Több mint 20 ezren vettek részt a pedagógusok figyelmeztető sztrájkjában

Millei Ilona 2022. január 31. 15:35 2022. jan. 31. 15:35

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azzal kezdte a PDSZ és a PSZ figyelmeztető sztrájk sajtótájékoztatóját, hogy „nincs szégyellni valónk, az eddigi részadatok szerint 20 ezren vettek rész a január 31-i figyelmeztető sztrájkban.” A kormány igyekezett azt a képet közvetíteni a pedagógusok mai két órás figyelmeztető sztrájkjáról, hogy az a teljes érdektelenségbe fulladt, és jogsértő volt. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke arról is beszélt: akármekkora energiát is ölt bele a kormány, hogy megakadályozza a sztrájkot, mégis csak megvalósult a figyelmeztető sztrájk.

„Semmi mást nem tettünk, mint megfeleltünk Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter elvárásainak, aki azt mondta december 23-án, hogy egy jó pedagógus, az nem csak tanár, hanem példakép is, aki megtanítja, megmutatja a gyermekeinknek, hogy hogyan kell kiállni önmagukért, és küzdeni másokért.” Hozzátette, a pedagógusok ma megmutatták, miként kell ezt csinálni. Beszélt arról, hogy az oktatásban nagy baj van, nem lesz tanár, aki tanítsa a gyerekeket, akkor pedig ennek a társadalomnak nem lesz jövője. A tanárok célja, hogy egy életpályát nyújtsanak a gyerekeknek. „Azonban a tanárok már kaptak egy életpályát, köszönjük szépen, ezt nem kértük” Amiért kiálltak, az nem a bérről szólt, hanem arról, hogy legyen elég tanár.

Elmondta azt is, a gyerekeknek nincs olyan érdekérvényesítő képességük, mint a pedagógusoknak. „Büszkék lehetünk a pedagógusokra, megmutatták a gyermekeinknek hogyan kell kiállni az érdekeikért.” 

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja arról beszélt, a kormány fenyegetése ellenére, sikeres volt a sztrájk, annak ellenére, hogy az oktatási tárca és az iskolákért felelős tankerületek komoly erőket mozgósítottak meg annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a szakszervezetek által szervezett tiltakozást. Tudomása szerint voltak olyan iskolák, ahová a helyi tankerületből egy egész delegáció vonult ki, hogy megakadályozzák a pedagógusokat a sztrájkhoz való csatlakozásban, és az is előfordult, hogy sztrájkoló tanárokat osztottak be diákok felügyeletére, ezzel ellehetetlenítve a munkabeszüntetésben való részvételt.

Nagy Erzsébet köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik nem küldték iskolába reggel nyolcra a gyermeküket. Az EMMI vádjaira – miszerint a sztrájkot engedélyező pénteki bírósági ítélet még nem lépett hatályba, így a sztrájk valójában nem is jogszerű – szintén reagált. Elmondta, ma reggel 10-ig – vagyis a sztrájk végéig – nem érkezett fellebbezés a döntés ellen, vagyis szerintük a bíróság nem fogja másodfokon tárgyalni a szakszervezetek és a kormány közötti legfőbb vitás pontnak számító „még elégséges szolgáltatás” kérdését.

Nagy Erzsébet szerint a kormány jogi eszközök hiányában, inkább a pedagógustársadalom elleni támadásokkal akarta ellehetetleníteni a mai akciót. Szerinte ez a sztrájk nem csak a pedagógusok helyzetéről, hanem a magyarországi sztrájktörvények gyakorlati alkalmazásáról és tágabb értelemben a demokrácia hazai állapotáról is szólt.

Ezután a PSZ és a PDSZ vezető felolvasták a pedagógusok sztrájkját támogatók névsorát.  

Minden nézőpont kérdése. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kiadott ma egy közleményt, amelyben azt írták, országosan a pedagógusok döntő többsége távol maradt a sztrájktól. Az ő előzetes adataik szerint az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a mai sztrájkban. A tárca a közleményében sajnálatosnak nevezte, hogy a szakszervezetek annak ellenére megszervezték a sztrájkot, hogy annak jogi feltételei nem álltak fenn.

Mint arról beszámoltunk, a minisztérium szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk, mivel a bíróság csak pénteken hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot, a jogszabály szerint pedig sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla.

A Facebookon is sokan támogatták a pedagógusokat

A Facebookon is sokan kiálltak a pedagógusok sztrájkja mellett. A Magyar Szocialista Párt azt írta, „Ma ennek az országnak olyan kormánya van, amelyik a legális tiltakozásra kényszerülő tanárokat fenyegeti, zsarolja, és próbálja elhallgattatni a segélykiáltásukat. Orbán Viktor kormánya a saját állampolgárait fenyegeti. Orbán Viktor kormánya a saját dolgozóinak a jogait veszi semmibe.

A változás éppen ezért már nemcsak lehetőség, de kényszer is ebben az országban. A jövő kényszere. A gyerekek vágyai, a szülők álmai kényszerítik ki. Egy olyan országot akarunk, amely megbecsüli, és nem fenyegeti a tanárait, ahol minden gyereknek jár az érvényesülést biztosító, jó iskola. Április 3-a, a kormányváltás után megújítjuk az oktatást, megadjuk a béremelést a pedagógusoknak, növeljük az oktatásra jutó forrásokat. Vagyis megbecsüljük a jövőnket!”

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje szintén szolidaritást vállalt a pedagógusokkal. Posztjában egyebek mellett azt írta, „Ha másként alakult volna az életem, akkor is erről kellene ma szólnom. Mert nem is csak miniszterelnök-jelöltként, hanem mindenekelőtt hét gyermek édesapjaként kell, muszáj kiállni most a tanárok mellett, a közoktatás megújítása mellett. A jövő mellett.

Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája – Szent-Györgyi Albert szavai ezek, igaz szavai. Ha a ma iskolája, a közoktatás mai viszonyai határozzák meg a jövőnket, akkor minden szülőnek, aki velem együtt arról álmodik, hogy a gyerekei többre vihetik, oka van az aggodalomra. És oka van a változás akarására is. Aki gyermekét iskolába viszi vagy engedi reggelente, akinek van tanár ismerőse, az pontosan tudja: a pedagógusok túlterhelve, megregulázva, éhbérért végzik azt a munkát, amin a jövőnk múlik.

Mindennél és mindenkinél világosabban fogalmazta meg a mai iskola legnagyobb baját Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. És szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, a szülők álmával. Szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás ítélete sem: ez nemzetellenes bűn. Ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel, a tanárokkal és a szülőkkel szemben – szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.” Márki-Zay Péter is megerősítette posztjában a kormányváltás után megújítják az oktatást, megadják a béremelést a pedagógusoknak, növelik az oktatásra jutó forrásokat.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester azt írta: „A politikusfeleségek korában én pedagógus-férj vagyok. A feleségem hosszú évekig tanított a közoktatásban, de pár éve egy alapítványi iskolában dolgozik, ami megadja azt a szabadságot és támogatást, amit minden magyar pedagógus megérdemelne. Vele együtt én is szolidaritásomat fejezem ki a sztrájkoló pedagógusok felé, mert amikor kiállnak magukért, akkor egyben kiállnak a gyerekeinkért, mindannyiukért!”

Szolidaritásáról biztosította a pedagógusokat többek között a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, és még több szakszervezet, az ADOM Diákmozgalom. Délután kettőkor a Hősök teréről elindult az autós konvoj a tanárok melletti kiállásként. A 200 autós felvonulását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szervezte. A konvoj – amelyben a részvételre már délelőtt többen jelentkeztek a lehetséges létszámnál – áthalad a városon Hősök tere – Andrássy út – Károly körút – Erzsébet híd – Attila út – Alagút utca – Fő utca – Bem rkp. – Margit híd – Szt. István körút – Váci út – Lehel út – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon.

 A MASZSZ korábban azt közölte, hogy az akció a pedagógusok melletti szolidaritáson túl, a bértárgyalások eredménytelenségére is felhívja a figyelmet. 

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom