Orbánék elvesztették az államadósság elleni harcot
Államadósság számlálót készített Vajda Zoltán országgyűlési képviselő, a parlament költségvetési bizottságának MSZP-s elnöke. A politikus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában elmondta, az adósságóra honlapján másodpercenként frissül a szám, így bárki megnézheti, hogy adott pillanatban mennyi Magyarország államadóssága, illetve egy főre mennyi jut. Az államadósság jelenleg összesen több mint 64 ezer milliárd forint.
Vajda Zoltán egyik célja az volt, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, az államadósság az nem valami elvont fogalom, az pontosan olyan adósság, mint bárki másé.
Az Orbán-kormány 2010-ben tett ígéretei között volt az államadósság elleni harc elindítása, a számok viszont azt mutatják, hogy ezt sem tartották be, a harcot teljesen elveszítették.
A képviselő emlékeztetett, hogy a Fidesz 2010-ben úgy indította a hatalmát, hogy a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzeket lenyúlták és azt ígérték, hogy abból az államadósságot csökkentik.
A Covid idején a gazdasága életben tartásához – sok országhoz hasonlóan – Magyarországon is kénytelenek voltak elengedni az államadósságot. De ez öt éve volt, és azt látjuk, hogy azóta is folyamatosan növekszik. 2010-ben, amikor a Fidesz halatomra került, egy főre vetítve alig több mint 2 millió forint volt az az államadósság, ami most már 6,5 millió forint, azaz több mint megháromszorozták a nominális értékét.