Szabadságot a felbujtásnak, csalásnak, fenyegetőzésnek?

Persze érthető: gondban lenne a Fidesz, ha még a választások előtt, a nemzetközi érvényű moderálási alapelvek megszegése miatt – Trumphoz hasonlóan – sorra megfosztanák politikusait, szóvivőit attól, hogy a közösségi csatornákon át árasszák el hazug propagandával az országot-világot. (Bár ettől még megmaradnának hagyományos fegyvereik: a plakátháború, a levélözön, a sajtóbirodalom és a mamut kormányszolgálati „köz”- és magánmédia…)

A segélykiáltással felérő „Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk” című opusában Varga Judit azt fejtegette:

„…az Amerikában látható ideológiai hadjárat bizonyítja, hogy az emberek akár ki is kapcsolhatóak az online térből. Onnan, ahol mindennapi életüket élik, munkájukat, vállalkozásaikat menedzselik, emlékeiket tárolják és kapcsolatot tartanak barátaikkal, ismerőseikkel, szeretteikkel”.

Ne vitassuk: tényleg kikapcsolhatók. Már azok, akik megszegik a szabályokat. Pláne, ha nagy hatalmú, vezető politikusok, akiktől elvárható a példaadás. Kötve hinném, hogy az igazságügyi miniszter úgy gondolná: Donald Trump csupán a munkáját, a vállalkozását menedzselte, emlékeit tárolta, és barátaival, ismerőseivel, szeretteivel tartott kapcsolatot a közösségi fórumokon. Nem épp erre utalt, hogy a hírek szerint a távozni kényszerülő elnök így tüzelte fel híveit a Capitolium elleni, öt áldozatot követelő támadás előtt, a „Mentsük meg Amerikát” tüntetésen, Washingtonban:

„Azért gyűltünk össze …, hogy megmentsük a demokráciánkat. Vissza akarunk menni és rendbe hozni ezt, mert egy olyan ember lesz a Fehér Házban, aki tönkreteszi az országunkat… soha nem fogjuk feladni, soha nem fogjuk megadni magunkat.”

Miután Trumpnak és csapatának az amerikai jogrendszerben a választás tisztaságát, valódi eredményét ért kifogásai megbuktak, kötve hinném azt is, hogy iménti szavait egy, akár minimális jogérzékkel megáldott demokrata (a pártállásától függetlenül) ne tekinthetné a legitim választási eredmény semmibe vételére felhívásnak, tán – a Capitolium ostroma ezt igazolni látszik – valamiféle burkolt puccskísérletre buzdításnak is. Ami ugye jogállamokban bűncselekménynek számít. Ez a Trump ellen indult második(!) impeachment eljárás fő tárgya.

Elhíresült Trump nyomásgyakorlása is, amivel Georgia állam választási főtisztviselőjét próbálta rávenni (a több körben megcáfolt, ám általa mégiscsak hangoztatott konteóra, a választás elcsalására hivatkozva) egy tényleges választási csalásra – azaz az eredmény meghamisítására. Kötve hinném, hogy a jogállamok demokratái (a pártállásuktól függetlenül) ezt elfogadhatónak tekintenék. Trump ugyanis azt mondta a szintén republikánus(!) Brad Raffenspergernek az általa készített, s a világsajtót bejárt hangfelvétel tanúsága szerint:

„Csak találni akarok 11 780 szavazatot, ami eggyel több, mint amennyire szükségünk van. Mert megnyertük az államot”. 

És ugye a csalás (a választási csalás is) bűncselekménynek számít a jogállamokban…

S kötve hinném, hogy a posztjáról távozó Donald Trump minapi kijelentése, amit texasi látogatásán, a határfalnál „közölt”, ne lenne fenyegető. Azt mondta ugyanis a menesztését szolgáló 25. kiegészítésről, hogy az:

„…nulla veszélyt jelent rá, de vissza fog térni, és kísérteni fogja Joe Bident és kormányzatát”…

Bár a „kísértés” nem számít bűncselekménynek, de ugye a veresége ellenére mégiscsak visszatérést helyezett kilátásba… A visszatérés pedig alsó hangon a legitim eredmény megváltoztatására utal, még ha homályban is marad, hogy egy újabb – jogszerű – választásra, vagy valami egészen másra célzott evvel…

Ha mindezek után a vélemény- és szólásszabadság bősz védelmezőjét (az amerikaiak dolgába beleszólni a világ minden kincséért sem kívánó magyar igazságügyi minisztert) főleg az aggasztja, hogy a globális közösségi csatornák a levitézlett elnöktől a korrektül működő demokráciát (és nem ám csak a liberalizmust!) védve, ráadásul többszöri figyelmeztetés után megvonják a propaganda célú „magánszolgáltatás” – twitterezés, facebookozás, YouTube használat – jogát, akkor kikerülhetetlen a kérdés: Varga Judit jogérzékével vajon összefér-e, hogy egy, tán csalásra bujtogató, a demokratikusan választott legitim hatalom megdöntésére hívó, homályosan fenyegetőző embernek (nem az USA volt elnökének, hanem a világon bárkinek) kikövetelje „mindennapi élete éléséhez, munkája, vállalkozásai menedzseléséhez, emlékei tárolásához és a barátaival, ismerőseivel, szeretteivel való kapcsolattartáshoz” az online tér korlátlanul szabad használatát? Vonatkozik ez az illető – akár egy bűnöző szándékú vagy leendő despota – nyilvános fórumaira, és fanatikus híveire, potenciális tettestársaira is?

Nem fenyeget az efféle parttalan – alkalmasint akár a diktatúrának is kaput nyitó – szélsőséges „liberalizmus” avval, hogy a tech cégek maguk is bűnrészessé, bűnsegéddé válnak? Járjon-e feltétel, önkorlátozás nélküli „vélemény- és szólásszabadság” a demokrácia és a szabadság bűntettektől, azokra felbujtástól vissza nem riadó, gátlástalan ellenségeinek? Lehessen-e ilyesmit követelni a „magánszerződésre” hivatkozva? Élek a gyanúperrel: ha a válasza erre is igen, akkor valami bibi lehet a miniszter asszony jogérzékével…