Országjárásba kezdett az MSZP

HírKlikk 2020. február 11. 08:43 2020. feb. 11. 08:43

Karakteres és erős baloldali politikában hiszünk – mondta Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, az erős szakszervezetekről és az MSZP országjárásáról szóló beszélgetésben, az ATV-ben, hétfőn.

„Ha baloldali vagy erősen oda kötődő kormány lesz, akkor annak azért érdeke, hogy ne kövesse el még egyszer azt a hibát, amit 2010 előtt elkövetett az akkori kormány – úgy, hogy a saját szavazóival ment szembe” – mondta Komjáthi az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Elmondta: Nyíregyházáról érkezett a stúdióba, mert az MSZP vezetői hétfőtől több mint 100 várost és kis falut érintő, a párt márciusi kongresszusáig tartó országjárás során vitatják meg a tagsággal azt a stratégiai anyagot, ami arról szól: „mi hogyan képzeljük el az Orbán utáni időt”.

 „A Magyar Szocialista Párt ebben a stratégiai anyagban azt is lefekteti, hogy szakított a 2010 előtti neoliberális, a tőkét, az elitet kiszolgáló politikájával. Mi egy nagyon karakteres és erős baloldali politikában hiszünk” – szögezte le.

Az anyagban például olyan kérdések kerülnek az asztalra, mint az, hogy mennyire fogadókész a társadalom arra, hogy néhány évig a nyugdíjak ne százalékosan emelkedjenek, hanem mindenki egyforma összegű nyugdíjemelést kapjon. Ezzel az alacsonyabb nyugdíjak jobban emelkednének, mint a magasak, „mert mi azt gondoljuk, hogy az elosztáson kell alapvetően változtatni” – mondta az alelnök.

Csak erős szakszervezetek tudnak a mindenkori kormánnyal szemben nagyon erősen fellépni, ezért az MSZP azt szeretné, ha az egyházakhoz hasonlóan, a szakszervezetek is igénybe vehetnék az egy százalékos adófelajánlást, az állam pedig mellé tenne még egy százalékot – mondta az érdekképviseletről.

A beszélgetésre Komjáthi egy „Jogod van a szakszervezethez!” feliratú felsőben érkezett, megidézve azt a több mint egy éve tartó harcot, amit az MSZP a dolgozókkal együtt az esztergomi Suzuki-gyárban a szakszervezet megalakulásáért folytat.

Elmondta: Szakács Gábor szakszervezeti vezető, akit a Suzuki a szakszervezet megalakítása után kirúgott, peren kívül megegyezett a Suzukival, mivel a gyárat képviselő ügyvédek – „az ország legjobb és legdrágább ügyvédei” – nyilvánvalóvá tették, hogy amint a bíróság visszahelyezi állásába, „teljesen jogszerűen meg fogják találni lehetőséget arra, hogy már másnap ne dolgozzon ott.”

Közben a suzukis szakszervezetnek „szégyenteljes” módon, Dorogon kellett taggyűlést tartania, mert Esztergomban nem volt olyan helyszín, amely vállalta volna, hogy helyet ad nekik.

Komjáthi elmondta azt is: a suzukis szakszervezetnek már majdnem 400 tagja van, ugyanakkora, tíz százalékos a szervezettségük, mint bárhol, ahol nem akadályozzák a szakszervezetek működését.

Üzent viszont a dolgozóknak: „Nem Szakács Gábor és nem is a jótündér fogja őket megmenteni. A szakszervezet, nem az első számú vezető. A szakszervezet, az ők maguk. A tagok. Ha ők nem jönnek ki a fényre és nem mutatják meg magukat, és nem mutatnak erőt, akkor simán be fogják darálni ezt a szakszervezetet is”.

Kérdezték Komjáthit az MSZP tervezett alapszabály-változásáról és az ő jövőbeli szerepéről is a pártban. Azt felelte: szeretné folytatni ezt a munkát, és az új alapszabálytól függően, elindul elnökhelyettesként vagy alelnökként.

De hangsúlyozta: „huszadrangú” kérdésnek tartja a pozíciót; nem az a fontos, hanem az, hogy ki mit fog csinálni.

Elmesélte: „nem tudok elmenni a barátokkal sörözni, mert hirtelen kiderült, hogy mindenki képviselő lett” az önkormányzatokban: „huszonéves fiatal emberek ott ülnek Kazincbarcikán, Miskolcon, itt, Budapesten, nagyon sok önkormányzatban, és lelkesek, és igazi baloldali politikát csinálnak, és lehetőséget kapnak, és élnek vele. Erről kell, hogy szóljon, nem a pozícióról” – mondta az MSZP alelnöke.

Forrás: Hírklikk