Nyugdíjas a piacon
Volt otthon krumpli, elég nagyok, amiket gazdaságosabb pucolni, de kiderült, hogy középtájon egyik-másik rohadt egy picit, amiért azzal küldtek ki a piacra, hogy vegyek még, ám ne nagyot, de kicsit se, és a legolcsóbbat semmiképpen, meg, hogy hozzak petrezselymet is, ha már ott vagyok.
A petrezselyemért az első árus százötven forintot kért, három kis köteggel volt pultján, de darabját árulta ennyiért, mondván, hogy friss petrezselyem ma már csak nála kapható. Muszáj volt vállalnom a kockázatot, hogy fussa a nem a legolcsóbb burgonyára is. És jól tettem, mert a krumplivételt követően, megleltem a petrezselymemet. Sok volt belőle, üdék, lombosak és nyolcvanért árulták csokrát, de rábeszéltek, hogy hármat vegyek kétszázért, mert akkor negyven forintot spórolok.
Már-már éreztem a pirított hagymán megforgatott főtt burgonyán a rengeteg petrezselyem illatát, amikor a termelő, akivel krumplivétel közben szóba elegyedtem, megállított. A cékláját kínálta, amiről korábban mesélt, amit sárgarépával keresztezett, ami nem ereszt levet, de a burgonyánál tovább kell főzni, és igen jó a petrezselymes krumplihoz.
Felvágott egyet mutatóba. – Nézze, egyáltalán nem lila, halovány sárga inkább, s szeletekre vágva, az erezete is látszik. Egyfajta halszerű feltét lehet az ebédhez.
A már felmarkolt ötven forint nyugdíj-kiegészítéssel együtt, három ilyen céklát is kaptam a pénzemért!
Aczél Gábor
