Törvénymódosítást kezdeményez a Párbeszéd a hústermelés etikátlan reklámozásának megakadályozására

HírKlikk 2024. október 2. 16:35 2024. okt. 2. 16:35

A fogyasztóvédelmi és a reklámtörvény módosítását kezdeményezi a Párbeszéd-Zöldek a hústermelés etikátlan reklámozásának megakadályozására – közölte a párt társelnöke szerdai, online is követhető sajtótájékoztatóján.

Szabó Rebeka emlékeztetett: néhány hónappal ezelőtt komoly felháborodást keltett az állatvédő szervezetek és a jóérzésű emberek körében is egy nagy baromfitenyésztő cég reklámja. A plakáton olvasható felirat, „csirkéink úgy élnek, mint egy spa-ban" azt sugallta, hogy a fogyasztásra szánt állatok élete „csupa móka és kacagás".

Az ilyen túlzó reklám úgy ösztönözné a húsfogyasztást, hogy hamis képet sugall, tudva, hogy az emberek nem szívesen szembesülnek azokkal az etikai kérdésekkel, amelyeket az állati termékek fogyasztása vet fel – mondta.

Szabó Rebeka kiemelte: a klímaválság és az ökológiai válság korában, a fejlett világban mindenképpen csökkenteni kell a húsfogyasztást, mert a nagyipari hús előállításának rendkívül nagy a környezeti terhelése, emellett nagyon sokszor szenvedést okoz az állatoknak már a tartásuk során is.

Megjegyezte: létezik ugyanakkor kis léptékű állattartás és regeneratív mezőgazdaság, amelynek pozitív hatása is lehet egy-egy élőhelyre.

Ettől függetlenül, a politikus szerint nagyon fontos, hogy ne lehessen túlzó, etikátlan reklámokkal ösztönözni a húsfogyasztást.

Kezdeményezik ezért a reklámokban az állatjóléti állításokkal kapcsolatos túlzás, valamint az emberi fogyasztásra szánt élőállat vagy húskészítmény etikátlan kereskedelmi reklámjának tiltását – közölte.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom