Tarlós nem csodálkozna, ha a kormány elvenné a Lánchidat

HírKlikk 2020. július 7. 11:15 2020. júl. 7. 11:15

Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere azt mondta, nem örülne, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd, de megértené.

Tarlós úgy véli, nem csoda, hogy ilyen lépésen törik a fejüket a kormányban, és szerinte nincs számszerű ok Karácsony Gergelyék késlekedésére.

Ezzel Hollik István pénteki kijelentésére reagált. A Fidesz kommunikációs igazgatója ugyanis bejelentette, hogy a kormány átveszi a Lánchíd felújítását, ha a főváros vezetése még sokáig késlekedik, „szerencsétlenkedik”.

Tarlós azt mondta az atv.hu-nak, hogy a főváros részéről csak „a hókuszpókusz folyik, a panaszkodás, az egész egy mese”. Tarlós István szerint csak a politikai vita folyik a végtelenségig, nem tényekről, számokról van szó.

Azt is kifejtette, hogy Karácsonyék szerinte egyszerűen nem akarták elkezdeni a felújítást, azzal kalkuláltak, hogy politikai szimpátiát váltanak majd ki – mint Budapest védelmezői –, ha folyamatosan csak arra panaszkodnak, hogy a kormány nem ad nekik pénzt a Lánchídra.

Karácsony Gergely péntek este, szintén az ATV-nek azt mondta a Lánchíd felújításáról, hogy a műszaki dokumentáció kész, a BKK fogja kiírni a közbeszerzést, egyelőre nem tudni, pontosan mikor. „99 százalékban készen vagyunk” – jelentette ki a főpolgármester.

Forrás: ATV/Hírklikk