Tényleg megtalálták a koronavírus elleni oltóanyagot?

Kardos Ernő 2020. április 3. 06:12 2020. ápr. 3. 06:12

A legújabb hírek szerint, legalább 16 cég dolgozik a koronavírus elleni oltóanyagok, illetve gyógyszerek elkészítésén. Közöttük az ismertebbek a Roche Holding AG, a Sanofi-Regeneron konzorcium, a Gilead Sciences, a Moderna Inc. Valamint számos kisebb biotech-vállalat van még a listán. Sok cég erre a különböző amerikai, vagy nemzetközi szervezetektől kap pénzt, mások magántőkéből oldják meg a kutatások finanszírozását. Több esetben a cégek összeállnak és partnerekként, közösen próbálják gyorsan kifejleszteni a megfelelő oltóanyagot vagy gyógyszert. Egyelőre azonban arról nem kaptunk információt, hogy várhatóan mikor készül el a koronavírus ellenszere. Falus Ferenc járványügyi szakembert kértük háttérmagyarázatra.

– Naponta jelenik meg új hír arról, hogy megtalálták a koronavírus ellenszerét. Valóban felfedezték már a vakcinát, vagy legalább jó nyomon vannak?

– Egyelőre csak azt mondhatjuk, hogy a világban sok a biztató kísérlet, de egyetlen megbízható eredmény sincs még.

– Pedig olyan világcég is akad, amelynek már a növekvő tőzsdei árfolyama is a sikerre utal.

– Kétségtelen, érzékelhető, hogy sok cég reklámcélból jelzi a várható siker közelségét. Ezek az írások azonban még csak reklámcikkek, amelyek a gyógyszergyártó tőzsdei árfolyamát próbálják befolyásolni. Igazi eredmény, ami tudományosan is alátámasztott, és egyértelmű lenne, egyelőre még nincs.

– Melyek a valódi sikereket ígérő kísérletek, amelyeket ön megalapozottnak tart?

– Nagyon komoly kutatások folynak az egész világon, az Egyesült Államoktól, Európán át, Japánig, vagy Kínáig, s persze Magyarországon is. Ezek többsége nemzetközi együttműködésben zajlik, a kutatók igyekeznek egymást támogatva dolgozni. A mai tudásunk szerint, három, egymást kiegészítő fejlesztésről beszélhetünk. Az egyik cél a vakcina előállítása, ami csakúgy, mint bármelyik védőoltás, azt célozza, hogy az oltás hatására az egészséges ember szervezetében egy ellenanyag termelődjön. Amikor a valódi vírus támad, akkor a szervezetben már megvan az ellenanyag, tehát nem betegít meg. A másik kutatás a súlyos állapotú, fertőzött beteg ember gyógykezelésével foglalkozik. Ebben a kategóriában sok gyógyszer, illetve technológia vizsgálata zajlik. Ez elsősorban a betegség gyorsabb lefolyását, a tünetek enyhítését célozza. De kipróbálnak már meglévő gyógyszereket is. A harmadik csoportja a kísérleteknek – tudomásom szerint ilyet végeznek a pécsi egyetemen is – olyan anyagok előállítása, vagy megalkotása, amely az ember szervezetébe jutva, megakadályozza a vírusok szaporodását.

– A felsorolt területeken közel van a cél, vagy azért nyilatkozik a szokottnál óvatosabban, mert nem akar hiú reményeket ébreszteni?

– Nem szabad hiú reményeket ébreszteni, mert egyelőre még nincs olyan oltóanyag, ami ki lenne próbálva, biztonságos, és a tömeges alkalmazáshoz a technológia is rendelkezésre áll. Ilyen még nincs – legalább egy év, amíg elkészül.

– Tehát az a hír, amely őszre ígéri ezt az oltóanyagot az biztosan hamis?

– Az elvileg elképzelhető, hogy őszre elkészül a vakcina, amelynek engedélyezési eljárása elkezdődhet. Egy oltóanyagnál ugyanis az nagyon fontos, hogy kevesebb mellékhatást okozzon, mint maga a betegség. Ugyanis az elkészült oltóanyagot tízmilliók kaphatják, ott nem fordulhat elő, hogy valamilyen szövődménye legyen.

– Az érezhető, hogy maga a járvány mennyire gyorsíthatja fel az oltóanyag elkészítését?

– A járvány miatt, a kormányok iszonyú pénzt öntenek ezekbe a kutatásokba, kíséreltekbe, tehát ezúttal nem piaci alapon, hanem nemzetközi egyezmények révén akarják létrehozni az oltóanyagot.

– Felmerült, hogy a Tiszavasváriban gyártott malária elleni gyógyszer is alkalmas lehet a tünetek enyhítésére. Van bővebb információja erről?

– Ez az egyik olyan gyógyszer, amit a különböző kombinációk közül használni lehet. Magyarországon is elkészült az a szakmai protokoll, amit a kórházaknak ajánlanak. Ennek a gyógyszernek két óriási előnye van: az egyik az, hogy létezik, a másik az olcsósága.

– És hatásos?

– Vannak olyan közlemények, amelyek szerint hatásos.

– Tehát ez ügyben is óvatos?

– Igen, mert kontrollcsoportos, tehát olyan hitelt érdemlő vizsgálat, amely ezt a szert elsőként választható gyógyszerré teszi, még nem született. Továbbá ez a gyógyszer nem otthoni kezelésre való. Tehát nem megelőzést szolgál, hanem a kórházban fekvő beteg állapotán javít, de akár súlyos mellékhatásai lehetnek. Ezt a szert egyébként más betegségben szenvedők is szedik Magyarországon, de most ők nem jutnak hozzá ehhez a gyógyszerhez, mert az első hírek után, egyesek felvásárolták, és betárolták otthon, ami teljesen felesleges.

– Ha majd elkészül a végleges oltóanyag, akkor mennyi idő kell a vakcina tömeggyártásához?

– Legfeljebb néhány hónap.

– Bizonyos értelemben szenzációnak számít, hogy a japánok olyan tesztet fejlesztettek, amely mindössze tíz perc alatt képes a betegséget kimutatni. Ez komoly változást jelenthet a járvány legyőzésében?

– A védekezés komolyan felgyorsult, több hasonló, tesztelésre alkalmas berendezés is készült már a világban. Ezek gyártását nyilvánvalóan fel kéne gyorsítani. Olyan célgépekről van szó, amelyek az RNS vírus bizonyos szakaszát képesek azonosítani, és ez a szerkezet pár perc alatt képes olyan tesztelésre, amit a laboratóriumban két-három óra alatt végeznek el.

– Néhány ilyen gép a hazai járvány elleni védekezésben is jól jönne?

– Inkább néhány százezer! Ismerek olyan gyártót, aki rövid időn belül le tudna gyártani pár tízezer darabot. Ha itthon nem kell, akkor feltehetően külföldön adják el.

– Napjaink egyik fontos kérdése, hogy aki egyszer átesett a betegségen, akkor szerez-e védettséget, vagy sem? Kínában most mintha új járvány indulna…

– Azok, akik Kínában mostanában betegednek meg, azok valószínű először fertőződnek meg, s nem az immunitásuk hiányában válnak beteggé. A közösségi szintű védettség még ott sem alakult ki. Már világszerte elkezdődtek az ellenanyag kialakulásának vizsgálatai is, a németek komoly készültséggel azt kutatják, hogy az immunitás milyen hosszú ideig tart, de egyelőre még nem tudjuk, hogy akit a koronavírus megfertőzött, az lehet-e újra beteg.