Orbán Viktor: a Fidesz győzelmére számítok

HírKlikk 2026. április 11. 09:00 2026. ápr. 11. 09:00

A Fidesz győzelmére számítok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az országgyűlési választásokkal kapcsolatban az ATV Mérleg című műsorának pénteken délután adott interjúban.

Orbán Viktor az interjúban arról beszélt, hogy a Fidesz kampánya a valóság köré épült, és a valóság az riasztó .

A józan ész vezette kampányt folytattam az elmúlt hetekben – fogalmazott, hangsúlyozva, távol maradt a személyeskedő vitáktól, azt mondta el, mi vár az országra, melyik politikai erőtől mit várhatnak a választók.

Közölte, a jól végzett munka nyugalmát érzi, mert mindenhova eljutott, mindenki beszélhetett vele, és sikerült elmondani mindent, amit a választóknak érdemes mérlegelniük.

Jelezte, a Fidesz győzelmére számít, az egyik amerikai közvélemény-kutató által készített, a nap folyamán nyilvánosságra került, pártja előnyét mutató felmérésről Orbán Viktor úgy nyilatkozott: az "nem tér el nagyon attól, amit mi mértünk magunknak".

Orbán Viktor: Magyarország az egyetlen európai ország, amely a nehéz körülmények ellenére sem adta fel céljait

A kormányfő kifejtette: igazságtalan volt az elmúlt négy év, mégis elértünk célokat.

Közölte: a 2026-os, 2027-es év biztosan, de még a 2028-as is igazságtalan év lesz. De ha az elmúlt években "képesek voltunk ilyen helyzetben mégis nagy dolgokat megvalósítani, nem feladva a céljainkat, akkor erre képesek leszünk" a következő években is – jelentette ki.

Orbán Viktor: Magyarország érdeke a béke

A kormányfő azt mondta: az az érdekünk, hogy "az oroszoktól vásároljunk energiát, hozzunk létre egy európai biztonsági rendszert", amelynek részei az oroszok is.

"Hogy ki győz és ki nem győz, az bennünket, magyarokat hidegen hagy" – fogalmazott.

Kitért rá: "nemcsak az ukrán-magyar meccsben vagyunk nyerőben, hanem a Brüsszel-Budapest meccsben is", mert fenntarthatatlan az a brüsszeli politika, hogy nem engedik be az orosz energiát az Európai Unióba.

"Ezt a meccset elvesztették, be kell engedniük, csak az a kérdés, hogy mikor ismerik ezt be" – vélekedett.

Orbán Viktor: a nyugatiak hallgattak le bennünket, mert azt akarják, hogy ukránbarát kormány legyen

Orbán Viktort arról kérdezték, hogy az elmúlt hetekben nyilvánosságra került több, a magyar és az orosz külügyminiszter közötti telefonbeszélgetés, illetve az orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésének leirata is. Dolgoznak "ránk is", meg "dolgozik itt mindenki mindenkire a képességek függvényében" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a titkosszolgálatok a magyarokra vagy az oroszokra dolgoznak.

A miniszterelnök kijelentette: "Magyarország azért kerülhetett a titkosszolgálati érdeklődéseknek a homlokterébe, mert a nyugatiak, akik szerintem a szolgálataikon keresztül lehallgattak bennünket, azok azt akarják, hogy ukránbarát kormány legyen Magyarországon". Hozzátette: a nyugatiak be akarják hozni Ukrajnát az Európai Unióba, azt akarják, hogy Magyarország ne blokkolja az Ukrajnának szánt hitelt, és adjon fegyvereket is. Ebbe akarnak bennünket beletolni, és nem szégyellnek ennek érdekében felhasználni bármilyen, akár titkosszolgálati eszközöket sem – jegyezte meg.

A beszélgetések nyilvánosságra kerülését a miniszterelnök bűncselekménynek nevezte, jelezve, hogy az igazságügyi minisztert bízta meg azzal, hogy a helyzetet áttekintse, minden részletre kiterjedően folytasson le vizsgálatot és tegyen javaslatot – értelemszerűen a választás után – arra, hogyan kell "megerősíteni a védelmünket".

Hozzátette: az ügy nem lepi meg nagyon, mert az orosz elnökkel való beszélgetései nyílt vonalakon szoktak történni, az oroszok "sosem kérnek szupertitkos védett vonalat".

Azt is mondta: nincs semmi olyan az orosz elnök és a magyar miniszterelnök megbeszéléseiben, ami ne bírná ki a nyilvánosságot.

Ezért – fűzte hozzá – ezt nem rója fel a magyar titkosszolgálatnak. Szijjártó Péter külügyminiszter beszélgetéseinek nyilvánosságra kerülését aggasztóbbnak nevezte, jelezve, jól meg kell majd érteni, hogy "ki milyen vonalon beszélt".

Orbán Viktor: növelni kell az energiafüggetlenséget, ha nem akarjuk, hogy Magyarország folyamatosan kiszolgáltatott legyen, akkor kell saját energia is

A kormányfő a következő évekre azt ígérte: semmiképpen nem enged magyar katonát Ukrajnába és nem fogja megengedni, hogy elvigyék a magyarok pénzét Ukrajnába. Meg fogja védeni a rezsicsökkentést és a családok egzisztenciális biztonságát, végig fogják vinni és felépítik a 14. havi nyugdíjat, a fiataloknak megindított 3 százalékos fix otthonteremtési hitelt pedig végigviszik, amíg minden fiatalnak nem lesz Magyarországon saját lakása – sorolta.

Közölte: a teljes foglalkoztatást fenn fogják tartani, és a roma közösséggel kötött megállapodást – "gyerekeknek tanulás, szüleiknek munkalehetőség, tisztességes munka tisztességes bérért" – betartják. A legfontosabb, hogy az energiafüggetlenségünket mindenképp növelni kell, Paks II-t be kell fejezni és Paks III-at is el kell indítani – magyarázta.

Orbán Viktor: hárommillió szavazat elég lesz a többséghez

Szerintem lehet hárommillió olyan magyar, aki megértette, átgondolta és elfogadta – részben vagy egészben – azt, amit tanácsoltunk vagy mondtunk – tette hozzá, kiemelve, "nekünk nincsen B tervünk", mert az gyengíti az A terv sikerének esélyét.

A kormányzati terveiről szólva jelezte: erről a megnyert választás után lehet beszélni, de a Belügyminisztérium feladatkörét nem szűkítené, inkább bővítené.

A Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek szánt szerepről szólva közölte: elgondolása szerint az ő feladata lenne kitárgyalni az önkormányzati vezetőkkel a terület új feladatleosztási és finanszírozási rendszerét.

Forrás: MTI