Setényi János: a felsőoktatásra csak mérsékelt hatása lehet a politikának

Setényi János oktatáskutatóval korábban áttekintettük az Orbán kormány közoktatással kapcsolatos intézkedéseit. Ennek összegzése, hogy a 2010 után az állami oktatási terepen annak ellenére, hogy forrásbőség volt, nagy, áttörésszerű fejlesztési program nem történt. A felsőoktatásban az elmúlt tíz évben kísérleteztek. A kezdeti kényszerű takarékosságot egy időben durva centralizáció követte. Miután felismerték, hogy ez a globális felsőoktatás időszakában lehetetlen, egy 180 fokos fordulattal megindult egy kvázi privatizációja. Ezt kormányoktól teljesen függetlenül már 2000 körül el kellett volna kezdeni. Ezzel mintegy 15-20 év késésben vagyunk.

– A felsőoktatásban is számtalan intézkedés történt 2010 óta. Mi volt a Fidesz-kormány legnagyobb hibája?

– Én hibák helyett inkább kísérletezésről beszélnék. Három teljesen különböző szakaszra tagolódik az elmúlt tíz év. Az elsőben a pénzügyi összeomlás megakadályozása miatt nagyon erőteljes spórolás volt a közoktatáson és a felsőoktatáson. Néhány év után, amikor konszolidálódott az államháztartás, megpróbálták ezt több lépcsőben visszapótolni. A második szakaszban a kancellária rendszer létrehozásával egy durva centralizáció zajlott, amikor jól meg akarták szervezni az állami felsőoktatási rendszert. Az utolsó időszakban felismerték, hogy ez a globális felsőoktatás időszakában lehetetlen, és egy 180 fokos fordulattal megindult ennek egy kvázi privatizációja.  

– Az alapítványi formába való kiszervezéssel.

– Igen. Maga az elképzelés – gyakorlatilag felszámolni a nemzeti felsőoktatási rendszert, és a felsőoktatási intézményeket kirakni olyan üzleti környezetbe, ahol önállóan meg kell állniuk a lábukon, és rájuk bízni, hogy ezt hogyan csinálják –, ez olyan dolog, amit kormányoktól teljesen függetlenül már 2000 körül el kellett volna kezdeni. Ezzel mintegy 15-20 év késésben vagyunk. 

– A Corvinus Egyetem akkori rektora nagyon is pártolt volna hasonló megoldást…

– Igen, Magyar Bálintnak is volt ilyen elképzelése. Az OECD húsz éve szorgalmazza, az Európai Unió egy évtizede. Ez nem egy új dolog, és nagyon keményen neoliberális politika, de eltekintve a címkétől, valószínűleg ez egyfajta megoldás az állami szabályozással megoldhatatlan problémákra. A Fidesz kormány ez utóbbi intézkedését számos kritika éri, ami alapvetően a kuratóriumokba berakott emberekről szól. Ez nyilván politika. Ami ennél izgalmasabb az az, hogy a felsőoktatás nemcsak ezekből az egyetemekből áll, hanem egy csomó szabályozó alrendszere is létezik. Ilyen a finanszírozás, az egész akkreditáció, a statisztikai rendszer, a felvételi rendszer, a kutatástámogatás, és még számos ilyen. Ezek – a finanszírozás átalakulását leszámítva – egyelőre nem mozdulnak, hanem továbbra is a korábbi 30 évnek a szabályozása szerint működnek, ami fenntarthatatlan. Az a kérdés, hogy ezek a támogató alrendszerek tudnak-e tanulni az egyetemek átalakulásából, és megindul-e ezeknek is az átalakulása. Példaként mondom, hogy az akkreditáció ma két dologról szól: szabályozott formában lehessen valamilyen képzést indítani, és a nagy, erős egyetemek meg tudják akadályozni azt, hogy a felosztott piacon az új szereplők valami nagyon vonzó és újszerű dologgal álljanak elő. (Minden kollegiális testület úgy működik, hogy a meghatározó szereplők védik a piaci részesedésüket). Most, ha piacra küldjük az egyetemeket, akkor ezt nyilvánvalóan nem lehet így szabályozni. Az a fontos, hogy minél gyorsabban, minél vonzóbb, innovatívabb dolgok kerüljenek a piacra. Elkerülhetetlen lesz az akkreditáció átalakulása. Mivel azonban erre az egészre nem volt egy nagy terv, hanem a felsőoktatási irányításban puzzle elemenként alakul át a gondolkodásmód, ezért ez egy folyamati tanulás lesz, és legalább másfél-két év, mire ezek a támogató alrendszerek is átalakulnak.

– Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre. Ezt 2021. július 30-án jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ez még a felsőoktatásból elvont pénzek visszajuttatása?

– Nem, ez már egész más időszak. Itt az új állami finanszírozás kezd működni és a piacra induló egyetemek kezdeti feltőkésítése zajlik. Az ígéretek szerint egy 2026-ig kiszámítható, tervezésen alapuló állami finanszírozás veszi kezdetét.

– Kinek, és minek fogják adni ezt a pénzt, amikor épp most helyezték az egyetemeket piaci viszonyok közé az alapítványi formába szervezéssel. Vagy megint az alapítványokon keresztül kvázi az állam, és nem a piac fogja működtetni a magyar felsőoktatást?

– A fenntartó alapítványok kapják, amelyek az új egyetemi stratégiák mentén szabadon csoportosíthatják majd át az állami forrásokat. Izgalmas időszak kezdődik. Lesznek sikertörténetek és nyilvánvalóan lesznek kudarcok is.

– Végül is az oktatásra valamilyen módon „ráült” a politika. Ez ugyan meghatározta, de mennyiben hátráltatta a modernizáció lehetőségét?

– A közoktatásban az iskolai szintű innovációkat egészen biztosan visszafogta. Ha ki van mondva az, hogy nem kell önállóan gondolkodni és fejleszteni, hanem az az érték, hogy kövessük a központi előírásokat, akkor az az embertípus kerül előtérbe, aki követi a központi előírásokat. Amíg van pénz, és konszolidált viszonyok között működik, addig ez így elmegy. Amikor azonban váratlan helyzetekkel szembesülnek, és kreatív megoldások szükségesek, akkor ezek a végrehajtó típusú emberek természetesen csődöt mondanak. A felsőoktatásra azonban a politikának nincs jelentős hatása, mert a nagy egyetemek akkora szervezetek, amikre igazából nem lehet „ráülni”. Néhány emberre ugyan lehet hatni, de egy olyan gigantikus szervezet, mint mondjuk a Debreceni Egyetem, az ELTE, vagy a Műegyetem az elmúlt 50-100-200 évben lerázott magáról mindenféle ilyen kontrollt. Ezek időleges dolgok. Peter Senge magyar származású amerikai tanácsadó guru híres mondása szerint „a kultúra reggelire megeszi a stratégiát.”