Puzsér örül, hogy leszoktatta Hajdút a dögevésről
|
2017. április 16. 13:35
2017. ápr. 16. 13:35
Puzsér Róbert a kiszabott büntetés ellenére sem bánja a Hajdú Péter elleni harcot. A Star magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte a vele kapcsolatban meghozott bírósági ítéletnek messzebb menő konzekvenciái vannak.
Puzsér Róbert mindig őszintén vállalta a véleményét, még ha ez sokaknak nem is tetszik. - Tulajdonképpen semmi mást nem teszek most, mint 10, 15 vagy 20 évvel ezelőtt. Csak akkoriban két sör mellett a haverjaim körében adtam elő, míg ma nagyobb nyilvánosság előtt - mondta Róbert, aki a pár napja kiszabott bírósági ítélet ellenére sem bánta meg azt a véleményét, amelyet 2013-ban tett közzé Hajdú Péterről.
- A Hajdú Péter elleni harcot egyáltalán nem bánom. Ennek ugyanis egy bírósági ítéletnél messzebb menő konzekvenciái vannak: több haszon származott ebből a kollektív magyar nyilvánosság számára, mint ami pár százezer forintos büntetéssel kifejezhető. Az a tény, hogy Hajdú Péter nem szórakoztat nyomorúsággal, az a tény, hogy leszokott a dögevésről, az ellene hirdetett harc nélkül soha nem realizálódhatott volna. Sok döntésemet megbántam az életemben, de ez nem tartozik közéjük.
A népszerű kritikus egyszerre sok mindennel foglalkozik, több projektje fut egymás mellet. Minden nap rádiózik, közéleti televíziós vitaműsorban vesz részt, valamint egy saját kulturális vélemény show-t gyárt a Hír TV-nek. Mindemellett két újságnak ír, és számos internetes felületet szerkeszt.
- Ezek elég sok elfoglaltsággal járnak. Egy könyv is alakulóban van, három fog a következő években megjelenni. Hat projektem fut párhuzamosan, és mindig az aktuálisan következőre futok rá. Nincs idő arra, hogy átfogóan foglalkozzam velük, mindig azt menedzselem, amelyik a körmömre ég - kezdi Puzsér. - Azt hiszem, a rádiózásban vagyok a legjobb, mert ott nyílik a legnagyobb tér arra, hogy az ember komplex gondolatai íveket tudjon a szellem vetítővásznára felvinni - magyarázza a kritikus, aki úgy érzi, hogy az eddig megjelent könyveivel még nem ért el olyan sikert, mint amire vágyik. - Különösen olvasott író nem lettem, pedig ezt kifejezetten szeretném. Készülő könyvemben a féri-nő kapcsolatot boncolgatom saját tapasztalatom alapján, de általánosabb konzekvenciákra jutva.

Forrás:
Star