Orbánnak vagy nagyon nem megy a matek, vagy végtelenül lenéz mindenkit

HírKlikk 2020. október 30. 11:44 2020. okt. 30. 11:44

Az MSZP szerint Orbán Viktor péntek reggeli interjújából az derült ki, hogy a miniszterelnöknek vagy nagyon nem megy a matek, vagy végtelenül lenéz mindenkit ebben az országban.

Ugyanis – hívja fel a figyelmet közleményében a párt – a korábbi években 1,3 millió vakcinát rendeltek az influenza elleni védőoltásból, idén rendelkezésre áll 1,4 millió, erre a miniszterelnök képes volt bejelenteni ország-világnak, hogy a kormány megduplázta a készleteket. Így néz ki az Orbán-féle felelős tájékoztatás – jegyzi meg az MSZP.

A szocialisták szerint ezek után felmerül a kérdés, hogy a miniszterelnök mi alapján jutott arra a következtetésre, hogy az utólag rendelt 360 ezer vakcinával már biztosan elegendő védőoltás áll majd rendelkezésre. Ezt is hasonló módon számolta ki vagy esetleg csak a hasára csapva tippelte meg?

A párt úgy véli, a kormány a folyamatos hazudozással és a félretájékoztatással a válságkezelést, a járvány megfékezését hátráltatja, hiszen aláássa a védekezésbe, az intézkedések megalapozottságába vetett hitet és hamis biztonságérzetet kelt az emberekben.

Emlékeztetnek: az MSZP azonban a kezdetektől folyamatos, gyors, pontos, hiteles és teljes körű tájékoztatást követel. Ezért szerintük egy világjárvány közepén ez lenne a minimum, amit elvárhatnánk a kormánytól, „de úgy tűnik, hogy Orbánék még erre sem képesek".

Forrás: MTI-OS