Putyin aláírta az „idegen ügynökök" választási részvételét szabályozó törvényt

HírKlikk 2021. április 20. 19:10 2021. ápr. 20. 19:10

Aláírta „idegen ügynökök" és a velük kapcsolatban álló személyek választási részvételét szabályozó törvényt kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök. Nem adtak engedélyt a Moszkva központjába meghirdetett ellenzéki tüntetésre.

A jogszabályt kedden közölték a jogi információk hivatalos internetes portálján. Oroszországban az egyéb szinteken megtartandó politikai erőpróbák mellett szeptemberben választják újra a szövetségi parlament alsóházát is.

A jogszabály értelmében, nemcsak azok a jelöltek lesznek kötelesek feltüntetni státusukat a szavazólapon, akiket az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök magánszemélynek minősített – ezt a jogállást alapvetően a külföldi finanszírozás határozza meg –, hanem azok is, akik az elmúlt két év folyamán hivatalosan idegen ügynökként elkönyvelt tömegtájékoztatási eszköznek vagy nem kormányzati szervezetnek dolgoztak, vagy részt vettek ilyenek alapításában, igazgatásában.

Emellett idegen ügynökkel kapcsolatban állónak minősülnek azok a jelöltek, akik ilyen ügynöktől pénzt kaptak. Ezt a státusukat a választott posztra pályázók kötelesek lesznek majd feltüntetni az internetes és egyéb választási anyagaikon, beleértve a standjaikat. A jelzésnek jól láthatónak kell lennie, nem lehet kisebb a kampányanyag felületének 15 százalékánál.

A politikai pártok kötelesek lesznek jelezni, ha a jelöltlistáikon idegen ügynöknek minősített vagy ilyenekkel kapcsolatban álló személyek szerepelnek. Az önkéntes kampány-hozzájárulások bizonylataiban fel is fel kell majd tüntetni ezt a jogállást.

Az idegen ügynököknek, beleértve a médiát is, tilos lesz olyan tevékenységet folytatniuk, amely megkönnyíti vagy akadályozza a jelöltállítást, illetve a jelöltek győzelmét a választásokon. Az ebbe a kategóriába sorolt tömegtájékoztatási eszközöknek tilos előmozdítaniuk vagy akadályozniuk az eredmények elérését választásokon vagy népszavazásokon. A külföldi szervezetek megfigyelői részvételét külön fogják szabályozni.

A jelölteknek az aláírásgyűjtő lapon azt is fel kell majd tüntetniük, ha büntetett előéletűek.

Az orosz alsóház kedden jóváhagyta a közigazgatási szabálysértésekről szóló törvénykönyvnek azt a módosítását, amely előírja az újságírók és szerkesztőségek megbírságolását, ha anélkül hivatkoznak külföldi ügynöknek minősített külföldi médiumra, hogy feltüntetnék a forrás ezen státusát. A büntetés összege a magánszemély esetében 2-2,5 ezer rubel, a tisztviselők esetében 4-5 ezer rubel, a jogi személyek esetében pedig 40-50 ezer rubel. (A rubel jelenleg 3,90 forintot ér.)

Az alsóház második olvasatban fogadta el azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében 20-30 ezer rubelre fogják megbírságolni azokat, akik nyilvános rendezvényeken újságírónak adják ki magukat, illetve jogtalanul használják a médiamunkások megkülönböztető jeleit.

2020 decemberében lépett hatályba az a törvény, amely megtiltotta az újságírók számára, hogy egyszerre tudósítsanak is egy tömegrendezvényről és annak aktív – jelszavakat skandáló, szórólapokat osztogató és transzparenst tartó – részvevői is legyenek. A törvény azt is kimondja, hogy eseményről tudósító újságírónak nincs joga elrejteni a médiumának megkülönböztető jelét vagy attribútumát.

Nem adtak engedélyt a Moszkva központjába meghirdetett ellenzéki tüntetésre

Nem minősül a hatósággal egyeztetettnek a Moszkva központjába szerda estére, Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus támogatására meghirdetett tüntetés – tette közzé kedden az orosz főváros polgármesteri hivatalának biztonsági és korrupcióellenes osztálya.

A hivatal közölte, hogy a Kremlhez közeli Manézs téren este hét és kilenc óra között megtartandó, százezresnek ígérkező tüntetés megtartásával kapcsolatban érkezett hozzá folyamodvány. A tájékoztatás szerint a bejelentés nem felelt meg a vonatkozó törvények követelményeinek, emellett a megmozdulás kezdeményezői külföldön tartózkodnak.

A hivatal emlékeztetett rá, hogy a járványhelyzet miatt Moszkvában fokozott készültség van érvényben, amely miatt továbbra is tilos nyilvános tömegrendezvényeket tartani. A közlemény szerzői kilátásba helyezték, hogy ha megkísérlik megtartani a nem engedélyezett akciót, akkor annak szervezőit és részvevőit felelősségre fogják vonni.

A moszkvai városi bíróság kedden helybenhagyta Szergej Szobjanyin fővárosi polgármester rendeletét, amely – határidő megnevezése nélkül – megtiltotta a tömegrendezvények megtartását. Az intézkedést több városi képviselő egyebek között arra hivatkozva támadta meg, hogy a Luzsnyiki stadionban a Krím elcsatolásának évfordulóján, március 18-án, 80 ezer ember részvételével tartottak gálakoncertet, amelyen Vlagyimir Putyin elnök is jelen volt.

Valerij Fagyejev, az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács elnöke Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak kijelentette, hogy a testületnek nem áll módjában megfigyelőket küldeni a tüntetésekre, de figyelemmel fogja kísérni az eseményeket. Az is közölte, hogy nem fogja felkeresni a börtönben Navalnijt.

„És ha odautazom, és meglátok egy beteg, nem egészséges, lefogyott embert, akkor mi lesz? Ennek olcsó PR-szaga van. Így is el tudjuk képzelni, hogy mi megy ott. Egyelőre egyáltalán nem tervezzük" a látogatást – nyilatkozott az Interfax hírügynökség jelentése szerint.

„Ezt most laikusként és nem orvosként mondom: ha az egészségi állapota megromlott attól, hogy nem eszik, mit fog mondani az orvos? Azt, hogy ennie kell" – tette hozzá.

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnoksága hétfőn közölte, hogy eddigi börtönéből egy rabkórházba szállították át az ellenzéki elítéltet. Navalnij március 31. óta éhségsztrájkot folytat, mert kifogásolta, hogy nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesül megfelelő orvosi ellátásban.

Olga Mihajlova, Navalnij jogi képviselője kedden felkereste ügyfelét a Vlagyimir megyei 3. fogházkolóniában, és ezután a Dozsgy ellenzéki online televíziónak azt mondta, hogy az őrizetes folytatja az éhségsztrájkot, nehezére esik a beszéd és az ülés. Az ügyvéd szerint nem részesül vitaminkúrában, ahogy azt az FSZIN állította, hanem csak glükózinfúziót kap, és a karját összeszurkálták a vénáját kereső ápolónők.

Orvosa, Anasztaszija Vasziljeva szombaton azt mondta, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés feltételeinek megsértése címén két és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélt 44 éves politikus akár a közeli napokban meghalhat, mivel rendkívül rossz a vérképe. Vasziljeva úgy vélekedett, a leletek arra vallanak, hogy szív- és veseleállás fenyegeti.

Navalnijnál korábban az MR-vizsgálat két porckorongsérvet mutatott ki.

Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) igazgatója és Leonyid Volkov, a regionális Navalnij-törzsek hálózatát Litvániából koordináló aktivista vasárnap tüntetést hirdetett meg szerdára az orosz városokban. Putyin elnök szerdán készül elmondani hagyományos éves üzenetét a parlament két házának.

Korábban az ellenzéki politikus szimpatizánsai január 23-án, 31-én és február 2-án tartottak tiltakozást Oroszország több városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek több mint 11 ezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

Forrás: MTI