Részeg buszsofőrök nyomában

HírKlikk 2019. november 19. 06:18 2019. nov. 19. 06:18

"Az elmúlt napokban két esetben is ittas sofőr vezetett buszt Budapesten. Ez elfogadhatatlan! Beszéltem a BKK vezetőjével, a jövő héten szigorúbb intézkedéseket vezetünk be" - írta Facebook-oldalán Dorosz Dávid, a főváros egyik főpolgármester-helyettese. Október végén egy részeg buszsofőr okozott balesetet, ok nélkül vészfékezett a 150-esen, ami miatt egy idős nő megsérült. Nemrég pedig egy erősen ittas buszsofőrre hívták ki a rendőröket, aki a Liszt Ferenc-repülőtérre tartó 200E járatot vezette.

Naszályi Gábort, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnökét a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: két különböző szolgáltató dolgozójáról van szó. 3500 buszvezető közül került ki ez a két ember, tehát nem ez a jellemző, és nem is lehet, hiszen a közlekedési vállalatok szigorúan ellenőrzik a telephelyen, ha van erre lehetőség a járművezetőket.

A szakszervezeti vezető szerint ha egy sofőr táskájában szeszes ital van, az már okot ad arra, hogy kirúgják, nem viheti be a fülkébe. Lehet a BKK-hoz fordulni, de ez alapvetően a munkáltató, a közlekedési vállalat felelőssége.

Lehet-e köze ennek a túlfeszített munkához? Naszályi Gábor nem akarja felmenteni a két sofőrt. Magyarországon nulla alkoholszint engedélyezett, buszvezetőként az utasaikért is felelősséget vállalnak és a többi járműre is figyelniük kell. Azzal lehet ennek elejét venni, ha folyamatos az ellenőrzés, hiszen ha valaki nem iszik, nem veszi zokon, hogy szondáztatják.

Forrás: Klubrádió