Segítek kicsit az Orbán-kormánynak – Találtam jópár elszórt milliárdot

Bánó András 2020. április 4. 16:37 2020. ápr. 4. 16:37

Szépen felsorolta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hogyan tervezi összehozni a kormány a 663 milliárdos járványalapot. Többek között elveszik a pártok támogatásának 50 százalékát, az önkormányzatoktól elvennék a gépjárműadó befizetések összegét – hozzávetőleg 34 milliárdot –, kivesznek a bankok meg a multik zsebéből is tízmilliárdokat.

Biztosan megköveznek érte, de én találtam sok milliárdot a nem is olyan régen kiszórt állami, költségvetési pénzekből. Az adatokat abból a 2019.december 27-i Magyar Közlönyből vettem, amelyben a Penyige községnek juttatott több mint 100 millióról lehetett olvasni, amelyet e község derék sportegyesülete, és önkormányzata visszaadott, hogy inkább az egészségügy megsegítésére fordítsák.

Íme egy lista, csak néhány példa, hol mindenhol tehetnék meg ugyanezt most, ebben a járványügyi helyzetben. Íme:

És ez csak a jéghely csúcsa, számos további támogatás olvasható a 2019.év december 27-én megjelent Magyar Közlönyben 10 milliócskáktól 600 milliókig. Csupa olyan célra, amelyek „békeidőben” fontosak lehetnek, de most, amikor háborúban állunk a járvánnyal, inkább más célra kellene fordítani ezeket a pénzeket.

Jómagam kalaplevétellel fogadnám, ha az érintettek követnék Penyige példáját, és a helyzetre tekintettel, lemondanának a kapott milliárdos juttatásokról, segítve ezzel a kormány járványügyi intézkedéseit. De azt is elképzelhetőnek tartanám, ha maga a kormány döntene úgy, hogy a vírus elleni harc fontosabb, mint a műfüves focipálya.

Kerül, amibe kerül, két kalapot is vennék!