Szentpéteri Nagy Richard: a kormánypárti képviselők nem önálló személyiségek, csak gombok

Németh-Kállai Szilvia 2023. július 6. 14:25 2023. júl. 6. 14:25

Itt semmi sem az, aminek látszik. A parlament nem parlamentként működik, ahogy a minisztériumok sem minisztériumokként, a kormánypárti képviselők pedig arctalan masszák, akiknek a kormányzat nem kíváncsi a véleményére, csak azért kellenek, hogy megnyomják a gombot szavazáskor – véli Szentpéteri Nagy Richard. A Hírklikk a parlament eheti rendkívüli ülése kapcsán kérdezte a politológus-alkotmányjogászt, hogy szerinte miért gyorsították fel ennyire a parlamenti munkát.

Mondhatnánk, hogy azért gyorsították fel a parlamenti munkát, mert jön a nyári szabadság, de sajnos nem ez a magyarázata – felelt Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányos demokráciának megvannak a különböző szervei, mint például a parlament, a kormány és így tovább, amik látszólag Magyarországon is megtalálhatóak, csak itt teljesen más funkciót látnak el, mint egy alkotmányos demokráciában. A parlamenti képviselők között teljesen arctalan emberek, személyiség nélküli személyiségek vannak. Nem is tudjuk a nevüket, és nem is kell tudnunk, ahogy a kormánytagokét sem. Ugyanis ők azért vannak ott, hogy rábólintsanak, gombot nyomjanak a szavazásoknál – magyarázta tovább az alkotmányjogász.

Szerinte minden kormánypárti módosító javaslatról is úgy szavaznak, hogy előtte el sem olvassák azt, amire nyomják a gombot. De nincs is rá szükségük, hiszen a következő pillanatban lehet, hogy egy új módosító felülírja. Az is lehet, hogy 250 módosító lesz egyetlen délután alatt, és lehet, hogy a következő alkalommal megint, és így tovább. Hiszen nincsenek elkészült anyagok, mert a parlament elé olyan szövegek kerülnek, amelyek az utolsó pillanatban is változhatnak. 

„Ez mindenekelőtt a dilettáns kormányzás magyarázata. Azért kell gyorsan csinálni a dolgokat, mert teljesen mindegy, hogy mi van benne, hiszen van úgy, hogy a már elfogadott törvényt is módosítják.” Ez számtalanszor megtörtént már, ahogyan az is, hogy az utolsó pillanatban módosították a szavazás előtt úgy, hogy az egész törvény megváltozott. Emellett rengeteg „salátatörvény” van, amiből itt-ott kivesznek részeket és átraknak másikba. Az, hogy a képviselő nem látja át – már, amelyik elolvassa – az nem baj, de gyakorlatilag a jogászok is panaszkodnak, hogy elvesztették a fonalat, annyi az összevisszaság – fejtegette a szakember. 

Ez annyiban tudatos, hogy kényelmes, mert a minisztériumok nem azzal foglalkoznak, ami a minisztériumok dolga az alkotmányos demokráciában. Nálunk a miniszterek facebookos üzeneteket, olvasói leveleket olvasnak. Propagandaszövegek kerülnek bele kormányhatározatokba, de már kormányrendeletekbe, törvényekbe is, sőt, az alaptörvénynek az első része például nem más, mint az MSZP szidalmazása, ami miatt akár be is tilthatnák – hívta fel a figyelmet Szentpéteri.

„Abból kell kiindulni, hogy itt semmi sem az, aminek látszik. Ezért, amikor az elemzők a parlamentet parlamentként ítélik meg, alapvetően tévednek. A dolog lényege nem az, ami a színfalak előtt látszik, hanem ami mögötte van.” Erre példának az Igazságügyi Minisztériumot említette. Ott a hagyományos minisztériumi feladat a kodifikáció, megnézni a szövegeket, a törvény-előkészítést és rendbe rakni azokat, ehelyett most börtönminisztériumként működik, ugyanis csak a büntetés-végrehajtással foglalkozik.  

Szentpéteri Nagy Richard úgy látja, hogy a minisztériumokban nincsenek már szakemberek, mert aki lenne, az ezt nem tudná csinálni – nemcsak azért, mert felfordulna a gyomra –, azért, mert egyszerűen átláthatatlan: nem ott van az a szabály, ahol kellene lennie, hanem egy másikban, nem is azon a szinten van, az is csak a felét mondja el, és egy másik jogszabálynak, egy másik paragrafusa, mondja el emennek a másik felét. Tiszta káosz az egész. „Összedobálják, ami este eszükbe jut és reggel már a parlament előtt van, aznap este elfogadják, nem baj, ha nem jó, majd később módosítják. Ez nem más, mint politikai kormányzás, nem a szakszerűség számít, hanem a lojalitás.” A közigazgatásban ez a rendező elv, ráadásul úgy, hogy a köztisztviselőknek ki kell találniuk, mi a miniszterelnök akarata. De ha a miniszterelnök nem nyilvánul meg az adott kérdésben, akkor azt nem lehet tudni. A törvény-előkészítők pedig tudják, hogy „szent baromságokat, sőt, bűnös dolgokat” kell bele írniuk a szövegbe. Mert ez az elvárás, és ezt valamiképpen szakmailag kell csinálni, valamilyen jogászi nyelvezettel kell megírniuk, kodifikációs szempontból elfogadhatónak. Ez azonban lehetetlen, de mégsem az, mert valahogyan megcsinálják – mutatott rá az összefüggésekre. 

Mindehhez kell a kormánypárti képviselők szavazata, de csak az, és ezt a képviselők pontosan tudják, mert megmondták nekik – fogalmazott Szentpéteri, majd hozzátette, ebben a „nemzeti együttműködéses” rendszerben minden egyes képviselő tudja, hogy neki semmilyen beleszólása nincs semmibe. Az a feladata, hogy nyomja a gombot. Lehetőleg ne is legyen tisztában azzal, hogy mire nyomja – úgyis megváltoztatják –, ne legyen véleménye, ne nyilatkozzék a sajtónak. El is tűnnek az újságírók elől. „Tulajdonképpen nem létező emberek, csak gombok. És ezt mindannyian tudják magukról.” 

Akkor mégis miért csinálják? Az egyéni gazdagodásért. Megígérték nekik, hogy nem is az első tízezerbe, hanem az első ezerbe fognak tartozni. Ezek egytől egyig vagyonos emberek, akik nagyon jól meg tudják magukat szedni: ingatlantulajdonosok, részvénytulajdonosok, termőföld tulajdonosok, nemhogy az unokáiknak, hanem már a dédunokáiknak sem kell dolgozni. Ehhez nincs más dolguk, csak láthatatlannak kell maradniuk, mindig ott kell lenniük, de sosem kell jelen lenniük, egy arctalan, színtelen massza kell, hogy legyenek a kormánypárti képviselők – fűzte hozzá az alkotmányjogász. 

Szentpéteri emlékeztetett arra, amikor a 2010-es választások előtt Orbán Viktor személyesen fogadta Felcsúton a képviselőjelölteket, akkor a liberálisok megdöbbentek azon, hogyan lehet ennyire megalázni őket. „Valójában akkor és ott közölték velük – mint ahogyan a keresztapa szokta –, hogy mire vállalkoztak. Ráadásul el sem árulhatják, nem vádolhatják egymást, mert akkor saját magukat is bűncselekmény elkövetésével kellene megvádolniuk. Ez azt jelenti, hogy nem ugorhat ki senki közülük, mert mindegyik bele van rángatva bűncselekmények egész sorozatába. Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy a bűneik az égig érnek, hanem arról is, hogy ezt tudják ők is.”

A kormány nem ért a kormányzáshoz, de a manipulációhoz, az indoktrinációhoz – politikai célú tanításhoz –, a propagandához, a hazugsághoz és mondjuk ki, a bűnözéshez igen. „Nem kell csodálkoznunk azon, hogy minden – az előkészítés is – máról holnapra történik. És ez így megy 13 éve, napról-napra, nincs megállás, mert az Orbán-rendszernek ez a természete.” Az egészet a feje tetejéről a talpára kéne állítani, kiszórni egy csomó dolgot, beletenni, amit kell, de hát ez egy olyan katyvasz, amit évek alatt lehet majd rendbe rakni, ha rendeznénk a magyar jogrendszer összes szabályát. Ez egy olyan hatalmas munka lenne, amit a Fidesz már nem is tud elvégezni – mondta Szentpéteri Nagy Richard.