Négymilliárd forinttal támogatta a kormány a váci székesegyház felújítását

HírKlikk 2024. október 7. 09:00 2024. okt. 7. 09:00

Négymilliárd forinttal támogatta a kormány a váci Nagyboldogasszony-székesegyház és a hozzá tartozó hitéleti központ felújítását – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Vácon.

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Nagyboldogasszony-székesegyház felújítást követő átadása és az oltárszenteléssel egybekötött ünnepi szentmise után az MTI-nek elmondta, hogy a négymilliárd forintos támogatásból kétmilliárd forintot a székesegyház belső felújítására fordítottak, további kétmilliárdot pedig a hitéleti és idegenforgalmi központ kiépítésére. Utóbbi már korábban elkészült egy nagy rendezvényteremmel, kápolnával és stúdióval együtt.

Hozzátette, hogy kétszázötven év után újra régi fényében tündököl a székesegyház belseje. A restaurálás mellett a modern kornak megfelelő épületgépészeti rendszert, világítási- és hangtechnikát alakítottak ki, hogy mind a vallási életnek, mind a turisztikai kihívásoknak megfeleljen a székesegyház.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a szentmisét követően tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy templomokat, székesegyházakat nemcsak azért újítanak fel az egyházakkal közösen, hogy esztétikai értéket jelentsenek egy településen és munkát adjanak mérnököknek, szakembereknek és munkásoknak, hanem „leginkább azért, hogy a lelki épülést szolgálják". Közösséget, települést, nemzetet egyaránt – hangsúlyozta az államtitkár.

Marton Zsolt váci megyés püspök áldotta meg a 2021 és 2024 között felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházat. Az ünnepélyes megáldási szentmisén felszentelték a templom új oltárát is.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom