Nem kívülről kell várni a megoldást: a magyar választókon múlik!

HírKlikk 2019. május 11. 16:16 2019. máj. 11. 16:16

Nem az Európai Bizottságtól vagy amerikai szenátorok kritikájától kell várni a megoldást: a magyar választók tehetnek azért, hogy változtassunk a sorsunkon – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szombaton.

„Függetlenül attól, hogy külföldön hogy látják a mi életünket, sorsunkat, ezt nekünk kell elszenvedni és megélni, és mi tehetünk annak érdekében, hogy ezen változtassunk” – mondta a Budapesten rendezett „Szociális Európa” konferencia szünetében.

A változtatásra pedig most május 26-án, az európai parlamenti választáson van lehetőség: „Minél több olyan szavazó, aki hisz a demokráciában, hisz az Európai Unió integrációjában, menjen el szavazni, fejezze ki a véleményét. Szavazzanak az MSZP és a Párbeszéd közös listájára, hogy minél több Európa-párti képviselő legyen az Európai Parlamentben. Ezzel fejezhetik ki a magyar választók, hogy mennyire nem értnek egyet azzal a politikával, ami Magyarországon zajlik” – mondta arra reagálva, hogy amerikai demokrata és republikánus szenátorok együtt szólaltak fel a magyar demokrácia leépítése ellen.

Tóth szerint ezt már sokan szóvá tették, de „ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a problémát Magyarországon kell megoldani.” Mert a kritikák lehetnek sokfélék, de „a tragikus az, hogy mi ezt a saját bőrünkön tapasztaljuk”.

Jól látható például, hogyan csalják el a választásokat, és „ezt nem feltétlenül azon a napon kell megtenni”: megakadályozzák, hogy az ellenzék közterületi plakátokat helyezzen el, csak több millió forint lefizetése ellenében bocsátják a rendelkezésére a választói névjegyzéket, sorozatos bírságok ellenére közszolgálati műsorban tesznek közzé fideszes reklámfilmeket, nem beszélve a 80-20%-os médiafölényről a Fidesz javára.

„Ezért kérjük, hogy minél többen jöjjenek el, és szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára” – mondta.

Az EP-választáson „alapvető” kérdések dőlnek el: hogy a progresszív erők tovább tudják-e vinni az európai polgárok, köztük a magyarok, anyagi és fizikai biztonságát garantáló programot, vagy az európai közösség szétfeszítésére, az együttműködés felszámolására és a nemzetállamok erősítésére törekvő szélsőjobboldali populista politikusok kerülnek többségbe.

Az MSZP-Párbeszéd az Európai Tanács 2017-ben Göteborgban elfogadott határozatát támogatja, amely azt irányozza elő, hogy az EU az emberekről szóljon: a minimálbérről és a minimális európai szolgáltatásokról; „a mi javaslatunk szerint szóljon a minimális nyugdíjról a minimális családi pótlékról is”.

A „Szociális Európa” konferencia is azt vitatja meg, hogyan lehet igazságos jövedelemeloszlást elérni Európában, és felszámolni azt a folyamatot, hogy „keveseknek egyre több jut, a többségnek meg egyre kevesebb”.  

Biztos megélhetés, több bér és egységes minimális ellátás minden európai polgárnak – mindez az EP-választás után is az MSZP-Párbeszéd új baloldali politikájának a gerince lesz – mondta.

Andor László egykor uniós biztos, a konferenciát szervező Szociális Demokráciáért Intézet tudományos igazgatója elmondta: olyan fejlesztési irányokra van szükség az EU intézményeiben, amelyek a szociális törekvéseket erősítik. Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt kampányában meg is jelennek ilyen konkrétumok: uniós szintű koordináció a minimálbérről, a minimális nyugdíjról, a nemek közötti egyenlőségtől például a foglalkoztatásban, lakáspolitikai stratégiáról, a hajléktalanság visszaszorításáról.

De vannak olyan területek is, hol az Uniónak már van „kemény joganyaga”; csak be kellene tartatni a meglévő szabályokat, s akkor nem fordulhatnának elő például a magyar rabszolgatörvényhez hasonló jelenségek.

Andor „totális anomáliaként” nevezte meg a magyar munkanélküli ellátást is, hiszen Magyarországon csak 90 napig jár, ez után pedig „rossz minőségű” közfoglalkoztatásba kényszerülnek a hosszú távon munkanélküliek. „Ez semmilyen más uniós országban nem fordul elő.”

E téren is segíthet azonban egy erősebb szociális dimenzió az Európai Unióban, hívta fel a figyelmet.

Megemlítette még az uniós források felhasználásának ellenőrzését is azért, hogy a szociális beruházásokra szolgáló forrásokat valóban azok kapják, akiket megillet, és valóban olyan fejlesztések történjenek, amikre szükség van. Elmondta: néhány éve „kiharcolták”, hogy uniós szociális forrásokat roma integrációra lehessen használni, Magyarországon azonban volt arra példa, hogy ez „félrecsúszott”, és nem is nyomozták ki, hogy kiket érintettek visszaélések, és kik voltak azok kedvezményezettjei.

A konferenciáról elmondta: sok jövőbe mutató elgondolás hangzott el, amelyek azonban bizonyos fokú harmonizációt igényelnek.

Andor László és Tóth Bertalan mellett felszólalt Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Jávor Benedek és Szanyi Tibor EP-képviselők, Büttl Ferenc közgazdász, Herczog Mária közgazdász-szociológus, Mózer Péter és Erőss Gábor szociológusok, Dorosz Dávid jogász és Gurmai Zita országgyülési képviselő.

A rendezvényt neves külföldi előadók tiszteltek meg jelenlétükkel, például Joakim Palme, az Uppsalai Egyetem professzora, Olof Palme egykori svéd miniszterelnök fia; Alexander Kentikelenis, a Bocconi Egyetem tanára; Bart Vanhercke, a brüsszeli Observatoire Social Européen  igazgatója és Michal Polak, a szlovák Szociális Minisztérium tanácsadója.

Forrás: Hírklikk