és mostantól Vágvölgyi B. András lesz az önkormányzati lap főszerkesztője.

Vágvölgyi, a Magyar Narancs alapítója és a gonzó újságírás magyarországi elterjesztője. Ő fordította le többek közt Hunter S. Thomson Félelem és reszketés Las Vegasban című nagysikerű regényét. Vágvölgyi e mellett parádés filmet is készített ‘56-os témában Kolorádo Kid címmel.

Baranyi közlése szerint, 21 pályázat érkezett a meghirdetett főszerkesztői tisztségre. Mint írta, nagyon nehéz dolguk volt a döntnököknek, mert országosan ismert és elismert újságírók és szerkesztők pályáztak a munkára. 

A bíráló bizottságot Majtényi László alkotmányjogász, egykori adatvédelmi biztos és valamikori ORTT-elnök vezette, tagja pedig Hargitai Miklós a MÚOSZ elnöke, illetve Neizer Anita, a Főszerkesztők Fóruma delegáltja korábbi HVG-főszerkesztő volt.