Szorul a hurok: az amerikai elnök is megkapja az Orbán elleni vádiratot
Már készül a korrupció miatt Orbán Viktor és nyolc politikustársa, családtagja, barátja ellen az amerikai igazságügyi-, illetve pénzügyminiszternek benyújtott, az érintettek kitiltását, vagyonának/bankszámláinak amerikai zárolását is eredményezhető beadvány újabb kiegészítése/frissítése – tudtuk meg az eredeti, 2018-as beadvány készítőjétől, a magát jobbközépre soroló washingtoni Frontiers of Freedom Intézet alelnökétől, Radványi Miklóstól. Annak kapcsán kerestük meg, hogy hétfőn egy elemzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy az Orbán-rezsim már nem csak a korrupció miatt veszélyes, a szoros orosz és kínai kapcsolatai miatt nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, globálisan is. A milliók által olvasott blogon megjelent írás ezekben a napokban eljut az amerikai politikai döntéshozókhoz: 50 példányt kap a Fehér Ház, külön egyet-egyet (kísérőlevéllel együtt) az elnök, az alelnök és a nemzetbiztonsági tanácsadó, illetve a Kongresszus összes szenátora és képviselője is.
Magyar származása miatt érthető, hogy egy amerikainál sokkal szorosabb figyelemmel és aggodalommal kíséri a szülőhazájában történteket Radványi Miklós. A hetvenes években az USA-ba „disszidált”, jogász végzettségű külpolitikai szakember (aki dolgozott egyebek között a Kongresszusban is) írásaival évek óta igyekszik megmutatni Orbán Viktor rezsimjének mibenlétét. Két fő iránya van a tevékenységének: az egyik a Reagan-i politikai nézeteket magáénak valló Frontiers of Freedom intézet alelnökeként, az intézet blogján megjelenő írásai, valamint a Global Magnitzky Act lehetőségét meglátva, az annak keretében elkészített beadvány, s annak folyamatos „kezelése”. Legújabban – a héten – egy újabb, a Hírklikk által ismertetett, „Magyarország gonosz Pandora szelencéje” címet kapott kőkemény írással jelentkezett, amelyben a többi között az üzente, hogy a magyar ellenzéknek, valamint a NATO-nak és az EU-nak van feladata Orbán kipenderítésében, abban, hogy Magyarország megtalálja a kiutat az orbáni zsákutcából és ismét csatlakozzon a szabad világ demokratikus nemzeteihez.
Biden is kap az írásból
Az írás kapcsán kerestük meg a szerzőt, akitől érdekes adalékokat tudtunk meg. Például azt, hogy a blog révén, rendre sok millió amerikaihoz jutnak el az ott megjelent írások, amit azonban ezúttal személyesen is terítenek washingtoni döntéshozói körökben. Mint elmondta, erre kiváló alkalmat kínált az a hétfői kongresszusi bizottsági meghallgatás, amin a Frontiers of Freedom elnöke vett részt. A Kongresszus ugyanis korábban felkérte az intézetet az amerikai-mexikói határon lévő valós helyzet felmérésére (köszönhetően annak egyébként, hogy Trump alatt is megtartották az önállóságukat, semmilyen módon nem csatlakoztak az akkori elnökhöz). Az intézet elnöke, George C. Landrith és egy munkatársa két hetet töltöttek a déli határ mentén, s a hétfői kongresszusi bizottsági meghallgatásuk alkalmát kihasználva, elvitték a szentárok és a képviselők irodáiba a magyar helyzettel foglalkozó elemzést. Amellett pedig, hogy megkapja az írást a Szenátus 100, valamint a Képviselőház 436 szavazó és 5 nem szavazó tagja, azok irodái, a Fehér Házba is eljuttatnak 50 példányt, külön egy-egy kísérőlevéllel Joe Biden elnöknek és Kamala Harris alelnöknek, továbbá Jake Sulivannak, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának.
Orbán a napokban is hazudott egy jókorát
Mit remél az írástól és mindettől – kérdeztük Radványit, aki kifejtette, hogy amit remél, „az az, hogy erősítést nyer a kongresszusi tagok körében az Orbán-rezsim elképesztő korrupciójának ténye, és az, a belföldön és globális színtéren is jelentkező fenyegetés, amit Orbán és körei jelentenek az úgynevezett illiberális demokráciával”. Merthogy ma már komoly nemzetbiztonsági kérdést is jelent az USA és a NATO számára, hogy Orbánnak köszönhetően, Kína és Oroszország ennyire bent vannak Magyarországon; nem is a Fudan Egyetem kampuszának budapesti kiépítése jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem az, hogy a kínaiak erőszakosan és agresszívan építik fel a gazdasági kapcsolataikat Magyarországon, s ezzel magukhoz akarják láncolni az országot” – szögezte le.
Radványi egyébként komplett hazugságnak nevezte, amit Orbán a kínaiakról állított a portói uniós csúcson a portugál Expressónak adott interjújában. Ahogy a 444.hu a Hír TV összefoglalója alapján idézte Orbánt: „Az amerikai és sokszor az európai módszer egy morális felsőbbrendűségből indul ki. A kínaiak sohasem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk, mi az, ami morálisan helyes vagy helytelen” A 444.hu egyben meg is cáfolta Orbán szavait, emlékeztetett arra, hogy június 3-án Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője – a Fudan Egyetem környéki utak átnevezése kapcsán – azzal vádolta meg a magyar ellenzék politikusait, hogy felesleges hírverést csapnak a Kínával kapcsolatos ügyek körül, és ezzel „hátráltatják a magyar-kínai együttműködést”.
Kétpárti egyetértéssel – Orbánról Washingtonban
Szerinte egyébként a tét ma globálisan nagyobb, mint 2018-ban, az eredeti beadvány készültekor volt. Míg ugyanis akkor főleg a korrupció volt a legnagyobb veszély, ma már az Orbán-rezsim nemzetbiztonsági és NATO-biztonsági problémákat jelent. „S egyet bizton állíthatok: a Kongresszusban kétpárti egyetértés van Orbán megítéléséről. Nagyítóval sem nagyon lehet találni olyan szenátort és/vagy képviselőt, aki bármilyen formában Orbán oldalán állna” – mondja Radványi.
Komplett vádirat lehet a kiegészítés
És ha már a reményeknél tartunk, megkérdeztük, milyen reményeket fűz ahhoz, hogy egyszer tényleg történjen valami a Global Magnitsky törvény keretében készült beadványuk kapcsán. Felvetettük, hogy az általa három éve készített, s az intézete által felvállalt, hivatalosan útjának indított beadvány, majd annak kiegészítése sem hozott eredményt Donald Trump elnöksége alatt, noha a nézeteket tekintve, az intézet jobboldali és konzervatív, olyan értékeket vall, amikre Trump is szívesen hivatkozott. Mégsem volt foganatja a beadványnak (majd kiegészítésének, illetve a Human Rights First által fémjelzett hasonló beadványnak). Sőt! Trump még „meg is ajándékozta” Orbánt azzal, hogy a Fehér Házban fogadta őt. Milyen reményeket fűz ahhoz, hogy majd Joe Bidenék komolyabban veszik az Önök beadványát? – kérdeztük.
„Nem tudom garantálni ez utóbbit – ilyet garantálni nem lehet –, de az biztos, hogy szándékunkban áll kiegészíteni a 2018-ban benyújtott, majd egyszer azóta már kiegészített, felfrissített beadványt” – közölte.
Ez rossz ómen lehet Orbán számára
Mindenesetre – ahogy a minap a Hírklikk is beszámolt róla – rossz hír lehet Orbán számára, hogy a Biden-adminisztráció uniós tagállam állampolgárai és cégei ellen is elkezdte alkalmazni az USA-ban – a többi között a súlyos korrupciós ügybe keveredő kormányzati tisztségviselőkre és társaik megbüntetésére alkalmas – 2015 óta hatályban lévő Global Magnitsky törvényt. Konkrétan három bolgár oligarchára sújtottak le a napokban, tiltották ki őket az USA-ból, s zárolták minden, Amerikában lévő vagyonukat, illetve ottani, s a világban lévő amerikai érdekeltségű bankokban a számláikat.
S hogy mikorra várható a kiegészítés? Radványi elmondta, hogy már megkezdődött a munka, beletelik egy kis időbe. Mindenesetre komplett, jogszabályokkal is alátámasztott vádiratot fognak megfogalmazni Orbán és társai ellen. Véleménye szerint valamikor kora őszre tudnak elkészülni vele.