Több százezren kerülhetnek bajba az áremelkedések miatt – javaslatot tett az MSZP

HírKlikk 2021. április 26. 13:00 2021. ápr. 26. 13:00

Meg kell védeni a válságnak leginkább kiszolgáltatottabbakat, ezért az MSZP szerint csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját.

Az MSZP úgy véli, Magyarországon már most is egyre nehezebb biztosítani a megélhetést a hónapról hónapra folyamatosan emelkedő árak miatt. Az előrejelzések szerint, pedig az alapvető élelmiszerek további drasztikus áremelkedésére kell számítani a csomagolóanyagok és a takarmányok drágulása miatt.

A szocialisták kijelentették: ezzel a folyamattal pedig képtelen lesz lépést tartani az a 600 ezer nyugdíjas, akinek a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot vagy az a nagyjából 150 ezer álláskereső, aki már semmilyen támogatást sem kap a kormánytól. Számukra megoldhatatlan kihívást jelentenek az áremelkedések.

A Fidesz azonban továbbra sem hajlandó érdemi segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévőknek. Nem növelik meg az álláskeresési járadék összegét, a januári nyugdíjemelés és a februári minimálbér-emelés pedig már ma is csak arra elég, hogy az első bevásárlásnál otthagyják a pénztárban – olvasható az ellenzéki párt közleményében.

Úgy vélik, ebben a helyzetben elfogadhatatlan, hogy a Fidesz Európa legmagasabb általános forgalmi adóját fizettesse meg a válságnak kiszolgáltatott emberekkel! Az MSZP „Kormányváltást, Korszakváltást" című előválasztási programjának hangsúlyos eleme a tisztességes megélhetés biztosítása, ezért az MSZP azt akarja, hogy az alapvető élelmiszerek áfája öt százalékra, azon kívül pedig minden más élelmiszeré 18-ra csökkenjen!

A megélhetés támogatása is életmentés, ezért az MSZP szerint adómentessé kell tenni a minimálbért, növelni kell az álláskeresési járadék összegét és időtartamát, fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának azonnali csökkentésére van szükség!