Orosz rulettet játszik velünk Orbán. És mi hagyjuk

Az elmúlt tíz év azzal telt ebben a sajátos orosz rulettes játékban, hogy folyamatosan igyekezett megfosztani bennünket a jogainktól, lépésről-lépésre építette le a szabadságunkat, demokráciának hazudva a lőtérgyakorlatait. Tényleg úgy voltunk vele, mint a felforralt béka; fokozatosan hozzászoktatott bennünket ahhoz, hogy olyan törvényeket gyárt – akár visszamenőleges hatályúakat is –, amelyek bővítik az ő, és szűkítik mások mozgásterét. A mi mozgásterünket. És egy-két alkalomtól eltekintve, mi úgy viselkedtünk, mint akik voltaképpen komfortosan érzik magukat az egyre melegedő vízben, olykor-olykor egy-egy kiugrási kísérlettől eltekintve, szolgai módon viseltük a ránk szabott új rendet. 

Tíz év telt el ebből a rezsimből, és hiába hívta fel jó pár elemző a figyelmet rá, hogy merre megyünk, mi felé haladunk, valamint arra, hogy a bebocsátásunk az úri kaszinóba – az unióba – elhibázott lépés volt, mert ha egyszer nincs a szabálykönyvbe leírva, hogy tilos a padlóra köpni, mi oda fogunk köpni. De a nagyok – ott, Európában – félrenéztek, egy-két apróbb ejnye-bejnyén kívül nem csináltak semmit, mert a jogosítványaik – így érezték – ezt nem engedik meg. Pontosan ezt használta ki a mi kormányfőnk; itthon nyugodtan tobzódhatott, pörgethette a tölténytárat, olykor halálos sebet ütve valakin – lásd CEU –, de biztos lehetett benne, hogy a szövetség részéről nem érheti – az üres fenyegetéseken kívül – semmi baj. Orbán ezt időben felismerte, épp úgy, mint a rendszerváltás előtti időkben a pártállam végelgyengülését. Igaz, akkor még liberális elveket, a pártállami diktatúra után demokratikus igényeket megfogalmazva, egészen addig, míg – túl a rendszerváltáson – rá nem jött, hogy ezek a demokratikus játékszabályok az útjában állnak. Illetve mégsem: éppen azokat kihasználva, kifordítva, szabott magára és rendszerére új gúnyát (Alaptörvény). 

A koronavírus azonban új helyzetet teremtett; megroggyant a világ, benne a mi kontinensünk is. A hosszú éveken át tartó konjunktúra, a 2008-es bankcsőd után bekövetkező pénzbőség hirtelen megszakadt; valamennyi ország bajba került. Olyannyira, hogy csakis a külső segítségben reménykedhetett, abban például, hogy az unió képes lesz korábbi szokásain túllépve, friss pénzhez – közös hitelhez – juttatni tagországait. És ez a helyzet lehetőséget kínált arra is, hogy a közösség végre számoljon, és leszámoljon a terebélyesedő populizmussal, rákényszerítse szabályait, közösen vállalt értékeit, az unió előnyeit – pénz! – élvező, de a rendre fittyet hányó tagországaira. Hosszú kínlódások, egyeztetések után, végre létrehoztak egy olyan rendszert, amelyben a nélkülözhetetlen segítség feltételéül szabták a jogállami rend betartását. Abban a biztos hitben tették ezt, hogy Orbán és lengyel barátja,nem fog a saját népe és az unió további huszonöt tagállamának lakossága ellen dolgozni. 

Tévedtek. Bár még nem végleges a döntés, de Orbán elővette azt a bizonyos pisztolyt és most az EU fejéhez szorította. Ennek a tölténytárnak az esetében már nem lehet bízni a vak szerencsében, a lövés, a találat garantált. Mire játszik a magyar miniszterelnök? Nyilván arra, hogy a többség megijed; olyannyira szüksége van mindenkinek a pénzügyi segítségre, a túlélésre, hogy inkább hagyja veszni a jogállami értékeket, hagyja sodródni Magyarországot és Lengyelországot a XXI. századi diktatúra irányába, mintsem magára hagyja a népét. És könnyen lehet, hogy Orbán számításai megint beválnak, a pillanatnyi, azaz a rövid távú érdek sokkal fontosabb, mint a hosszú távú, azaz egy emberhez méltó társadalom működése. Ha így lesz, a pisztoly akkor is elsül, előbb csak a demokratikus fordulatban bízó magyaroknak okozva súlyos sérülést, de később az unió sem úszhatja meg a lövést. Az értékek feladása, a zsarolás legitimálása ugyanis magát a szövetséget teszi védtelenné, és védhetetlenné. Meglehet: most megköti az EU a rossz kompromisszumot, de ezzel arról állít ki bizonyítványt, hogy mindenkivel szemben erőtlen. Persze, végső esetben, kiültetheti a szamárpadba a két országot, azaz ragaszkodik a megállapodáshoz, de a végeredmény akkor is az lesz, ami tíz évnyi szemet hunyás után letagadhatatlanná válik: egy autoriter vezető politikája miatt, a magyar emberek többsége a járvány áldozatává válik. Ki az egészségét veszíti el, ki az állását, ki az egész egzisztenciáját. És nem mutogathatunk másra, mi hagytuk, hogy tíz éve folyamatosan ott legyen a halántékunknál Orbán pisztolya.