Nem növeli a terrorizmus veszélyét Magyarország katonai szerepvállalása Maliban
„Ezzel a szerepvállalással nem mondunk sok újat a terrorista stratégáknak, már csak azért sem, mert már eddig is vállaltak magyar katonák akciókat a terrorizmus ellen, például Afganisztánban is részt vettek műveleti tevékenységben” – mondta portálunknak Tarjányi Péter, akitől azt kérdeztük, vajon a Maliban vállalt magyar terrorelhárítási feladat nem veszélyes-e Magyarországra nézve, nem irányítja-e az iszlám terroristák figyelmét országunkra, ha eddig nem került a célkeresztjükbe. A biztonságpolitikai szakértő szerint kutya kötelességünk részt venni a szövetségeseinkkel együtt a terroristák elleni harcban.
A világ egyik legveszélyesebb országában kezd szolgálatot 80 különleges rendeltetésű magyar katona, akik a jövő év elején utaznak ki a nyugat-afrikai Maliba, hogy mindenekelőtt terrorista és szélsőséges csoportok felderítésében és felszámolásában vegyenek részt – mondta el az ATV kiküldött tudósítójának Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka. Maliban napi szinten támadják a terroristák a nemzetközi erőket. Jelen van az al-Kaida és az Iszlám Állam is. Magyarországról a különleges erőknek ezekkel a terrorista sejtekkel kell majd felvenniük a harcot. A magyarok francia irányítás alatt, 11 nemzet katonáival dolgoznak együtt. A szakemberek szerint ez lesz a magyar honvédség legveszélyesebb missziója. A különleges műveleti erők négy hónapos váltásban teljesítenek szolgálatot, és összesen 22 hónapot töltenek Maliban, ahol 2023. december 31-ig maradnak.
Nem veszélyes ez túlságosan? Nem is elsősorban a 80 katona élete miatt (ők minden bizonnyal tudnak magukra vigyázni, vigyáznak egymásra, s persze az egész nemzetközi kötelék is vigyáz egymásra), hanem amiatt, hogy ezzel magunkra irányítjuk a terroristák figyelmét.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő nem tart ettől. Mint kifejtette: a terroristák eddig is tudták, hogy Magyarország részt vállal ilyen missziókban, nem először történik ilyen. Például Afganisztánban is ott voltunk, s nem csak logisztikai feladatokat láttak el a magyar katonák, hanem műveleti tevékenységekben is részt vettek. Ezzel a szerepvállalással tehát nem mondunk olyan nagy újdonságot a terrorista stratégáknak.
Azt azonban ő is elismerte, hogy Mali és az egész régió valóban nagyon veszélyes térség. Az afrikai Boko Haram, az Iszlám Állam terrorszervezetei, mindenféle terrorista csoportok borzasztó dolgokat művelnek a régióban. Célpontjaik ugyan elsősorban a keresztények, de adott esetben a muszlimokkal szemben is követnek el cselekményeket, gyerekek, s elsősorban fiatal lányok az áldozataik, virágzik általuk a rabszolga-kereskedelem. „Az ellenük folytatott küzdelem, a terrorizmus elleni harc mind olyan célok, amelyekért tenni kell, a józan emberi gondolkodás értelmében is” – szögezte le portálunknak Tarjányi, hozzátéve: mivel rendelkezünk ilyen kapacitásokkal – persze nem olyan szinten, mint mondjuk Franciaország vagy az Egyesült Államok –, ezért ott kell legyünk.
Kitért arra is, hogy egy szövetségi rendszerben vagyunk a franciákkal, akik hosszú évek óta komoly jelenlétet tartanak fenn a közép- és észak-afrikai térségben. Ők azok, akik koordinálják, s nagyrészt vezetik is a műveleti harcokat is a térségben tobzódó terrorizmus és az Iszlám Állam franchise rendszerben működő különféle terrorszervezetei ellen.
„A magyar szerepvállalás komoly” – mondta. Mint végzetül kifejtette: kutya kötelességünk szerepet vállalni minden egyes olyan műveletben, ami visszaszorítja a terrorizmust, nem csak Maliban vagy Afganisztánban, hanem a bolygónkon bárhol. S ez a szerepvállalás nem csak a hadsereg részéről feltételez aktivitást, a terrorelhárítás és a titkosszolgálat is kiveszi belőle a részét.