Tüttő Kata: a Fidesz szemében Budapest egy „bűnös város”

HírKlikk 2024. május 25. 08:01 2024. máj. 25. 08:01

Az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség egy európai, demokratikus Magyarországot kíván teremteni, ezt is megerősítették a három ellenzéki párt képviselői a budapesti X. kerületében tartott kampányrendezvényükön. Leszögezték, olyan emberek tömegei állnak mögöttük, akik le szeretnék váltani Orbán rendszerét és egy európai Magyarországra vágynak. Az MSZP-DK-Párbeszéd éppen ezt kínálja a választóknak, ahhoz pedig, hogy hazánk felzárkózzon az uniós országok mellé, új irányt kell mutatni. A kőbányai fórumon felszólalt Tüttő Kata EP-képviselőjelölt, Dobrev Klára EP-listavezető, Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője, valamint Mustó Géza, az ellenzéki pártok kőbányai polgármester-jelöltje is.

Tüttő Kata, az MSZP-DK-Párbeszéd koalíció EP-képviselőjelöltje elmondta, a szövetséget kötött pártok politikusai ugyan másképp fejezik ki magukat bizonyos kérdésekben, de azonos értékrenddel rendelkeznek. Az Európai Unióhoz való viszonyát Magyarországnak érdemes Budapest 150 éves történelmével összekötve elemezni, mondta Tüttő Kata. Szerinte ugyanis a főváros nem a különbözőségek, hanem az egyetértés és a sokszínűség városa. Egyszerre magyar és európai város is. Nem lehet tehát választani a haza és a haladás, vidék és Budapest vagy Magyarország és Európa között, mindezek ugyanis csak együtt, egymás mellett létezhetnek – fogalmazott a politikus.

A főváros jelenleg a demokrácia egyik utolsó tartaléka, a Fidesz szemében egy „bűnös város”, hiszen mindazt szimbolizálja, amitől a kormánypárt retteg.

A szabadság, az elfogadás és a sokszínűség városa – sorolta Tüttő Kata, és hozzátette, Budapesten megmutatták, lehet másképp kormányozni, van másik út. A fővárosban nem csak beszéltek a tennivalókról, hanem meg is valósították azokat. A kormány intézkedéseivel szemben, számos kérdést máshogy, humánusabban rendezett a főváros vezetése, így érdekegyeztető fórumokat hívtak össze, bért emeltek, kezelték a lakhatási- és klímaválságot, zöldfelületeket hoztak létre és csökkentették az egészségügyi intézmények várólistáit – mutatott rá. Nem rendeleti, hanem részvételi kormányzással irányítottak, nem katonai missziókat kezdtek, hanem a klímasemlegességért küzdöttek, nem klíma-, hanem lakásügynökséget hoztak létre, nem bezártak vasutakat, hanem ingyenessé tették a tömegközlekedést a 14 év aluliak számára és nem lezárták a Balaton-partot, hanem megnyitották a Duna rakpartját.

Június 9-én a városok szabadságáért kell harcolni, megvédeni a jelenlegi demokratikus városvezetéseket, hiszen ezek azok a tartalékok, amelyekből egyszer majd újjá lehet építeni az egész országban a demokráciát. „Nincsen Magyarország vagy Európa, csak Magyarország és Európa” – zárta szavait Tüttő Kata.

Mustó Géza beszédében kiemelte, ma az önkormányzatoknak olyan feladatokat kell ellátni, amelyeket a kormány egyszerűen nem hajlandó elvégezni. Mint mondta, az elmúlt években ezt alpolgármesterként megtapasztalta, így pontosan tudja, mire vállalkozik. Hozzátette, a kőbányaiaknak nem a lakhatás, hanem a közbiztonság a legnagyobb probléma, jelentős lépéseket fog tenni ennek javítása érdekében.

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, nem szabad elhinni, hogy jobboldalról le lehet váltani a kormányt, ezt csak munkával, tisztességgel és alázattal lehet elérni. Szerinte Mustó Géza a kőbányaiakért dolgozott az elmúlt években és a jövőben is ezt fogja tenni. Az MSZP-DK-Párbeszéd koalíció pedig egy igazságos, zöld és szolidáris alternatívát kínál június 9-én is.

Dobrev Klára az elmúlt időszak rendkívül nagy turbulenciájáról beszélt. Szerinte a kegyelmi botrány tökéletesen megmutatta, hogy a kormánypártnak semmi nem számít, ha önmagukat kell kimenteni valami alól. Az MSZP-DK-Párbeszéd EP-listavezetője szerint erős Magyarországra és erős Európára van szükség, ennek létrehozása pedig az Orbán-kormány leváltásával valósítható meg. Dobrev Klára kiemelte, az elmúlt években hazánk szinte minden mutatóban lemaradt a környező országoktól és az európai régiótól, ennek megállításáért tenni kell. Az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség erős nemzetet és erős, szociáldemokrata Európát ígér. Június 9-én a három párt mögött hatalmas tömeg fog állni, azon magyaroké, akik egy európai, demokratikus Magyarországot akarnak, ennek érdekében pedig már azzal is sokat tesznek, ha a választásokon az MSZP-DK-Párbeszéd szövetségre szavaznak.

 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom