Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
Balog Zoltán református püspök, korábbi humánerőforrás-miniszter kedvéért mondhatott ellent Varga Juditnak és a saját hivatala javaslatának is Novák Katalin, amikor elnöki kegyelemben részesítette Kónya Endrét, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesét.
Az ügyben most Schanda Tamás, Novák Katalin volt kabinetfőnöke szólalt meg, aki a 24.hu kérdéseire most úgy válaszolt, Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy Kónya Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan.
„Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte. Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében” – állítja Schanda Tamás abban a levélben, amelyet a portálnak küldött.
Az elnöki kegyelmi ügynek két dossziéja van, az egyiket az Igazságügyi Minisztériumban, a másikat a Sándor-palotában őrzik.
A héten mind a kettőt nyilvánosságra hozták, előbbiből derült ki, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter nem támogatta, hogy Kónya Endre elnöki kegyelmet kapjon, valamint a szolgálati utat megkerülve íratták alá vele Novák Katalin döntését. Utóbbi azt tanúsítja, hogy Novák Katalinnak a saját adminisztrációja sem javasolta elnöki kegyelemre Kónya Endrét, de ő minden javaslatot felülbírálva mégis az elnöki kegyelem mellett döntött.