Nem csitulnak az indulatok a Vértanúk tere körül

HírKlikk 2019. november 4. 09:54 2019. nov. 4. 09:54

Budapesten a Vértanúk terén – ahol előzőleg Nagy Imre szobra állt – október 31-én Orbán Viktor kormányfő közreműködésével átadták a „nemzeti vértanúkra” emlékező alkotást. Kövér László házelnök és keresztény egyházak képviselői mellett a rendezvényen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija is beszédet mondott.

Ahogy a Népszava szombaton megírta, Heisler Andrást nem kérték fel rá, hogy felszólaljon. A szervezet elnökének mostani tájékoztatásából az derült ki, hogy a a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) egyáltalán nem is hívták meg.

Heisler a lap kérdésére hozzátette, hogy Köves rabbi jelenléte és beszéde megerősíti a Mazsihisz vezetésének korábbi döntését: „nekünk az EMIH-től, Köveséktől távolságot kell tartanunk”.

A szoboravatáson Köves Slomó arról beszélt, hogy a Tanácsköztársaság „ijesztő emlékét” Isten hiánya teszi egyedivé. Közölte: „Az ezeréves magyar történelem első olyan eseményéről beszélünk, ahol Isten deklaráltan meg lett tagadva. Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását.”

Radnóti Zoltán neológ rabbi a közösségi oldalán kritizálta Köves Slomó szereplését.

Bejegyzésében – amely eredetileg nem nyilvános poszt volt, de a Népszava megkeresésére hozzájárult ismertetéséhez – hangsúlyozta, hogy lett légyen Kun Béla, Lukács György, Rákosi Mátyás, Frankel Leó, Rosa Luxemburg, Radnóti Miklós vagy bárki, aki zsidó, még akkor is, ha csak mások mondják rá, mert ő magyarnak, európainak, kommunistának, világpolgárnak gondolja magát: akkor ezen vétkes (??) zsidó embereket a nem zsidó közönség előtt egy rabbinak „istentagadónak” nevezni, Tórában leírt tilalom. Radnóti Zoltán szerint ezt nem lehet megtenni egy olyan személynek, aki egy közösséget képvisel.

Forrás: Népszava