Távozott Orbán Viktor öccse a Norbi Update igazgatóságából

HírKlikk 2023. március 21. 05:30 2023. márc. 21. 05:30

Az Opten céginformációs adatbázis szerint Rubint Réka, Ómolnár Miklós és Orbán Áron is távozott a Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságából.

A cégadatokból kiderült, hogy a január 16-i közgyűlésen határoztak az igazgatóság megszüntetéséről, helyette hoztak létre egy vezérigazgatói posztot, amit Schobert Norbert tölt be. A cég székhelye már nem a III. kerületben, hanem a XIV. kerületben van. A döntést költségcsökkentéssel, valamint a társaság „gyorsabb és hatékonyabb” működésével indokolták, amint a székhely megváltoztatását is – írja a 24.hu.

A lap megjegyzi: Orbán Áront, a miniszterelnök öccsét még tavaly májusban választották be az igazgatóságba, öt évre kapott mandátumot, a tiszteletdíja havi 50 ezer forint volt.

A Norbi Update Lowcarb Zrt. nevet is váltott, január óta már csak simán Lowcarb Zrt.-nek hívják a céget.

Ez lényegében a brand átállítása családi társaságból a kifejezetten az alacsonyabb karbontartalmú élelmiszerekkel foglalkozó, nagyobb számú részvényes előtt nyitott tőkéstársaság irányába – szól az indoklás.

Forrás: 24.hu