Újabb választási gyanús kampányt indított a kormány

NVZS 2020. december 13. 15:30 2020. dec. 13. 15:30

Sürgős volt a kormánynak mielőbb elkezdeni a nyugdíjasok megdolgozását és lehetőség szerint a Fidesz-akolba terelését célzó kampányát: pénteken bejelentették, hogy elkezdik a vakcina-regisztrációs levelek kiküldését, s karácsonyi forgalom ide, év végi hajrá oda, a levelek már el is érkeztek a címzettekhez. A felháborító célzatú levél számos kérdést felvet, az azonban világos, hogy ismét állami pénzen kampányol magának a Fidesz, amely az elmúlt időszakban félmillió szavazót veszített. S az is kétségtelen, hogy ez is már része a nyugdíjasokat célzó 2022-es kampánynak.

Ismét jót húzott a kormány propagandagépezete a nyugdíjasoknak kiküldött regisztrációs kampánnyal – legalábbis a saját szempontjából. 

Egyrészt egy tisztességesnek álcázott kampánynak köszönhetően, felfrissíthetik a nyugdíjas szavazók náluk lévő listáját, s felmérhetik, hogy kik azok, akik minden bizonnyal továbbra is a Fidesz táborát erősítik – merthogy nálunk pártpreferencia alapján dől el, hogy ki hajlandó beoltatni magát a kormány által minden bizonnyal választási lehetőség nélkül biztosított orosz és/vagy kínai vakcinával, s ki nem. 

Másrészt pedig nehezen képzelhető el, hogy nem csurran-cseppen a két különálló oldalból + válaszborítékból álló nyomtatványok előállítási, kezelési és postaköltségéből a csókosoknak. 

Müller Cecília a kormány szlogenjével kampányol

De haladjunk sorjában. 

Megjött tehát a küldemény, aminek a kinyitása után két A4-es papírlapot és egy válaszborítékot talál a címzett. Az egyiken ott díszeleg a Vakcinainfo-nak elkeresztelt központ neve és elérhetősége, a tartalma pedig egy „Tisztelt Honfitársaim” címzéssel induló, Müller Cecília által aláírt levél, amelyből megtudhatjuk, hogy az oltás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Aki szeretné magát beoltatni, annak regisztrálnia kell magát – s mint az országos tisztifőorvos állítja – a mellékelt nyomtatvány kitöltésével és visszajuttatásával az érintett minden ezzel kapcsolatos információt megkap majd. Arra azonban már nem tér ki a levél, hogy aki regisztrálja magát, az meg is fogja kapni a vakcinát. Viszont ügyesen belecsempészi a kormány által óriásplakátokon fennen hirdetett szlogent, a levél ugyanis a képünkbe vágja: „Minden élet számít”. 

Orbán előszobájában landolnak az adataink

A másik papír egyik oldalán a visszaküldendő regisztrációs nyomtatványt, a másikon az úgynevezett apróbetűs részt olvashatjuk (már akinek még elég éles a szeme, hogy a mininél is minibb betűvel nyomott irományt ki tudja sillabizálni). A nyomtatvány a korunkra, a taj-számunkra, a telefonszámunkra és az e-mail címünkre kéri a választ, s külön ikszelni kell a szándékot, hogy „kapcsolatban kívánok maradni Magyarország kormányával”.

A magyarázó szövegből derül azután ki, hogy valójában ki fogja megkapni ezeket az érzékeny adatokat, információkat: nem a Magyar Államkincstár (amely – ki tudja miért? – a levelek küldője), s nem is a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (leánynevén Országos Egészségpénztár, amelynek – derül ki a kísérőszövegből – a MÁK eljuttatja majd az információkat), hanem egy harmadik címzett. Ez pedig nem túlságosan meglepő módon, a Rogán Antal-féle társaság, azaz a Miniszterelnöki Kabinetiroda, leánynevén Orbán titkársága. 

Felháborodott orvosok

A nyugdíjasok ilyetén módon történő becserkészését és kihasználását már többen elítélték. Komáromi Zoltán háziorvos például az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kifejtette, hogy a kormánynak semmi köze nincs az állampolgárok személyes adataihoz, sem ahhoz, hogy az elmúlt tíz évben milyen betegséggel kezelték, vagy milyen gyógyszereket szedett. A beadandó védőoltásról kizárólag a kliens és az orvosa hivatott dönteni. Szükségtelen emiatt tömegek titkait Rogán Antalra és Habony Árpádra bízni – mondta. Szerinte óriási hibát követnek el azok, akik kiszolgáltatják adataikat, személyes információikat.

Aggályos adatvédelem

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila portálunknak arról beszélt, hogy  a jelenlegi rendszerben a TAJ szám nem kerülhet a hatalom kezébe azzal, hogy a jelentkezéseket a Miniszterelnöki Kabinetirodában kell leadni. 

Ugyanakkor az egykori adatvédelmi biztos, Majtényi László szerint „törvényes cél nélkül nincs adatkezelés!” Ha az önkéntes adatkezelés célja nincs meghatározva, akkor a beleegyezés nem tudatos, és nem is jogszerű!  Ha a jelen akció során a jelentkező az adatért cserébe sorszámot kapna, vagy soronkívüliséget élvezne, az sem felelne meg a jelen körülmények között az integritás, avagy a korábbi fogalomhasználat szerinti adatbiztonság követelményének.  

A kormány képviselői ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, mert egyszer arra utalnak, hogy a jelentkezés előnyökkel jár, máskor pedig azt, hogy ez csak igényfelmérés. Nincs világos tájékoztatás, egyébként is hiányoznak az alkotmányos garanciák.  

Súlyos százmilliókba kerülhet kampány

Azt egyelőre nem tudni (vélhetően hosszabb idő után, talán majd ki lehet perelni), hogy mennyibe kerül ez a gyanú szerint már a 2022-es választásokra készülő kormányzati akció, de a korábbi nemzeti konzultációk költségei támpontot adhatnak a becsléshez.

Az eddigi utolsó, az idén májusban tartott „nemzeti konzultáció” költsége meghaladta az 1,7 milliárd forintot. A „vakcinainfós” kampánynak persze nem 8 millió, hanem csak mintegy 2,5 millió a címzettje, így arányaiban ha nem is ennyivel, de kevesebbe kerülhet. De aggódni azért nem érdemes: jut belőle annak, akinek akarják. 

2,5 millió szavazat a tét

Minden egyes szavazat számít, hosszú idő után a Fidesz kénytelen ezzel szembesülni. Éppen most jött ki a Závecz Research legfrissebb felmérése, amely kimutatta: a Fidesz lejtmenetben van: augusztusban a választókorú népesség 36 százaléka támogatta őket, most 30 százalékos a támogatottságuk. A kormánypárt vesztesége ezen időszak alatt félmillió választó.

Pedig a kormányzópárt – mondani sem kell, szintén állampénzen – már ősszel beindította a nyugdíjasoknak szóló kampányt. Ennek részeként pedig jön a – nem is kicsit átverős néven nevezett – „13. havi nyugdíj”, amelynek első részletét, egyhavi nyugdíj egynegyedének megfelelő összeget valamikor jövő év elején kapják majd kézhez, a következő évben kéthetit, stb. 

Átfogó kampány a nyugdíjasokért

„De így legalább a választást megelőző évben a kormány döngetheti a mellét, hogy hányszor ad a nyugdíjasoknak (amit persze nem a kormány ad, hanem az állam az adókból)” – szögezte le portálunknak Barát Gábor, korábbi nyugdíjfőigazgató. Mint kifejtette: indul az év a nyugdíjemeléssel (három százalék), majd folytatódik a 13. havinak becézett egyheti plusz nyugdíjak folyósításával, majd várhatóan – az ideivel szemben, ám a tavalyihoz hasonlóan – 2021-ben lesz majd nyugdíjprémium (az idei drámai gazdasági visszaesés után ugyanis – ha nem húzódik el a járvány – könnyen túlszárnyalhatja a GDP éves növekedési üteme a 3,5 százalékot), s ismét jöhet az alultervezett infláció miatti visszamenőleges nyugdíj-kompenzáció. Majd még lesz a 2022-es tavaszi országgyűlési választásokig egy éves „rendes” nyugdíjemelés, majd a 13. havi visszaépítésének betudhatóan, kétheti plusznyugdíj. Barát ráadásul még azt sem zárja ki, hogy a 2022. januári nyugdíjemelésnél vastagon fog majd a toll – volt már erre példa korábbi választás előtti években, amikor a kétéves költségvetésnek köszönhetően, a választási évben a normál emelésnél három-három százalékponttal komolyabbat kaptak a nyugdíjasok. 

Nehéz nem arra gondolni, hogy nem a nyugdíjasokat a maga oldalán tartó, illetve oda állító kampány egy újabb eleme ez a vakcinainfós levél. A visszaküldők pedig dalolva, önként adják át adataikat, s szolgáltatják ki magukat annak, hogy közvetlenül is el tudják őket érni.