Róna Péter: aki azt az oktatáspolitikát folytatja, ami most van, az hazaáruló - 1. rész

– Néhány napja fejtette ki Kövér László házelnök a véleményét arról, hogy a tanárok bérét „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni, majd hosszan fejtegette azt is, hogy az elmúlt 10-12 évben mást sem csinált a Fidesz, mint a különböző ágazatokban dolgozó különböző szakmák, hivatások bérproblémáit próbálta megoldani. Önnek mi a véleménye erről?

– Kövér Lászlóval egyetértek, ha a megfelelő minimális béremelés alatt azt érti, hogy a pedagógusok az elkövetkezendő négy év mindegyikében minimum 25 százalék béremelést kapjanak. Szerintem viszont az az elképzelés, hogy a különböző szakágazatok különböző bérproblémáit külön kellene megoldani, már önmagában félrevezető felvetés, nem is tudok egyetérteni vele. Helyesebb úton járnánk, ha a magyar ágazatok bérezését a nemzetközileg nálunk versenyképesebb országok bérszintjeivel hasonlítanánk össze. Akkor kiderülne ugyanis, hogy minden, de kivétel nélkül minden olyan sikeresen feltörekvő országban, ahol komoly gazdasági és társadalmi fejlődést értek el, ott egy közös nevező volt: óriási forrásokat költöttek az oktatásra. Így volt ez a távol-keleti „kistigriseknél”, Európában Finnországban, Észtországban, általában a balti államokban és Írországban is. A GDP-arányhoz mérve, körülbelül négyszer annyit, mint Magyarország. Vagyis, ha nem vagyunk képesek ehhez megközelítő nagyságú összeget biztosítani az oktatás számára – és ebben a bölcsődétől a PHD fokozatig, a szakképzés és a felnőttképzés, az egész spektrum benne van –, szóval az oktatás rendbetétele nélkül itt nem lesz társadalmi és gazdasági fejlődés.

– Magyarországon az oktatás – ahogy az egészségügy is – valamilyen úton-módon mindig maradékelven működött. Okozhatta ez a jelenlegi állapotát?

– Annak ellenére, hogy egyes emberek a tudományok különböző területein óriási sikereket értek el, az oktatás Magyarországon valójában soha nem volt a nemzetstratégia oszlopos része. Nálunk nem sikerült azt a tudáshoz való viszonyt kialakítani, amit az említett sikeres országoknak igen.

– Mi volt ennek az oka?

– Történelmileg Magyarország nagyon sokáig külföldi hatalmak uralma alatt élt, amelyeknek nem volt érdekük, hogy itt egy művelt társadalom jöjjön létre. Ilyen volt a hatalmi helyzet. A törököket, az osztrákokat nem igazán érdekelte a magyarok műveltségének fokozása, pártolása. A hatalom évszázadokon át egy olyan társadalmat akart létrehozni, amelyik kiszolgálja az ő érdekeit, beleegyezik a döntéseibe, nem gondolkozik a saját fejével, és nem lázad. Ebbe a hozzáállásba, az ilyen egyéniségbe, az ilyen önazonosulásba nem fér bele a művelődés nagyon magas fokú pártolása.

-–Ez elég elkeserítő, különösen azután, hogy Orbán Viktor a XXI. században, 2022-ben is azt jelentette ki, hogy itt a szakmunkáé a jövő …

– A lényeg az, hogy mindenki, aki az oktatás lecsupaszítását szorgalmazza, az a külföldi hatalmak által irányított elnyomó rendszer kultúrájának fenntartását szolgálja. Az, hogy a jó oktatás sem a törököknek, sem az osztrákoknak, sem a németeknek, sem a szovjeteknek nem volt érdekük, az egy történelmi folyamat volt. Mire oda jutottunk, hogy a mi saját érdekünk lehetne, már régen kialakult egy olyan magyar egyéniségkultúra, ami a jó oktatást nem igényli. Ez a helyzet. Ha egy politikai erő ezzel komolyan akar foglalkozni, akkor az oktatásból alapvető nemzeti érdeket kell kovácsolnia. Világosan ki kell fejeznie, hogy aki azt az oktatáspolitikát folytatja, ami most van, az hazaáruló. Egy olyan világban élünk, ahol a tudás mindent visz. Ha azt nem tudjuk beleültetni a magyar tudatba, hogy a tudás nélkül csak nyomor van, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy hazaárulást követtünk el.

– Készült egy tanulmány, aminek az a lényege, hogy struktúrájában kellene hozzányúlni a magyar oktatáshoz, mert nincs elég pénz, amit az oktatásra adnának, illetve az oktatás maga is olyan szerkezetű, ami falja a pénzt. Sok a kisiskola, a sok pedagógust ez a rossz szerkezet csak úgy tudta „kigazdálkodni”, ha alacsony a bérszint. A rendszert kéne mindenképp hatékonyabbá tenni, mert ha most ebbe a változatlan struktúrába öntenénk a pénzt, attól a pedagógusok nem kerülnének jobb helyzetbe. Akkor viszont mit kellene csinálni?

– Itt három, de legalább négy dologról van szó. Az első, hogy a magyar oktatás módszertana, az, ahogy oktatunk, teljes mértékben elavult. Akit ez érdekel, az Észtországban nézze meg, hogy ők miként tanítanak, és hasonlítsa össze azzal, ami a magyar iskolákban zajlik. Vagy, ha az egyetemről van szó, jöjjenek ki hozzám, Oxfordba, és megmutatom, mi hogyan tanítunk. Itt alapvető módszertani kérdésről van szó. A magyar továbbra is egy régen elavult, porosz oktatási rendszer, miközben mára az internet átalakította az oktatás alapjait. Az információs halmaz összegyűjtése, kezelése, az egész felhasználása egészen más dimenzióba került, mint ahogy oktatunk. A második a strukturális kérdés. Az ön által említett tanulmánynak teljesen igaza van, itt komoly logisztikai kérdésről van szó. Az, hogy sok a kisiskola, az egyéb gondokkal is jár, mert nincs meg az a szellemi pezsgés, amit csak egy bizonyos méret tud hozni. Ha egy iskolának 30-40 tanára van, akkor ők olyan szellemi dinamikát gerjesztenek, ami aztán áttevődik a diákokra, és köztük is beindul ez a dinamika. Ha egy iskolában négy-öt tanár „lézeng”, akkor ez nem következik be. Nem zajlanak le termékeny viták, nincsenek beszélgetések, feladatok, projektek. Ez a lépték probléma. A harmadik, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő anyagi források. Ez nem csak a méretről szól, hanem a felszereltségről, az iskolák állapotáról, az egész környezetről. Itt GDP-arányosan számolva, a jelenlegi szint négyszeresére lenne szükség. A negyedik idetartozó tétel a tanárok továbbképzése. A tanárok számára lehetővé kellene tenni, hogy továbbképezhessék magukat, a rendszerben ehhez időt és a körülményeket is biztosítani kellene. Pont azért, mert a világ változik.

(Folytatjuk)