Őszintén a hálapénzről

– Az Országgyűlés egyhangú, 165 igen szavazattal fogadta el 2020. október 6-án a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete hogyan vélekedik a törvényről?

– A törvény megítélése nem egységes. Vannak, akik már évek, akár évtizedek óta küzdenek a hálapénz-mentes, tisztességes béreken alapuló rendszerért. A csoport ezt az eredményt tartja szem előtt, és azt vallja, hogy kompromisszumra kell törekedni a törvény azon részeivel kapcsolatban, amelyek így, ebben a formában nem elfogadhatók, mint például a békeidőben történő kirendelés. Vannak, akik teljes mértékben elutasítják a törvényt a negatív elemek miatt, és azt vallják, ahhoz, hogy béremelést adjon a kormány, és megszüntesse a hálapénzt, nem kell új jogállás az egészségügyben. Teljes mértékben igazuk van, csak azt kell látni, hogy ez az új jogállás nagy valószínűséggel egy politikai szándék a közalkalmazotti jogviszony (teljes) felszámolásában, és nem biztos, hogy ebben a kérdésben kompromisszumra kész a kormány. Egy dologban mindkét fél egyetért, hogy ebben a formában nem lehet elfogadni a törvényt.

– Ön a hálapénz elleni küzdelemnek élharcosa volt – mióta is?

– A hálapénz-mentes egészségügyért 2009-óta dolgozunk. Pályám legelején elfogadtam ezt a rendszert, és a hálapénzes borítékot is. Azt hittem ez a normális. Kezdetben egy orvos nem sok paraszolvenciát kap, de azt a keveset is kezdi beépíteni a mindennapjaiba. Úgy tervezi az életét, hiteleit, hogy a „borítékos pénz” is megjön minden hónapban. De ez nem így van, hiszen amikor gyakorlaton voltam más kórházban, vagy csak egyszerűen úgy jött ki a lépés, hogy nem kaptam meg a szokásos összeget, akkor nem tudtam kifizetni a számláimat. Ez az a kiszolgáltatottság, amit sokan nem értenek meg, azt hiszik, hogy a paraszolvenciás rendszer jó az orvosoknak. Nem jó.

A másik oldalon ott a kiszolgáltatott beteg, aki valójában nem hálából adja a hálapénzt, hanem például félelemből. Fél, hogy nem fogja megkapni a megfelelő ellátást, vagy a jövőben az operáló orvos nem fog a rendelkezésére állni. A betegek másik része kényszerből adja, hiszen nemcsak az a kényszer, hogy vannak olyan orvosok, akik kikényszerítik a betegtől a borítékot, hanem az is, ha a beteg azért adja, mert tudja, hogy az orvos vagy az ápoló keveset keres.

Harmad-, vagy negyedéves rezidens voltam, amikor úgy éreztem, hogy ebből a kiszolgáltatott, „szoftkorrupt” rendszerből elegem van, én nem így akarom leélni az életem. Úgy döntöttünk többen is, hogy elmegyünk külföldre. Azonban azt gondoltuk helyesnek, hogy mielőtt ezt a lépést végleg megtesszük, előtte megpróbáljuk megváltoztatni a rendszert. Csak akkor megyünk el, ha nem sikerül. Alakítottunk egy egyesületet, ez volt a ProSanitatis Egyesület, és népszavazási kezdeményezést nyújtottunk be a hálapénzrendszer felszámolásának érdekében – de nem jártunk sikerrel. Ez 2010-ben volt.

Ebben az időszakban kerültem kapcsolatba a Magyar Rezidens Szövetséggel (MRSZ). A felmondó nyilatkozatos akcióhoz keresett támogatókat Papp Magor és csapata. (Mint ismert, 2011 május végén indította el az MRSZ azt az akcióját, amelynek során az orvosok annak az évnek a végéig helyezhették „letétbe” felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormány mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi- és munkakörülményeinek javítása érdekében. Mintegy 2500 egészségügyi dolgozó letétbe is tette. Az MRSZ akkor azt tűzte ki célul, hogy az orvosok átlagbére érje el a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát; a kezdő orvosoknak nettó kétszázezer, a szakorvosoknak nettó háromszázezer forintos bért, illetve a teljes orvostársadalom számára lépcsőzetes béremelést kértek. – A szerk.) Veszprém nagyon jól szerepelt, és ez alapozta meg a szövetségben a jövőmet. 2013-ban Papp Magor után nekem szavazott bizalmat a tagság.

Ekkor indítottuk útjára a „HálaPénz Hálát a betegtől Pénzt az Államtól” kampányunkat. Két reprezentatív felmérést is végeztünk az orvosok és lakosság körében a Szinapszis Kft. segítségével. Bizonyítottuk, hogy az orvosok döntő többsége nem akar a hálapénzes egészségügyben dolgozni, és tisztességes bérek mellett, lemondana a borítékról. Tekintettel arra, hogy egyesületi eszközökkel csak részeredményeket értünk el, úgy döntöttünk, hogy továbblépünk, és sztrájkot szervezünk, de egy szakszervezet sem vállalta ezt a feladatot. Akkor úgy határoztunk, hogy magunk alakítunk egyet, és így jött létre a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) a Munkástanácsok bábáskodása mellett. Ebben az időben indult a feketeruhás mozgalom is, a nővérek utcai demonstrációi, amelyek hatására az ápolók többlépcsős béremelést, az orvosok kétszer bruttó 107.000 forint emelést kaptak. A sztrájk okafogyottá vált.

– Miért tartja rossznak a hálapénzt?

– Egy rendszer akkor működik jól, ha jó ösztönzők vannak beleépítve, és olyan motivációk mozgatják, amik a hatékony működését segítik elő. A hálapénz-rendszer ezen feltételeknek szöges ellentéte. A hálapénzes orvosnak az az érdeke, hogy az ellátás látszatát megtartsa a beteg előtt, és a beteg igényeit kielégítse. Neki egyáltalán nem fontos, hogy a rendszer erőforrásait a szakma szabályai szerint és az anyagi lehetőségekkel arányosan használja fel. (Mivel a minőségi mutatók nem nyilvánosak, így sokszor nem is az az orvos a legjobb, aki a legtöbb hálapénzt kapja, inkább  ő az, aki a legjobban menedzselte magát.)

A másik – ha nem a legfontosabb – szempont, hogy a szakképzést teljes mértékben tönkretette a hálapénz. Nemcsak azért, mert olyan kiváló kollégák mentek külföldre, akik jó oktatók is voltak, hanem azért is, mert (főleg a manuális szakmákban) a szakorvosnak egyáltalán nem érdeke, hogy oktassa a rezidenst. Miért tenné, hiszen egyfelől akkor nem ő kapja a borítékot, másfelől konkurenciát nevel maga mellé. Az is igaz, hogy a paraszolvencia és magánegészségügy szervezetlen katyvasza ebben a rendszerben azt is eredményezte, hogy a szakorvosjelöltek sokszor egyedül vannak hagyva az osztályon, mert a szakorvos már rég a magánrendelésén van.

–  Mit gondol a törvénynek arról a kitételéről, hogy büntethetővé tette a hálapénzt?

– A kormány döntése, hogy kriminalizálta a hálapénz adását és elfogadását. Én személy szerint támogatom.

– Úgy véli, a törvény hatására meg fog szűnni a hálapénz Magyarországon?

– Önmagában a törvény szövege nem elegendő arra, hogy a hálapénzrendszer megszűnjön. Minden törvényre igaz, hogy be kell tartani, illetve tartatni. Ha csak annyi szerepelne a törvényben, hogy a hálapénz adása és elfogadása bűncselekmény, de nem szüntetnénk meg az okokat, amiért a hálapénzt adjuk, illetve elfogadjuk, akkor biztosan nem szűnne meg ez a megalázó rendszer.

– Mi kellene ahhoz, hogy végleg megszűnhessen?

– Ahogy korábban említettem, az okokat kell megszüntetni. A hálapénznek sok formája van, ezért kezdtünk mi hálapénz-rendszerről és nem hálapénzről beszélni. Minden formája károsítja az egészségügyi rendszert.

Ott van például az a teljesen jóindulatúnak tűnő „utólag adja, utólag elfogadom” forma. Ha csak ez létezne, akkor is tönkre tenné a szakképzést, hiszen ennek következtében is kialakul az a helyzet, hogy a rezidens nem jut beteghez, illetve a tapasztalt kolléga nem érdekelt, sőt, kifejezetten ellenérdekelt az oktatásban. Továbbá a beteg ennél a formánál is – a következő alkalommal – már ,,kiváltságosnak” gondolja magát, és nem feltétlenül szeretné a szakrendelésen kivárni az első szabad időpontot, hanem felhívja a kezelőorvosát, hogy soron kívül nézze meg.

A másik forma, amikor az operáló orvos vagy az asszisztense közli a beteggel, hogy az adott beavatkozásért mennyit szoktak adni. Itt vagy előre elkérték, vagy utólag adta a beteg, de tudta, hogy adni kell, mert ha nem teszi, akkor a későbbiekben nem ,,úgy” fog vele foglalkozni az orvosa.

Létezik az a forma is, amikor a beteg fél, hogy nem fogja megkapni a megfelelő ellátást és ezért adja a hálapénzt, akár előre is. Tudja, hogy nincs elég orvos, nővér, eszköz és némi biztonságot remél a borítékba gyűrt tízezres(ek)től.

Tehát az okokat kell megszüntetni, amiért hálapénzt adnak és elfogadnak. Az orvost és az egészségügyben dolgozókat tisztességesen meg kell fizetni. A mostani törvényben szereplő bértábla részben alkalmas erre. Azért mondom, hogy részben, mert meg kell adni az intézetvezetőknek azt a lehetőséget, hogy aki többet és jobban dolgozik, az többet is keressen, és itt nagyobb szabadság kell mint 20 százalék. Nem beszélve arról, hogy az osztályvezetőket kiemeltebben kell megfizetni, hiszen az adott osztály vezetésének felelőssége az övék, és a jelenlegi bértábla gyakorlatilag csak az évek számát veszi figyelembe.

A következő ok a félelem, amit ki kell venni a rendszerből. Olyan szinten átláthatóvá kell tenni a rendszert, hogy a beteg lássa, akkor is meg fog gyógyulni, illetve a szakma szabályai szerint fogják gyógyítani, ha nem próbál meg hálapénzzel, vagy magánrendelésen keresztül orvost vásárolni magának. Ahhoz, hogy az átlátható, félelem nélküli rendszert elérjük, az is kell, hogy a várólisták ténylegesen ellenőrizhetőek legyenek, és az illetékes hatóságok ellenőrizzék is ezeket.

A másik fontos elem, ami a félelmet generálja, az a hiány, ami nálunk a teljesítmény volumenkorlátban valósul meg. Ugyanis a teljesítmény volumenkorlát azt jelenti, ha a hónap közepén elfogy a pénz, akkor sem lehet a műtéteket elvégezni, ha van orvos, személyzet, mert nincs rá keret. A beteg a hálapénz adásával szeretne ,,befutó” helyre kerülni a várólistán, ahol még jut pénz, paripa, fegyver az ő ellátására. 

A hiány véleményem – és ez nemcsak az én véleményem – szerint sokat fog enyhülni, ha nem hálapénzért dolgozunk. Ez alatt azt értem, hogy elképzelhető, hogy voltak olyan vizsgálatok, akár műtétek, amelyeket nem kellett volna feltétlenül elvégezni, csak a paraszolvencia mókuskerekében (a mindenkori politika által) belekényszerített orvosok túlhajtották a rendszert. Ez megszűnik, ha kivesszük a borítékos, „szoftkorrupt fee for service” elemet. Ehhez az is kell, hogy egyértelmű és érvényes szakmai irányelveink legyenek, amelyek betartását a megfelelő szakmai grémium ellenőrzi.

Az igazság az, hogy nagyon messze vagyunk ettől az átlátható, betegbiztonságot fókuszba helyező és garantáló rendszertől, köszönhetően a „kommunista” rendszernek és hagyatékának, illetve annak, hogy az elmúlt harminc évben egy kormány se vette a bátorságot ahhoz, hogy valódi reformokat hajtson végre. A mostani törvény igyekszik megoldani problémákat, de közben problémát is generál. Egy ilyen rendszerhez, mint az egészségügy, sokkal finomabban kellene hozzányúlni, azt nem mondom, hogy feltétlenül kesztyűs kézzel kell velünk bánni, habár a kesztyűs kéz alapfeltétel a mi szakmánkban.