Tisztességes béremelés helyett Orbán pofátlanul röhög a dolgozók képébe!

HírKlikk 2021. május 29. 17:03 2021. máj. 29. 17:03

Szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor megjegyezte, a járvány megviselte a bérből és fizetésből élőket, majd magát is ebbe a körbe sorolta. Az MSZP, bár tisztában van az üzenet gumicsont jellegével, felháborítónak találja a cinikus, gúnyolódó kijelentést. Olyannyira, hogy a párt elnökhelyettese felvitt a Budai Várba „a szegény, bérből és fizetésből élő miniszterelnöknek” egy ezrest, de nem sikerült sem átadnia, sem otthagynia azt az egyébként külföldön tartózkodó Orbánnak.

„Megszoktuk Orbán Viktortól, hogy minden ilyen rádióinterjújában van egy olyan „gumicsont”, amire rá tud ugrani az ellenzék, és akkor nem a tartalommal foglalkozunk” - mondta Komjáthi Imre, péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Kifejtette, bár nagyon dühíti az eset, mégis alkalmat ad arra, hogy elmondja, valójában miért vannak gondban a bérből és fizetésből élők, a miniszterelnökkel ellentétben.

Elsőként aláhúzta, téves és egyúttal káros az a fideszes kormányzati filozófia, hogy kizárólag beton-luxusberuházásokkal akarnak munkát és bért adni a magyar dolgozóknak. „Öntik a pénzt azokra a luxusberuházásokra, amelyek nagyrészt építőipariak, (…) pedig munkahelyet teremtenének a szociális bérlakás-építések is, a vasútvonalak felújításai, és munkahelyet teremtene, ha a csepeli HÉV felújítása végre megtörténne és elkezdődne egy komolyabb olyan beruházás, amely megoldást jelentene arra, hogy a csepelieknek és a soroksáriaknak ne kelljen elvágva lenniük például Budapesttől, és még hosszan sorolhatnám” – emlékeztetett Komjáthi. „Mi emberekben gondolkodunk, nem betonban” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, még a kormány következő évi költségvetési tervéből sem az látszik, hogy ne szegényednének tovább a bérük értékét egyre csak elvesztő családok. „A járvány idején, mikor azt kértük, hogy 80 százalékos bértámogatás legyen, valódi, amikor azt kértük, hogy 100 százalékos táppénz legyen azoknak, akik a gyerekkel otthon kell, hogy maradjanak, vagy akik Covid-fertőzőttek lettek, vagy amikor azt kértük, hogy növeljék kilenc hónapra az álláskeresési járadékot – ezekre mind lett volna idén is pénz! (…). 11 éve kétharmaddal és uniós pénzeső mellett kormányoznak! Szerintem már gusztustalan az, hogy még mindig visszafelé mutatnak. (…) Nem: kormányozni kellene tudni”!

Bejelentette, amint meglesz a közös miniszterelnök jelölt, egy árnyékkormány is fel fog állni, hogy bizonyítsa, kormányzóképes lesz az ellenzéki összefogás. Addig pedig a közös program alapjait már júniusban bejelenti a hat ellenzéki párt.

A szocialista politikus kifejtette, pártja méltánytalannak és igazságtalannak tartja, hogy a közszolgáltatásokban dolgozóknak leginkább csak juttatásokat ígérnek, nem kapják meg még az inflációnak megfelelő béremelést sem. 

Végezetül megjegyezte, az MSZP értetlenül áll a kormány garasossága és tétlensége előtt az ügyben. „Nagyjából 28 milliárd forintba kerülne ez a béremelés, lenne rá pénz! Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni, mikor tudják azt, hogy a több bér, az több befolyt adót jelent, több áfá-t jelent: gyakorlatilag még vissza is kap az állam belőle”.

 

Forrás: Hírklikk