Orbán gazdaságmentése: újabb pénzosztás a haveroknak

Kardos Ernő 2020. április 7. 12:17 2020. ápr. 7. 12:17

Az egész 13. havi nyugdíj pusztán egy szlogen, mert ha a politika célja csak az lenne, hogy segítse a nyugdíjasokat akkor ezt egy szabályos, havonta érkező emelt összegű nyugdíjjal is el lehetett volna érni – nyilatkozta portálunknak Mihályi Péter, közgazdász. Az MTA doktora szerint, Orbán Viktor korszakosnak tekintett gazdaságmentő csomagja óvatos, mert a miniszterelnöknek fogalma sincs, hogy mi lesz az országban két hét múlva. Mihályi szerint, a tervezett hitel és kamattámogatás – segít ugyan a gazdaságnak – de félő, hogy csak arra lesz jó, hogy a haverok zsebét megtömjék.

– Jó ómen az, ha a miniszterelnök elkezdi ismertetni minden idők legnagyobb gazdasági élénkítő tervét, de mire befejezi, a forint gyengébb lesz?

– Nem, ez biztosan rossz előjel.  De lehetett volna rosszabb is. Tény, hogy amit mondott az a piac számára nem volt meggyőző. Ez alkalommal a miniszterelnök – miközben nagy szavakkal dobálódzott –, valójában szokatlanul óvatos volt. Úgy tűnik, Orbán Viktornak fogalma sincs, hogy mi lesz a gazdaságban mához két hétre, ezért nem akart konkrét, nagy ígéreteket megfogalmazni. Ez szerintem helyes döntés volt. Ha fellegekben járó ígéretekkel jött volna elő konkrét formában, akkor a forint árfolyama még inkább zuhant volna.

– Az teljesen világos, hogy Orbán Viktor egy nagyon jelentős összeget, több ezer milliárdot központosít, részben az önkormányzatoktól. Az ön számára egyértelmű, hogy a hihetetlen mennyiségű pénzt mire akarja a költeni a miniszterelnök?

– Azt elmondta, hogy mire akar költeni, de az már nem derült ki, hogy mennyit. Ilyen értelemben nincs összhang a szövegek és a kimondott számok között. Nem volt követhető, hogy a költésekből hogyan lesz közel három százalékos hiány, illetve mire fordítja Orbán a GDP közel 20 százalékát, miután átcsoportosítja.

A mostani beszédben nem esett szó az önkormányzatokról.  Velük szemben – vagyis az ellenzéki irányítású önkormányzatokkal szemben – a kormány egy politikai háború folytat amelynek fő célja a megalázás és a megtörés. Ez a történet nem a nagy pénzekről szól.

– Az első cél a munkahelymegőrzés lenne, de már ma is hallani arról, hogy naponta négyezer embert bocsátanak el, tartalék nélkül – néhol már éhezhetnek is. Ők egyszerűen kimaradnak a pénzosztásból?

– Az nem világos, hogy a legnagyobb veszteseket ki segíti majd, csak annyi biztos, hogy ebben, a most prezentált második ütemben nekik nem jut semmi.

– Értem, de hetek óta tart a járvány, az közel százezer embert jelent. Velük nem történik semmi?

– Segélyekről nem beszélt a miniszterelnök. Lehet, hogy majd a jövő héten fog. Eddig is kisebb adagokban kommunikálták a terveket. Így én is csak azt tudom értelmezni, ami most hangzott el. Egy újnak kikiáltott ötletet dobott be Orbán – ez a rövidített munkaidő támogatása.

– Világos az ön számára, hogy ez mit jelent?

– Valamennyire igen. Ha egy gyár, vagy egy étterem, ami most zárva van, de úgy nyit ki, hogy a korábbi nyolc, vagy tíz óra helyett csak hat órát tart nyitva, és ehhez persze kevesebb embert alkalmaz, mint korábban, akkor is kap a tulajdonos valami bértámogatást. Hogy ezt kik, és mi alapján kapják majd, ki fogja elbírálni, ki fogja ellenőrizni a kérvényeket, arról egy szót sem hallottunk.

– És teljesen magyar megoldás is.

– Igen, ez olyan, mint a Túró Rudi.  De az is lehet, hogy napokon belül ki fog derülni, hogy Bajorország vagy egy másik német állam pont ezt csinálja, és onnan jött az ötlet.   

– Az ígéret szerint, annyi munkahelyet őriznek meg, ahányat a járvány megszüntet.

– Ilyet nagyon könnyű ígérni, Fogalmunk sincs, hogy közvetlenül a járvány miatt, hány munkahely szűnik meg.  A legtöbb ember azért veszti el az állását, mert a vállalatok nyereséges működésének feltételi romlanak, amögött pedig nem egy, hanem sok ok húzódik meg.  Például az, hogy a német autógyárak leállították a magyarországi üzemeiket, vagy – mint az éttermek esetében – az állam bezáratta őket. A könyvesboltokat viszont senki sem záratta be, az emberek a kijárási korlátozások miatt, nem mennek a könyvesboltba. Magyarországon van egymillió vállalkozás, ebből már a járvány előtt is csak 2-300 ezer működött, de hogy mennyi marad meg – akár a korábbi formájában, akár átalakulva, azt nem tudhatjuk.

– Az viszont konkrét ígéret, hogy 450 milliárdos beruházási támogatást ad az állam. Ez az összeg hozhat eredményt, teremthet munkahelyeket?

– Igen, ez a mostani csomag második tétele. Ám ez az éves beruházási összeg négy százaléka – valójában jelentéktelen. Orbán külön beszélt még egyes szektorok becsukott vállalkozásainak újranyitásáról is. Ez volt nála a harmadik tétel. Olyan sok területet sorolt fel, hogy abba szinte bármi bele fog férni. Az eddigi tíz év tapasztalatai alapján, félő, hogy ezen a csatornán keresztül is leginkább a rendszer kliensei fognak pénzhez jutni. Ilyen a turizmus, az egészségügy, a mezőgazdaság, meg a „film és kreatív ipar”. Valamennyi lehet pénzosztási csatorna a haveroknak.

– Szép summa, 2000 ezer milliárd jutna vállalatok finanszírozására. Ez lenne a munkahelyteremtés?

– Hitelekről, kamattámogatásról van itt szó. Félő, hogy ez is csak arra lesz jó, hogy a haverok zsebét megtömjék, hiszen a miniszterelnök szavaiból az derült ki, hogy gyakorlatilag bárki megkaphatja. Ha meg bárki megkaphatja, akkor a kormány szempontjából az a legjobb, ha a NER kliensei kapják meg.

– Azt gondolja, hogy ezeket a pénzeket a miniszterelnök személyesen fogja szétosztani.

– Igen, azt gondolom, hogy a pénzosztó listákra mindenképpen rá fog pillantani. Egyeseket majd kihúz, másokat pedig beír. De persze tíz év tapasztalatai alapján, a miniszterelnök közvetlen munkatársai is tudják, hogy melyek azok a cégnevek és melyek azok a tulajdonosi körök, akik közel állnak Orbán Viktorhoz. Így neki már csak a végső ellenőrzés feladata marad.

– Vagyis nem a törvények által meghatározott kör kapja majd?

– Ez sem derült ki a kormányfő szavaiból, de ahogy a közbeszerzéseket is könnyű manipulálni, ezeket az elosztási csatornákat szintén a politika fogja közvetlenül kontrollálni. Ha éppen úgy látják, akkor persze még új törvényeket is pillanatok alatt el tudnak fogadtatni. Vagy még az sem kell, mert rendeleti úton hozzák meg a formális döntéseket.

– Az is világossá vált, hogy a nyugdíjasok a jövő évtől négy éven át egy heti plusz nyugdíjat kapnak majd, így négy év alatt visszaáll a 13. havi nyugdíj.

– Igen. Ez a csomag ötödik eleme. Ez már a választásokra szóló ígéret. És persze van benne egy jó adag politikai marketing is. A baloldal eltörölte a 13. havi nyugdíjat, a jobboldal visszaadja.

– Szavazatvásárlás?

– Egyértelműen. Innentől kezdve, egyebet sem hallunk majd, mint hogy a „Bajnai kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, az Orbán kormány pedig visszaadta”. Ezt a szlogent az idősebbek milliószor fogják hallani, ezért nem fognak az Orbán kormány ellen szavazni. Pedig ez az egész 13. havi nyugdíj pusztán egy szlogen, mert ha a politika célja csak az lenne, hogy segítse a nyugdíjasokat akkor ezt egy szabályos, havonta érkező emelt összegű nyugdíjjal is el lehetett volna érni.

– A miniszterelnök az I. ütem bejelentésekor, majd később egy másik beszédében már elmondta, hogy a pénz egy részét a bankoktól, multiktól, és az önkormányzatoktól fogja elvonni.  Azóta az MNB is bejelentette, a nyereségéből 250 milliárdot felajánl a járvány elleni védekezésre. Ehhez mit szól?

– Ez játék a számokkal.  Az MNB egyetlen tulajdonosa a magyar állam. Ha van nyeresége, az állam elvonja. Vagyis a nyereség így is, úgy is az államhoz kerül.

– Ha nem viszi ki alapítványba…

– Az csak egyszer történt és elég negatív nemzetközi visszhangja volt. Még egyszer talán nem csinálják meg.

– Mindent összevetve, az Orbán Viktor által nyilvánosságra hozott terv egy bevett, jól működő gazdaságélénkítő koncepció, vagy csupán kormányzati propaganda?

– Azt teljesen világos, hogy ez egy piár-program, aminek a pozitív gazdasági hatása csekély.  De egy kis program, ha rossz is, keveset tud ártani. Ezért nem lehet haragudni a miniszterelnökre. Fogalma sincs, se neki, se a körülötte lévő gazdasági embereknek, hogy mit lehetne, vagy mit kelljen most csinálni. Miután korábban beígérte, hogy mond valami nagyot, hát most mondott valami nagyot. De nagyon vigyázott arra, hogy ne köteleződjön el sem Matolcsy, sem Varga, sem Palkovics mellett. Feltételezésem szerint, ez a három főtanácsadó mást és mást tanácsolt Orbánnak. Ezért keresett egy jó verbális áthidaló megoldást. Nagy szavak, kevés konkrétum.

– Vagyis ez az egész program lényegében egy szemfényvesztés?

– Nem, inkább egy óvatos elismerése annak, hogy fogalmuk sincs, mekkora a baj most és mekkora lesz ősszel. Én ennek a beszédnek jobban örültem, mintha sok ezer milliárdos pénzesőt jelentett volna be a miniszterelnök.